Jégtemplom épül a Tarajkán Hír

Nagy Árpád
Nagy Árpád
2013/12/17
Hirdetés
A Magas-Tátrában az idei téli szezon egyik újdonsága a Tarajkán felépített jégtemplom lehet. Ennek felépítésében 12 jégszobrász vesz részt, akik 280 darab, összesen 28 tonna súlyú jégtömbből készítik el a jégtemplomot. Kétkezi munkájuknak köszönhetően a jégtömbök jégből készült templommá állnak össze. „Már nagyon várom a pillanatot, amikor beléphetünk végre a jégtemplomba, melyet a látogatók belépődíj nélkül tekinthetnek meg, és amelyben Bach, Mozart és Beethoven zenéit hallgathatják majd. Különböző kulturális programokkal, koncertekkel készülünk, és esküvőt is rendeznek majd itt” – mondta el Lenka Maťašovská, a Magas-Tátra Régió Idegenforgalmi Hivatal körzeti szervezetének vezetője. A jégtemplom megálmodója a csehországi Plzenben élő jégszobrász, František Bálek.

A jégtemplom felépítéséhez szükséges jeget a lengyelországi Wroclawból szállítják a Magas-Tátrába. Ilyen méretű jégtemplom Maťašovská szerint még soha nem épült Közép-Európában, hasonló épületek azonban ismertek Európában, főleg a skandináv országokban. „Az Alpokban eddig azonban csak kisebb méretű hasonló épületeket építettek” – tette hozzá az igazgató. A jégtemplomban érzékelhető hideget a padok szőrborításával, a mennyezet dekorációs szövetborításával, számos lámpával és kristálycsillárral igyekeznek enyhíteni.
Az építés során a jégtemplom építőinek szokatlan módon a túlságosan meleg időjárás okozott problémát, ami a Magas-Tátrában tapasztalható inverziónak volt köszönhető. December 13-án, pénteken például 1840 méter tengerszint feletti magasságban +14 °C volt a hőmérséklet, ami a Magas-Tátrában december közepén meglehetősen szokatlan, miközben Poprádon csak +4 °C volt. A tervező viszont ennek ellenére reméli, hogy december 18-án meg lehet nyitni a jégtemplomot a nyilvánosság előtt. Ez tervezője számára azért is különösen fontos, mert még ezen a héten itt tervezi megtartani saját esküvőjét. „Ez egy nagy kihívást jelentő munka, és bízom benne, hogy a nem túl kedvező időjárás ellenére sikerül időben befejezni az építést. Már régóta foglalkoztatott a gondolat, hogy ha egyszer megnősülök, szeretnék felépíteni egy jégtemplomot, ahol megtarthatjuk az esküvőt” – magyarázta a jégtemplom építője, aki cseh és szlovák jégszobrászok, köztük bátyja segítségével végzi a munkát. A jégtemplom építésének gondolata a nyáron született meg, a jéggel való munkák több mint egy héttel ezelőtt kezdődtek. „Köszönetemet szeretném kifejezni annak a csapatnak, akik előkészítették nekünk a terepet. Magának a sátornak a felállítása, melyben a jégtemplom épül, nagyon nehéz feladat volt” – mondta el Bálek.
A jégtemplom felépítéséhez 288 db. 50 x 25 cm méretű jégtömböt szállítottak a helyszínre, ezek súlya egyenként 125 kg. A tátrai jégtemplom nem klasszikus templom lesz, boltíves mennyezettel. Félkör alakú építményt kell elképzelni, a külső íven lesz a torony, közepén az oltár Madonnával és a gyermekkel, rozettás ablakok négy gótikus toronnyal, közülük kettő zergékkel díszítve. A 7,5 méter sugarú építmény tornya 6 méter magas lesz, a jégkockák felemeléséhez a jégszobrászok speciális emelőt használnak. „Ezt a jégtemplomot a Tátrának szenteljük” – mondta a jégszobrász, aki 1989 óta több díjat is nyert alkotásaival. A szobrok megalkotásához a jégen kívül más anyagokat is felhasználnak, mint pl. fa, üveg, kő, bronz és homok. „Minden anyagnak megvannak a maga sajátosságai. A jégnek például csodálatos tulajdonságai vannak, olyan, mint az üveg, de amit a jéggel meg lehet csinálni, azt az üveggel nem. Bármely más anyaggal, talán csak a homok kivételével nem lehet olyan gyorsan szobrot készíteni, mint a jéggel. Ez jó a szemlélőnek is, hiszen láthatja, hogyan készül el a szobor” – tette hozzá a jégszobrász.
A tátrai jégtemplom avatására a tervek szerint december 18-án kerül sor, a jégből készült építményt a turisták minden nap látogathatják.
Híradóbejátszás a jégtemplom építéséről.
Fotók az elkészült jégtemplomról.
Hirdetés
Hirdetés