A Gerlach a legnépszerűbb hegyivezetős túra Hír

Nagy Árpád
Nagy Árpád
2013/08/26
Hirdetés
A Magas-Tátra legmagasabb csúcsa, a Gerlachfalvi-csúcs még mindig a legnépszerűbb úti cél a hegyivezetővel végezhető túrák közül a Tátrában, mögötte a Tátra-csúcs, majd a Lomnici- és a Jég-völgyi-csúcs következik a sorban. „Megpróbáljuk felkelteni az érdeklődést nem csak a legmagasabb és leghíresebb hegycsúcsok, de a nem kevésbé szép gerinctúrák iránt is” – mondta el Michal Gerčák, a Hegyivezetők Egyesületének (Spolok horských vodcov) elnöke. A nagyobb kihívást jelentő gerinctúrákat azoknak a turistáknak ajánlják, akik már rendelkeznek némi tapasztalattal. „ Az olyan gerinctúrák, mint pl. a Jég-völgyi-csúcs gerinctúrája, a Villa-gerinc, vagy a Martin-út a Tátra gyöngyszemei, melyeket nem sokan ismernek, ezért szívesen invitáljuk a látogatókat ezekre a túrákra” – tette hozzá Gerčák.

Az idei hegyivezetős szezon kicsit döcögősen indult, június a szokásosnál esősebb volt, ami sok turista kedvét elvette a vezetős túráktól. „Júliusban azonban megnövekedett forgalmat, és így némi javulást tapasztalunk” – mondta Gerčák. Ehhez remélhetőleg hozzájárul az augusztusban és szeptemberben általában tapasztalható stabil időjárás is. Az elmúlt években azonban nem volt ritka az októberi, sőt a novemberi hegyi vezetős túra sem, kihasználva a szép, napos időjárást. A hegyivezetők ügyfeleinek többsége hagyományosnak mondhatóan a szlovák, lengyel és cseh turisták közül kerül ki, ebben az évben azonban a legnagyobb érdeklődés a csehek részéről mutatkozik a szolgáltatás iránt.
Bár negatív vélemények is nyilvánosságra kerültek a hegyivezetők működésével kapcsolatban, a legtöbb tátrai hegycsúcs a hétköznapi turisták számára csak hegyivezető kíséretében érhető el. „Kritikus hangok is hallatszanak, de a hegyivezetők szolgáltatásait igénybe vevő ügyfelek száma folyamatosan emelkedik. Az emberek felismerik, hogy a hegyivezető nem csak szükségszerű, de személye olyan társ is egyben, akivel még jobban élvezhetik a Magas-Tátrában töltött kellemes órákat” – mondta Gerčák. A hegyivezető segíthet a megfelelő úti cél kiválasztásában, és garantálja a biztonságot az igényes magashegyi túrák során. Az egyesület hegyivezetői a Magas-Tátra mellett Szlovákia más hegységeiben, de akár külföldön is vállalják túrák vezetését. A Hegyivezetők Egyesülete tagja a Hegyivezetők Nemzetközi Szövetségének (UIAGM), amely tagság lehetővé teszi számukra, hogy gyakorlatilag a világ összes hegységében túrákat vezessenek.
A hegyivezetők által külföldön vezetett túrák közül a belföldi ügyfelek leginkább Dél-Amerikában, Marokkóban, a Kaukázusban vagy Kínában kérnek vezetést. Az ilyen túrák iránt érdeklődőknek is ebben a sorrendben ajánlják a túrák felépítését. Gerčák véleménye szerint először egy átlagos, turistaúton elérhető hegycsúcsot kell meghódítani a Tátrában, majd jöhetnek a kihívást jelentő hegycsúcsok és gerincek, beleértve a téli túrákat is, és csak ezután szabad a magasabb hegyek, az Alpok, az Andok vagy a Himalája felé fordulni.
A Magas-Tátrában immár 140 éve dolgoznak hegyivezetők, az 1873-ban alakult Magyarországi Kárpátegyesület hozta meg a hegyivezetők tevékenységét szabályozó első intézkedéseket. Az évfordulóra augusztus első hétvégéjén emlékeztek meg az 1995-től minden évben megrendezett „Hegyivezetők ünnepe” című rendezvénysorozattal. Ennek keretében többek között megszentelték a Tátraában tevékenykedő hegyivezetők köteleit és túracsákányait. A Tátrában tevékenykedő hegyivezetők első, írásban rögzített említése 1683-ból származik.

Forrás: http://poprad.korzar.sme.sk; Fotó: vas.cas.sk
Hirdetés
Hirdetés