140 éves az MKE túrasorozat a Tátrában – „D” jelű, családbarát túrák. 2013. augusztus 7-10. Hír

Nagy Árpád
Nagy Árpád
2013/07/12
Hirdetés
Poduplaszki-völgy
A természetjárók, a Tátrában túrázók többsége előtt bizonyára közismert tény, hogy ebben az évben ünnepli megalapításának 140. évfordulóját a Magyarországi Kárpátegyesület (MKE), amely hazánkban az első, a világon pedig a hetedik turistaegyesületként 1873. augusztus 10-én alakult meg Ótátrafüreden. Az évfordulóhoz kapcsolódóan az 1992-ben újjáalakult Magyarországi Kárpát Egyesület 2013. augusztus 7. és 10. között négynapos túrasorozatot szervez a Magas-Tátrában, „140 éves a Magyarországi Kárpát Egyesület emléktúra” elnevezéssel. A szervezők minden napra négy, egy-egy „A”, „B”, „C”, és „D” nehézségű túrát terveznek. Az „A” és „B” nehézségű túrák közül az egyik túra hosszú gyalogos túra lesz, amely magashegyi hágókon vezet keresztül. A másik erősnek mondható túra valamelyik, a turisták által is szabadon mászható hegycsúcsra vezet fel. Az „A” és „B” nehézségű túrákon a résztvevők alsó korhatára 16 év.
Minden napra terveznek egy közepesen nehéz, „C” nehézségű túrát, amelyik az egyik hosszú túra rövidített változata lesz. Ezen gyerekek csak szülői kísérettel vehetnek részt, az alsó korhatár 12 év. Ugyancsak minden napra terveznek ezeken kívül egy 4-5 kilométer hosszú, gyermekes, család-barát, sétálós kirándulást, ez lesz a „D” nehézségű túra.
Az „A”, „B” és „C” nehézségű túrákról már korábban olvashattak az oldal látogatói, ezúttal lássuk a napi „D” nehézségű, család-barát, gyermekes túrákat:

Dátum: 2013.08.07, szerda
Túra megnevezése: Maci Laci birodalma-túra.
Útvonal: Lysza Polana (Lysá Poľana, 971 m) – a kék jelzésen – Poduplaszki-völgy (Bielvodská dolina) – Bialka-rét (Bielovodská poľana, 1050 m) – Biela voda erdészház (Horáreň Biela voda, idáig 3,8 km). Innen vissza Lysza Polana autóparkolóig. A gyönyörű Bialka-patak mentén kellemes séta oda-vissza. Ha a gyerekek még bírják, akkor ajánlott Javorinát is meglátogatni, ahol a gyönyörű fatemplomot Christian Hohenlohe (1848-1926) német herceg egykori vadászkastélyát is felkeresni. A kirándulás végén az egyesület buszával vissza a Tatranec kempingbe.
Rajt helye: Lysza Polana, buszmegálló.
Cél helye: Matlárháza, Tatranec kemping.
Indítási idő: 2013.08.07. 9:00 óra.
Úthossz: 7-8 km.
Szint: 120-150 m.
Szintidő: 2-3 óra

Dátum: 2013.08.08, csütörtök
Túra megnevezése: Barlangligeti barlangtúra
Útvonal: Kirándulás Barlangligeten (Tatranská Kotlina, 760 m).
Rajt helye: Barlangliget (760 m).
Cél helye: Barlangliget.
Indítási idő: 2013.08.08. 9:00 óra.
Úthossz: - km.
Szint: - m.

Dátum: 2013.08.09, péntek
Túra megnevezése: Kirándulás a Poprádi-tóhoz
Útvonal: Csorba-tó/Hotel Pátria – a piros jelzésű felső turistaúton (Magistrála) északra – Poprádi-tó (Popradské pleso, 1495 m). Résztáv 5 km. Poprádi-tótól lefelé a kék jelzésű aszfaltúton – Poprádi-tó villamos megállóhely.
Rajt helye: Csorbató (1346 m).
Cél helye: Poprádi-tó villamos megállóhely (1250 m).
Indítási idő: 2013.08.09. 9:00 óra.
Úthossz: 9 km.
Szint: 150 m.
Szintidő: 2,5 óra.

Dátum: 2013.08.10, szombat
Túra megnevezése: Kirándulás a Tarpataki-vízeséseknél
Útvonal: Siklóval fel a Tarajkára. Tarajka – Bilík-menedékház (Bilíková chata, 1255 m) – Tar-pataki-vízesések (Studenovodské vodopády) – Nagy-vízesés (Veľký vodopád) – vissza a Tarajkára, majd tovább Ótátrafüredre.
Rajt helye: Tarajka (1248 m), a sikló felső állomása.
Cél helye: Ótátrafüred.
Indítási idő: 2013.08.10. 9:00 óra
Úthossz: 5 km.
Szint: 150 m.
Szintidő: 3 óra

Valamennyi túra esetében az MTSZ Természetbarát Turista kártya tulajdonosok, MSTSZ vagy TTT tagok, valamint Magyar Turista Kártya tulajdonosok nevezési díj kedvezményben részesülnek.
Váratlan szélsőséges időjárás (eső, hó, szél) ellen meleg ruha, (eső)kabát kötelező. Az „A” és „B” nehézségű túrákon történő részvétel kizárólag gyakorlott túrázóknak ajánlott. Fejlámpa kötelező.
A túrasorozatra az MKE utazási és szálláslehetőségeket szervez. Részletek később a honlapokon. Minden résztvevőnek póló, mind a 4 túra teljesítése esetén jubileumi teljesítő póló, kitüntetés.
A nagyszabású túrasorozatról további részletek folyamatosan a Magyarországi Kárpát Egyesület honlapján.

Hirdetés
Hirdetés