Jégszobor fesztivál a Tarajkán Hír

Nagy Árpád
Nagy Árpád
2013/01/21
Hirdetés

Január és február fordulóján nyolc nemzetközi csapat részvételével rendezik meg a „Tatry Ice Master” elnevezésű jégszobor fesztivált a Magas-Tátrában, közelebbről az Ótátrafüredről elérhető Tarajkán. „A jégszobrászok nemzetközi versenyén nyolc európai ország legjobb jégszobrászai képviselik hazájukat, valamint bemutatja alkotását az ismert magyar jégszobrász, M. Tóth Zsolt is” – tájékoztatta a sajtó Lenka Maťašovská.

Január utolsó napjaiban a szervezők a verseny céljaira egy 12x15 méteres, hóból készült épületet alakítanak ki a Tarajkán. Az ezt követő három napon a jégszobrászok három kategóriában versenyeznek majd: medvék, az ország, ahonnan érkeztek, valamint egy harmadik kategória, amelynek témája a helyszínen, sorsolással lesz eldöntve. A verseny első és második napján minden csapatnak meg kell formálnia a versenyszobrot, mégpedig a rendelkezésre álló 10 db. jégtömbből. A harmadik, sorsolás útján kiválasztott témához 2 db. jégtömb áll majd rendelkezésükre. A január 28. és február 3. között megrendezésre kerülő eseményt ismert szlovák művészek közreműködésével különböző zenés programok teszik még színesebbé. A pályamunkák értékelését, valamint a díjátadást a verseny utolsó napján az ismert magyar jégszobrász művész, M. Tóth Zsolt látványos pirotechnikai elemekkel kísért jég-show-ja kíséri. A rendezvényt az érdeklődők belépődíj nélkül látogathatják.
Forrás: http://poprad.korzar.sme.sk; Fotó: noviny.sk
Hirdetés
Hirdetés