A történelmi villamosok megmentése Hír

Nagy Árpád
Nagy Árpád
2012/03/28
Hirdetés

 

A Kométa Ótátrafüreden

 

Szlovákiában országos adománygyűjtést hirdettek, ennek segítségével szeretnék megmenteni a Magas-Tátrában egykor közlekedő két történelmi villamost, valamin három nyitott kocsit. A mozdonyok, amelyeket a Tátra lakói és a Tátrába látogató turisták Kométa és Škoduľa néven ismerhetnek, jelenleg a poprádi depóban parkolnak. Első lépésként a Ganz gyártmányú Kométa villamost szeretnék felújítani, amely jelenleg az elektromos motor meghibásodása miatt működésképtelen.

 

Ennek a javítása legalább 30.000 €-ba kerülne. Javításra szorul a két vontatómotor, valamint az elektromos berendezések, amelyek 2010-ben egy villámcsapás következtében rongálódtak meg. A villamos mechanikus alkatrészeinek egy része cserére, másik része javításra szorul.

 

„A Kométát 1912. március 15-én Budapesten gyártották, vagyis a napokban ünnepelte 100. születésnapját. Célunk az, hogy ezt a matuzsálemet új ruhába öltöztessük, hogy további 100 évig szolgálja a Tátrában élőket és az ide látogatókat” – mondta Jaroslav Vančo. Augusztus 16-án lesz 100 éve, hogy a máig fennmaradt Kométa villamos megkezdte menetrend szerinti közlekedését Tátraszéplak és Csorbató között. Eredetileg áruszállításra használták, egészen 1977-ig üzemelt. Bizonyosan sokakat érdekel, miről kapta nevét ez a villamos? Nos, a postakocsiként is használt, 22-es lajstromszámú villamos 1923 és 1924 telén mint hókotró dolgozott a Tátrában, és ebben az időben ragadt rá a Kométa becenév. E munka során néha akár 2 méteres hótorlaszokat is el kellett takarítania az útból, amihez túl kellett, hogy lépje a megengedett 30 km/órás sebességet. Amikor a villamos belerohant a hótorlaszba, hosszú hófelhőfátylat húzott maga után, ami leginkább egy repülő üstökösre (szlovákul kométa) emlékeztetett.
Amennyiben sikeres lesz az adománygyűjtés, akkor nem csak a Kométa felújítását tervezik, később szeretnék üzemképessé tenni a Škoduľa nevű villanymozdonyt is, amely a maga idejében szintén megbízható villamosként közlekedett a Tátrában, valamint felújítanák a villamosokhoz tartozó nyitott nyári vagonokat is. Az 1931-ben gyártott Škoduľa (amely legutóbb 1983-ban közlekedett), valamint a nyitott vagonok felújítási költségeit még nem számszerűsítették, ez még a közeljövő feladata. A Kométa utoljára 2010-ben közlekedett a Magas-Tátrában, a turisták évente mintegy 10 alkalommal, nosztalgiavillamosként találkozhattak vele a Tátrában.
Hirdetés
Hirdetés