Emelkedett a turisták száma augusztusban Hír

Nagy Árpád
Nagy Árpád
2011/09/27
Hirdetés
Úgy tűnik, az augusztus második felére beköszöntött jó idő megmentette az idei nyári szezont a Magas-Tátrában. Az esős július után augusztusban jelentősen emelkedett a hegyekbe látogatók száma. „Augusztusban az előző évihez képest mintegy 10 %-al több turista érkezett a Magas-Tátrába” – mondta Peter Chudý, a Magas-Tátra Turisztikai Egyesület munkatársa. A szezonnak azonban még nincs vége, hiszen a szép szeptemberi napok is sok turistát vonzanak.

Összességében az elmúlt évinél kb. 7-8 %-al több turistára számítanak a szakemberek. Az idei nyár júniusban 10 %-os forgalomnövekedéssel kezdődött, ezután jött az esős július, amikor a turisták száma az előző évi szinten maradt. Ebben az évben a látogatók többsége szlovák állampolgár volt, őket követik a csehek, és kellemes meglepetésként a magyar látogatók, amelyeknek úgy tűnik, idén ismét emelkedhet a számuk. A korábbi évekhez képest az emberek kevesebbet költenek ajándéktárgyakra és sporteszközökre, az üzletek és az éttermek ezért alacsonyabb forgalomról beszélnek. 2010-ben a Magas-Tátrában mintegy 300.000 látogatót szállásoltak el, és további 1,5 millió ember kereste fel a hegységet egynapos turistaként. Az összes látogatók mintegy fele a nyári szezonban járt a Tátrában.
Hirdetés
Hirdetés