Szélviharok a Magas-Tátrában - videóval Hír

Nagy Árpád
Nagy Árpád
2011/04/29
Hirdetés

Vajon az idei, vagy a 2004-es szélvihar okozott nagyobb károkat a Magas-Tátrában? 2004-ben a szél a hegység lábánál, ezúttal viszont a magashegyi területeken volt erősebb. „Ebben az évben a szél valószínűleg valamivel erősebb volt, mint hét évvel ezelőtt” – nyilatkozta Jan Mokoš, Tátraváros polgármestere, közvetlenül a rendkívüli állapot feloldása után. Az adatok összesítése után azonban kiderült, hogy jóval nagyobbak voltak a hét évvel ezelőtti károk.

2004. november 19.
Az emlékezetes 2004-es szélvihar a Tátrában délután fél négytől este nyolc óráig tombolt. Épületek tetejét repítette el a szél, a fák dominóként dőltek egymásra. „A Tátra ma már nem olyan, mint a vihar előtt volt. Ma már láthatóak azok az épületek, amelyek létezéséről azelőtt fogalmam sem volt” – mondta egy tátralomnici lakos. Az akkori vihar széllökéseinek erőssége átlagosan 200 km/óra körül volt. „Ilyen erősségű, kisebb területre korlátozódó helyi szélviharok a Tátra lábánál fekvő területeken rendszertelenül bár, de folyamatosan előfordulnak” – nyilatkozta Pavol Fabian, a TANAP igazgató-helyettese. A viharban kétmillió köbméter fa dőlt ki, vagy tört derékba, ami példátlanul magas szám. „Ez több, mint a levéltárakban korábban rögzített szélviharok okozta károk együttes mértéke” – nyilatkozta Lenka Burdová, a TANAP szóvivője. Amíg ebben az évben a viharnak nem volt halálos áldozata, a 2004-es szélvihar emberéletet is követelt. Egy 49 éves férfi által vezetett személyautóra zuhanó fa megölte az autó vezetőjét, feleségét pedig súlyosan megsebesítette.
A szélvihar utáni körülményekről az alábbiakban egy rövid összeállítás tekinthető meg:


2011. április 8-10.
Az idei vihar három napig tartott. A széllökések erőssége az áprilisi vihar során elérte a 187 km/órát. Podbanszkótól Matlárházáig megsemmisült több mint 20.000 fa. Az idei szélvihar a legnagyobb károkat Podbanszkó és Ótátrafüred környékén okozta.
A Magas-Tátra nagyon tagolt hegység, ahol sűrűn váltakoznak az áramlások. „A tátrai szeleket ismerjük, az itt élő emberek és erdészek több mint 80 éve figyelik a légköri mozgásokat. 2004-ben az eredetileg délnyugati szél két óra alatt átváltozott északnyugatira. A frontot átmenetileg erős szél, valamint hőmérséklet csökkenés kísérte, ez pedig légköri túlnyomást okozott” – mondta Peter Jurčovič meteorológus. Ennek következtében a pusztító szél nagyon nagy sebességet tudott elérni, a főgerincen átbukva a Lomnici-csúcson kb. 170 km/órára nőtt a sebessége, az erdő felső határán, 1480 tengerszint feletti magasságban pedig 230 km/órás széllökéseket mértek.

Vészhelyzet számokban:
2004:
- Megsemmisült 2 700 000 fa, ami kb. 2 036 000 m3 faanyag
- Az erdőkben70 millió € anyagi kár keletkezett
- Egy ilyen nagyságú szélvihar esetében felbecsülhetetlenek a környezeti károk (ebbe tartozik a környezet helyreállítása, a kidőlt fák eltávolítása, a fakitermelés, talajjavítás, ültetés, stb.)

2011:
- Megsemmisült 20 000 fa, ami kb. 15 000 m3 faanyag
- Az erdőkben 750 000 € anyagi kár keletkezett
- A környezeti károk mértéke kb. 23 000 000 €.

Kapcsolódó bejegyzés: Ismét szélvihar pusztít a Magas-Tátrában

Hirdetés
Hirdetés