110
évvel ezelőtt, 1907. december 25-én egy ötgyermekes család legkisebb
gyermekeként Lőcsén született Zamkovszky István (1907-1961), a neves hegymászó
és hegyivezető, a Zamkovszky menedékház építője, első tulajdonosa és gondnoka,
a Tátra történelmének jeles személyisége, aki egész életét a Magas-Tátrának
szentelte. Már kisgyermek korában, amikor a hasonló korú társai még a
gyerekjátékokkal játszottak, ő már szívesebben járta a szülőföldje körüli
erdőket, dombokat. Fényképésznek tanult, de soha életében nem dolgozott a
szakmájában. Mivel egyre jobban csábították a hegyek, munkát keresve a közeli
Magas-Tátra festői völgyei felé vette az irányt. Kezdetben több éven keresztül teherhordóként
dolgozott a Hosszú-tavi és a Téry menedékházban, szívből szerette ezt a munkát,
az erőfeszítésektől és az időjárási körülményektől függetlenül. Megbízhatóságának
és szervezési képességeinek köszönhetően, melyeknek többször tanújelét adta,
1934-ben I. osztályú hegyivezető minősítést kapott, majd 1936-ban a
Téry menedékház gondnoka lett. Korának legmegbízhatóbb hegyivezetőjeként
ismerték, akinek a vezetés nem csak hobbija, hanem az önmegvalósítás egyik
eszköze is volt, Zamkovszky volt a sportmászók egyik legsikeresebb vezetője a
Tátrában.
Az 1929-1938
közötti években az egyik legjobb és legaktívabb tátrai hegymászó volt, mintegy
30 igényes új utat mászott a lengyel Stanisław Motyka és Jan Sawicki
társaságában, egyúttal síelt és síoktatóként is dolgozott.
Sok
magyar, lengyel, szlovák és cseh mászótársa volt, minden nemzetiségű
látogatóval szívesen barátkozott, de mindig magyarnak vallotta magát; még a
lengyelek is Pityunak szólították. Több nyelven, többek között lengyelül is
beszélt.
1942/43-ban
megvalósította élete álmát, a Kis-Tarpataki-völgyben, az erdőhatár közelében,
1475 m magasságban felesége Ludmilla, és számos barátja segítségével magánerőből
felépítette fel a Zamkovszky menedékházat. A menedékház 1944-ben lakható
állapotba került, ettől kezdve itt élte napjait. A II. vh. idején a menedékház több
üldözött zsidó-és partizáncsaládnak nyújtott menedéket. Zamkovszky István a
háború után, egészen a kommunista hatalomátvételig a menedékházban élt a
családjával, majd 1948-ban a házat államosították, és 1951-től átnevezték Nálepka
kapitány menedékháznak. 1952-ben el kellett hagynia a menedékházat, ekkor a
közeli, akkor már Bilík menedékháznak nevezett Guhr menedékház gondnoka lett. Nem
sokkal később kapitalistának, a rendszer ellenségének nyilvánították és el
kellett hagynia szeretett Tátráját. Selmecbányára költöztek, ott halt meg 1961.
május 15-én.
A Bársonyos
forradalom (1989) után Zamkovszky István leszármazottai visszakapták a
menedékházat, amelyet 1993-tól ismét Zamkovszky menedékháznak hívnak.
