![]()
A Magas-Tátra keleti végén, a Zöld-tavi völgy zárlatában
található a turisták körében rendkívül népszerű Zöld-tavi menedékház, melynek története
a XIX. század végén kezdődött. A jelenlegi menedékház elődje, az Egyed menház
1884-től létezett, azonban nem ott, ahol a mai házat ismerjük. Ugyanis néhány
évvel korábban, pontosan 1876-ban épült fel a Fehér-tavi- és a
Zöld-tavi-völgyek térségének első menháza, amely a tóhoz vezető út hiányában a
Rókusi-réten állt. A Magyarországi Kárpátegyesület (MKE) 1873-ban 200 aranyat
ajánlott fel a tó partján építendő menedékház költségeit fedező gyűjtés
céljaira, ez azonban a tóhoz vezető út hiányában közel sem volt elegendő. Ezért
aztán a menházat 1876-ban a Rókusi-réten építették fel, ott, ahol a régi
késmárki és szepesbélai mezőgazdasági ösvények találkoztak. Az egy helyiségből
álló, primitív kunyhó mindössze két hét alatt épült fel, felépítése után a
kakaslomnici földbirtokosról, az MKE alapítójáról és ebben az időben elnökéről,
Berzeviczy Egyedről Egyed menháznak nevezték el. A menház hamarosan az erre
járó turisták népszerű célpontja lett, ami nem tetszett az itt legeltető
pásztoroknak. Emiatt aztán gyakran megrongálták a menedékházat, amelynek ekkor
nem volt gondnoka. Miután a helyzet elviselhetetlenné vált, 1880-ban az MKE úgy
döntött, hogy Késmárk város hozzájárulásával a menházat átköltözteti a Zöld-tó
északi partjára.
A menházat azonban a költözés sem mentette meg, a ház
üzemeltetésére nem találtak érdeklődőt. 1882-ben az őszi viharok letépték a ház
tetőszerkezetét, majd 1883-ban a ház leégett. 1884-ben az MKE megbízásából zári
asztalosok újjáépítették. Az új, két szobás, verandás épületet a korábbi rossz
tapasztalatok miatt 1887-ben áthelyezték a tó déli partjára. A ház zaklatott
élete azonban tovább folytatódott, hiszen 1890-ben ismét leégett a tető. Bár
ezt gyorsan megjavították, de az év őszén a ház sorsa megpecsételődött, hiszen
tűz pusztította el, amely után csak üszkös romok maradtak.
A Zöld-tó térségében ekkor azonban már szükség volt egy
turista hajlékra, amely szintén az MKE kezdeményezésére valósult meg. Nem
kevésbé fontos volt a ház anyagának megválasztása, amelyből felépítik a házat,
mivel az előző házak sorsa megfelelő leckének bizonyult. Ezért még mielőtt
hozzáláttak volna a tervezéshez, megállapodtak, hogy a leendő menedékházat
kőből kell felépíteni, és legalább a nyári forgalmas hónapokban vendéglősnek
kell üzemeltetni. A pályázati kiírást közzétették a helyi lapokban, majd az MKE
elnöksége a két legmegfelelőbb pályamű közül az anyagilag kevesebb kiadással
járó tervet hirdette ki győztesnek. Mindazonáltal a ház felépítése csak a
nyilvánosság anyagi támogatásával jöhetett létre. 1895-ben Schwarz késmárki
építész egy egyszerű kunyhót épített a munkások számára, akik lefektették az
alapjait az új, immár harmadik menedékháznak a Zöld-tó partján. Két évvel
később a ház már tető alatt volt. Az új menedékház ismét a tó déli partján, a
Karbunkulus-torony égbe nyúló sziklacsúcsa alatt épült fel. A 10x11 méter
alapterületű téglaépület 63 cm. vastag falait gránitkövekkel erősítették meg,
lapos teteje farostokkal megerősített cementből készült. A menedékház 3 méter
széles verandája a tó felé nézett. A korábbi menedékházaknál szerzett rossz
tapasztalatok miatt az új menedékházat fém zsalugáterekkel szerelték fel. Az
épületben négy darab 2 ágyas szoba, konyha és étkező kapott elhelyezést. A ház
berendezéséhez tartozott a vaskályha és a pince. A menedékház első
vendégkönyvéből megtudhatjuk, hogy az első turisták, akik rendszeresen
látogatták a menedékházat, 1897. júliusban érkeztek a házba.
A menedékház ünnepélyes megnyitására 1897. augusztus 27-én
került sor, nagyszámú érdeklődő jelenlétében. A menedékházat a Magyarországi
Kárpátegyesület (MKE) védnöke, Frigyes főherceg tiszteletére – aki anyagilag is
hozzájárult a ház felépítéséhez – Frigyes menedékháznak nevezték el. A XX.
század elején keletkezett szlovák nyelvű kiadványokban Bedrich-menedékház
(Bedrichova chata) néven is feltűnik, ez az elnevezés azonban a Monarchia
megszűnésével együtt eltűnt. Az I. világháború végétől 1950-ig aztán a
menedékház földrajzi elhelyezkedése alapján a Zöld-tavi menedékház (Chata pri
Zelenom plese) nevet viselte. 1950-ben azonban a neves hegymászóra, Albert Brnčalra
emlékezve – aki 1950. augusztus 1-én, hegymászó-oktatás közben vesztette életét
a Karbunkulus-csorbánál – ismét átnevezték. Brnčal érdemei előtt tisztelegve
Brnčal-menedékház néven kezdték feltüntetni, a turisták és a hegymászók azonban
egyszerűen csak „Brnčalka” néven emlegették. 1991-ben az illetékes szakmai
szervezet ismét Zöld-tavi menedékházra változtatta a ház nevét, és szerencsére
ez a név azóta sem változott. 1991-től a menedékház a Szlovák Turisták Klubja,
valamint a JAMES Szlovák Hegymászó Egyesület tulajdonában van, 2011-től Tomáš
Petrik üzemelteti.
