0. nap: Utazás Poprádra: Budapest – Kassa (Košice) – Poprád (Poprad)
A pénteki nap még melóval telt, majd a felszerelés véglegesítése után
(igazából csak a kiporciózott kaját kellett bedobni a táskába) már indultunk is
Kassán keresztül Poprádra (a MÁV olcsó retúr jegyet ad Poprádig, érdemes
kihasználni). Hosszú, meglehetősen eseménytelen vonatutunk volt Poprádig, ahol
éjjel fél 12 körül estünk be a vasútállomás közelében levő szállásra (Hotel
Gerlach). Az ügyeletes recepciós nem beszélt sokkal jobban angolul, mint mi
szlovákul, de csak megkaptuk a szobakulcsot. A lakosztályunk egy régi
koliszobára emlékeztetett leginkább, de egy éjszakára tökéletes volt.
Reggel azzal kezdtük, hogy megnéztük a folyosó ablakából, hogy hova is
tervezünk felmenni… Busszal terveztünk Zárba (Ždiar) menni,
szerencsére a buszpályaudvart sem kellett keresni, ott van a vasútállomás
mellett. Zár apró hegyi falunak tűnt, javarészt hagyományos házakkal. Innen már a
Magisztrálé (Felső-turistaút, Tatranská magistrála) útvonalán indultunk felfelé a Siroka-nyeregig (Siroké
sedlo, 1826m). Őszintén szólva jobban bírtuk, mint amit vártunk. Úgy tűnt, használt a
börzsönyi felkészülés, bár a tátrai emelkedőkre és lejtőkre talán csak
lépcsőzéssel lehet rendesen felkészülni.
A ketvandor.wordpress.com cikkeinek egyes részei a fenti linkeken
olvashatók!