Ezen a héten fennállásának ötödik
évfordulójához érkezett a www.magas-tatra.info,
hiszen a Magas-Tátra magyar nyelvű információs honlapja 2010. október közepétől
olvasható az interneten. Az első hónapban még magas-tatra.e-oldal.hu címen volt
elérhető, de aztán rátaláltam a ma is használt felületre, amelyen azóta is
igyekszem naprakészen tájékoztatni a Tátrában történtekről, a Tátrához kapcsolódó
történetekről, a jelenről és a múltról a Tátra iránt érdeklődő, elsősorban
magyar, de egyre nagyobb számú külföldi olvasókat is.
Bár csak „félkerek” évfordulóhoz
érkeztünk, de ez a kis jubileum alkalmat adhat egy kis számvetés elkészítésére.
A honlap fennállása óta a mai napig több mint 2000 bejegyzés született, ennyi
aktuális hír, régi történet, érdekes tudósítás, fotó- és videógyűjtemény került
fel az oldalra. A rendszeres látogatók talán már megszokhatták, hogy naponta friss
bejegyzéssel jelentkezem, ettől csak akkor térek el, ha valamilyen rendkívüli
esemény (általában sajnos baleset, vagy hirtelen időjárás változás) azonnali
közlést tesz szükségessé.
Az alábbiakban, mintegy ismétlés
gyanánt felsorolom az elmúlt öt év 10 legnépszerűbbnek bizonyult, legtöbbet
olvasott bejegyzését. Mivel ezek voltak a legolvasottabbak, ezeket valószínűleg
sok mai látogató is olvasta, amennyiben nem, most egy csokorba összegyűjtve
megteheti ezt. A lista érdekessége, hogy a legnépszerűbbnek bizonyult
bejegyzésre (amely csak nevében Tátra, de úgy tűnik, mégis sok honfitársunk kedvence…)
több mint tízszer annyian kattintottak, mint a sorban utána következőre. A
további helyeken viszont meglehetősen szoros a „verseny”, hiszen általában csak
néhány tucat kattintással előzi meg egyik bejegyzés a másikat. A tíz
legnépszerűbb bejegyzés közül három olyan van, amely 2015-ben született, három
2014-ben, egy 2013-ban és három 2011-ben került fel az oldalra. A
legolvasottabb bejegyzések listája:
Arra is jó ez a kis évforduló, hogy
ismételten megköszönjem az olvasóknak azt az érdeklődést, melyet immár 5 éve az
oldal iránt tanúsítanak. Szeretném megköszönni a bejegyzésekhez, a Fórumba írt
hozzászólásokat, a legtöbbször pozitív, néha azonban jogosan negatív kritikákat,
valamint a hozzám intézett kérdéseket. A továbbiakban is kérem az olvasókat,
hogy ha bármilyen hozzáfűznivalójuk van az oldalhoz, az itt megjelent bejegyzésekhez,
azt a jövőben is jelezzék felém akár hozzászólásban, akár e-mail útján. Várom észrevételeiket,
kérdéseiket, legyenek azok akár pozitívak, akár negatívak. Ahogy eddig, ezután
is igyekszem minden kérdésre a legjobb tudásomnak megfelelően válaszolni,
illetve a Tátrával kapcsolatosan kérésekben az olvasók segítségére lenni.
A rendszeres olvasóknak bizonyára
nem újdonság, de a www.magas-tatra.info
oldalnak a legnépszerűbb közösségi oldalon, a Facebookon is van profilja, ezt a
www.facebook.com/magastatra.info
címen lehet elérni. Itt a honlapon olvasható bejegyzéseken túl rendszeresen
osztok meg aktuális információkat, rövid híreket, fotókat, videókat a Tátráról,
a Tátrával kapcsolatban. Azokhoz, akik követik és látogatják a Facebook
profilt, biztosan eljutnak ezek az információk, a szép fotók és az érdekes
videók.
Végezetül mindenkinek még egyszer köszönöm
az eddigi támogatást, bátorítást, és arra kérem Önöket/Titeket, hogy a jövőben
is látogassák/látogassátok a www.magas-tatra.info
oldalt.