A
szabadságünnep virradatja
A négy szobrot meg-megszólaltatja,
S muzsikáján a négy anyaszélnek -
A Szabadság-téren, ím, beszélnek:
ÉSZAK
szobra, de sokat szenvedek,
Ne nézzétek csak kőnek keblemet.
Néha hullnak záporként könnyeim
Át a Tátra s Dobsina völgyein!...
Fürdik képem Tisza forrásában,
Elbolyongok Kassa városában...
Nem csend nekem az éjszaka csendje,
Fülem gyászdal zúgásával telve:
Sir a hab a Garamon,a Vágon,
Száz vadgalamb száz harmatos ágon.
A pozsonyi dómban harang kondul,
Késmárk felett a szél délre fordul,
Sötét szárnyán könyörgés, üzenet...
Észak szobra, de sokat szenvedek!
Mit
szóljak én, árva KELET szobra,
Kiben Erdély lelke sir zokogva,
A Maros, míg ballag kőről-kőre,
A Küküllő, Petőfi-sir őre.
Az Aranyos: fényes kebelével,
A méla Olt búcsúénekével!
A székely nép fájdalma, haragja,
Kőkeblemet magával ragadja,
Bejárom a Barcasági síkot,
Megfújom a tárogató sípot:
Szép éjszaka, fölkel a nagy tábor,
Bocskai, Rákóczi, Bethlen Gábor,
S addig kelnek, mígnem fönt maradnak,
Míg egyszer csak diadalt aratnak!
DÉL
szobra, én itt állok hallgatag,
Zsoltárszóra nyitom meg ajkamat,
Bácska földje, Telecskai halmok,
Búzátokat őrlik-e még malmok?
Ad-e annyit Bánát televénye,
Mint adott a magyar idejébe'?
Jaj, annak a földnek magva gyérül,
Százszorosan vissza már nem térül!
Jaj, az eke szarvát búsan tartja
Szántogató ,csüggedt rabmagyarja,
Nem fontos már néki munka, szántás,
Azt várja csak, jön-e a megváltás?
![]()
NYUGAT
szobra, hát én, mit szóljak én?
Hogy szemembe tör a tavaszi fény,
Hogy felújul bennem népem vágya,
Kinek más volt a szabadság álma!
Testvérünk volt, soha el nem vágyott,
Hűségéért kit az Isten áldott.
Volt itt háza, telke elegendő,
Kecsegtette jóval a jövendő,
Védelmeztük török, tatár ellen---
Elragadták mégis gyűlölettel.
Odavarrták, de szakadoz a szál...
Szíve, lelke mindnek csak ide száll.
A
Szabadság-téren így beszélget
Négy szobra négy vesztett országrésznek...
Szavuk zeng, zúg napsugarak árján:
Nem maradunk soká búsan, árván!
