90 éve hunyt el Móry Károly Hír

Nagy Árpád
Nagy Árpád
2011/08/20
Hirdetés

Új-Csorbai-tó
90 évvel ezelőtt, 1921. augusztus 19-én hunyt el Móry Károly építész (1845-1921), aki 1900-ban a Csorbai-tó közelében egy lápteknőből a vízfolyás megakadályozásával egy mesterségesen duzzasztott kis tavacskát hozott létre, amelyet úgy alakított ki, hogy azon keresz­tülfolyik a Malompatak (Mlynica). A mesterséges tó mellé 1905-ben kétemeletes szálló és kilátó épült, amit tulajdonosáról Móry Szállónak neveztek el.

Ezzel a szállóval alapította meg Móry a róla elnevezett Móry-telepet, a kis tavacskát pedig Móry-tónak nevezték el. Móry Károly halála után unokaöccse, Móry János zene­szerző (1892-1978) lett a telep tulajdonosa, aki aztán egészen haláláig itt élt és dolgozott. 1931-ben, majd 1936-ban újabb épületeket épített, majd a telepet a II. világháború után államosították, és 1970-ben történt lebontásukig szakszervezeti üdülőként üzemeltek. Az épületek helyén ma a Hotel Baník található. Móry Károly neve az Új-Csorbati-tó közelében található Károly-domb nevében maradt fenn.
Forrás: Tátrai túrák, http://www.fsz.bme.hu
Hirdetés
Hirdetés