2022. augusztus 10., szerda

A Csorbai-tavon betiltották, majd engedélyezték a csónakázást

A csónakázás immár 15 éve a Magas-Tátrában található Csorbai-tó (Štrbské pleso) szerves része, eredete azonban 1873-ig nyúlik vissza, amikor Csorbató (Štrbské Pleso) település alapítója, Szentiványi József vadászházat épített a tó déli partján, és a csónakázásra használható kikötői mólót megnyitotta a nagyközönség előtt. Több mint egy évszázaddal később, 1984-ben azonban a természetvédők betiltották a csónakázást, és ez a látványosság csak 2008-ban került vissza ismét a kikapcsolódási lehetőségek közé. „Folyamatosan igyekszünk visszaállítani azokat a látványosságokat, amelyek a múltban olyan különlegessé tették Csorbatót, az egyik ilyen volt a csónakázás” – mondta Csorba (Štrba) község polgármestere, Michal Sýkora.
A Csorbai-tó ötödik fokozatú védelmi kategóriába tartozik, így az itteni fejlesztéseket szigorú intézkedések szabályozzák. Ennek keretében csaknem negyven évvel ezelőtt a természetvédők betiltották a több mint egy évszázados látványosságot. „Úgy látszik, a nemzeti park akkori igazgatósága negatív tevékenységként értékelte ezt. Régi képeslapokon látható, hogy fürödtek is a tóban, sőt, a korabeli fotókon egy móló is látható, így valószínűleg a tó vizére gyakorolt negatív hatásokat szerették volna megszüntetni ezzel az intézkedéssel. Volt idő, amikor aranyhalak és más egzotikus halak úszkáltak a tóban” – mondta Pavol Majko, a Tátrai Nemzeti Park igazgatója.

2022. augusztus 8., hétfő

Újabb újdonság a Halastónál – a TPN teszteli az e-buszjegyet

A Tátrai Nemzeti Park (TPN) újabb újdonságot vezetett be a Tátra legnagyobb tavához készülő turistáknak, mostantól on-line is vásárolhatunk jegyet a Zakopanéból a Bialkai-szénégetőhöz (Palenica Białczańska), a Halastóhoz (Morskie Oko) vezető túra kiindulópontjához közlekedő buszra. Aki a Lengyel-Tátra legforgalmasabb turistaútját választja, azok egy ideje elfelejthetik a belépőjegyért történő sorban állást, a nemzeti park ugyanis először ezen a turistaúton (majd az összes többi ösvényén is) vezette be az e-jegy vásárlásának lehetőségét. Ennek köszönhetően a turistáknak nem kell hosszú sorokban állniuk a jegypénztáraknál, amelyek a nyári szezonban akár több tucat méter hosszúak is lehetnek, különösen Halastóhoz vezető út kezdetén. Az e-ticketnek köszönhetően az előreváltott jeggyel rendelkezők külön kapun léphetnek be, ahol sokkal gördülékenyebb a forgalom és szinte nincs sorban állás.

2022. augusztus 7., vasárnap

Tragikus zuhanás a Virágoskert-toronyról

2022. augusztus 5-én délután a 112-es segélyhívón egy lengyel magashegyi turista hívta a Hegyi Mentőszolgálatot (HZS), akinek társa a Felkai-völgyben (Velická dolina), a Sziléziai ház (Sliezsky dom) közelében szenvedett balesetet. A bejelentést tevő nő nem tudott tájékoztatást adni a baleset pontos helyszínéről, sem az eseményről, sem arról hogy társa milyen állapotban van. A HZS diszpécserével történő kommunikációt követően azonban megerősítette a diszpécser által a helymeghatározásról küldött linket, amely az esemény helyének beazonosítás után jelentősen elősegítette a mentőakció menetét. A hegyimentők helikopterrel repültek a Virágoskert-torony (Kvetnicová veža) közelében található kitett terepre tartottak, a férfin azonban már nem tudtak segíteni. Mint kiderült, a páros kötélbiztosítás nélkül ereszkedett le a kitett terepen, amikor a 46 éves férfi megcsúszott és egy függőleges falon kb. 50 métert zuhant. A hegyimentők a férfi holttestét Ótátrafüredre szállították, ahol átadták az illetékes hatóság tagjainak.
Forrás és fotó: https://hzs.sk

2022. augusztus 4., csütörtök

Két nap után találták meg az eltűnt turista holttestét a Tátrában

Július 27-én, szerdán az éjszakai órákban a Hegyi Mentőszolgálat (HZS) a 112-es segélyhívó számon kapott értesítést arról, hogy egy 69 éves cseh turista nem tért vissza a szálláshelyre. Az eltűnt személy barátjától kapott vázlatos információk szerint a hegyimentők azt feltételezték, hogy a férfinak aznap a Kis- vagy a Nagy-Tarpataki-völgyből a Közép-gerincen (Prostredný hrebeň) található Kis-Templom (Malý Kostol) vagy Nagy-Templom (Veľký Kostol), esetleg a Batizfalvi-Kápolna (Kostolík) lehetett a célpontja. A bejelentést követően rövid időn belül megkezdődött az eltűnt férfi keresése, melyben a HZS mellett a rendőrség tagjai is részt vettek. Csütörtökön a hegyimentők a Batizfalvi-Kápolna, valamint a Kis- és Nagy-Templom térségét is átkutatták, a kutatáshoz drónt is bevetettek, a keresési művelet azonban nem járt sikerrel, így a keresés másnap folytatódott. Július 29-én, péntek délután aztán a hegyimentők egyik keresőkutyája találta meg a férfi holttestét a Kis-Tarpataki-völgy egyik sziklafala alatt. A férfi halálát valószínűleg kitett terepen történő zuhanás okozta. A szerencsétlenül járt turista holttestét Ótátrafüredre szállították, ahol átadták az illetékes hatóság tagjainak.
Forrás: https://hzs.sk; Fotó: Jaro Majerník

2022. augusztus 3., szerda

Vigyázzunk a lenyűgöző, de veszélyes kaukázusi medvetalppal!

Annak ellenére, hogy a Tátrai Nemzeti Park (TANAP) munkatársai a TANAP illetékességi területén már hosszú ideje jelentős erőfeszítéseket tesznek a Kaukázusi medvetalp (Heracleum mantegazzianum) invazív fajának teljes felszámolására, szórványosan még mindig találkozhatunk vele. Leggyakoribb előfordulási helye a Magas-Tátra térségében található, de pl. Liptószentmiklós környékén is észlelték. A nemzeti park idén is folytatja növény a szisztematikus irtását, következetesen kivágják és begyűjtik az összes virágot, hogy megakadályozzák a magok beérését és későbbi vetését. Ennek az egészségkárosító, égési sérülésekhez hasonló súlyos bőrkárosodást okozó invazív fajnak több egyedét kiirtották már. A növény ebben az időszakban a gigantikus, két-négy méteres magasságával, valamint hatalmas, élesen vágott leveleivel és hatalmas fehér virágzatával vonzza a tekintetet, amely augusztusig virágzik és átmérője meghaladja a fél métert.

2022. augusztus 1., hétfő

Alapításának 150. évfordulóját ünnepelte Csorbató település

Csorbató (Štrbské Pleso) település július végén ünnepelte fennállásának 150. évfordulóját, amely bizonyos mértékig összefügg a Kassa-Oderbergi vasútvonal megépítésével, amely 1872-ben fejeződött be, és a vasútvonal egyik állomása Tátracsorbán (Tatranská Štrba) lett kialakítva. Az Eperjesi Állami Levéltár poprádi kirendeltségének vezetője, Zuzana Kollárová a TASR-nak elmondta, hogy a település alapítója Szentiványi József volt, aki annak idején egy házikót épített a tó partján. „A tó környezetének fejlesztésében azonban nagy érdemei vannak az 1873-ban alakult Magyarországi Kárpátegyesületnek, amelynek az volt a fő célja, hogy a Magas-Tátrában is terjessze a turizmust” – tette hozzá.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...