Februárban helyezik üzembe az új fogasvillamosokat Hír

Nagy Árpád
Nagy Árpád
2022/01/31
Hirdetés
Az új fogasvillamosok februárban kezdik meg a közlekedést a Csorba (Štrba) és Csorbató (Štrbské Pleso) közötti fogaskerekű vasútvonalon. Ezt Tomáš Kováč, a Szlovák Vasúttársaság (ZSSK) szóvivője is megerősítette, hozzátéve, hogy a járművek üzembe helyezésének engedélyezésére a következő hónap folyamán kerül sor. „Az üzembe helyezéshez mind az öt szerelvénynek működnie kell. Ezek közül három – melyek kevésbé ismert tátrai csúcsokról, így a Középoromról (Stredohrot), a Kápolnáról (Kostolík) és a Tátra-csúcsról (Vysoká) kapták a nevüket – már 2021 decemberétől közlekedik a tátrai villamos vonalán” – mondta.
A fogaskerekű vonal üzembe helyezésének eredeti határideje 2021 ősze volt, a késedelemnek a szóvivő szerint két fő oka van. „A pályahálózat-működtetője, a Szlovák Vasúttársaság részéről késett a fogaskerekű vasútvonal felújítása, ráadásul nem az eredetileg becsült számítások szerint készült el, ami meghosszabbította az új járművek későbbi jóváhagyási és tesztelési folyamatát” – magyarázta a szóvivő. Az új járművekkel kapcsolatban kisebb technikai problémák is felmerültek, ezeket már megoldották.

Jelenleg az összes dokumentáció a Közlekedési Hatóság asztalán van, amelynek 60 napja van az engedélyezésre. „Ugyanakkor a hatóságokkal együtt intenzíven dolgozunk azon, hogy ez minél hamarabb megtörténjen. Optimisták vagyunk, és a gyorsabb elbírálás miatt szeretnénk pozitívan csalódni” – tette hozzá Lukáč.
Michal Sýkora, Csorba (Štrba) polgármestere megerősítette, hogy az önkormányzat két éve dolgozik a fogaskerekű vasútállomás melletti parkoló építésének tervezetén. „Intenzíven dolgozunk az ügyön, a földterület már megvan, jelenleg a projekt finanszírozásával foglalkozunk, ami pénzügyileg eléggé megterhelő. Arra számítunk, hogy ezt a beruházás a Vasúttársaság, az önkormányzat és a régió közösen tudja finanszírozni” – mondta a polgármester, hozzátéve, hogy közel 500 parkolóhelyet szeretnének kialakítani. Az önkormányzat célja a környezetbarát közlekedés, és a polgármester szerint ez a tömegközlekedésnek köszönhetően érhető el, amennyiben a látogatók a hegyek lábánál lévő parkolókban hagyják autóikat.
Az első fogaskerekű vasút 1896-ban indult el Csorbáról a Csorbai-tóhoz, akkor még gőzvontatással. „Ez 1932-ig szolgált, aztán 1970-ig vártuk a következőre, amely mára hozzánőtt a régióhoz” – mondta Sýkora. Marian Surmík, a poprádi telephely vezetője szerint az új fogasvillamosok nem csak kényelmesebbek, de ugyanakkor számos műszaki előnnyel is rendelkeznek. „A jármű vezetője az egész utat egyetlen karral irányíthatja, amely a teljesítményt, a fékeket, és előre beállított sebességet is szabályozza” - mondta. Hozzátette, hogy a jármű nagyobb sebességgel is képes lenne haladni, de a pálya kialakítása ezt a sok kanyar miatt nem teszi lehetővé.
Érdekes módon az új fogasvillamosokat nem szerelték fel mosdóval. Ennek oka, hogy a szerelvények meredek emelkedőkön és lejtőkön közlekednek. „Ez adhéziós üzemmódban 40-80 ezrelék, Csorbató és Csorba között lefelé akár 150 ezrelék is lehet. Ilyen szélsőséges körülmények között nagyon nehéz megfelelni az ide vonatkozó szabványoknak” – magyarázta Surmík.
Forrás és fotók: https://spis.korzar.sme.sk

Hirdetés
Hirdetés