2021. december 20., hétfő

Hogy lehet futni 60 kg sörrel a hátunkon?

„Kicsit félek, de nagyon várom” – mondta Janko rögtön az elején. Végül nagyszerű nap lett belőle, tele a saját határaink feszegetésével, de volt benne igazi keserű íz is – a finom sörös fajtából. Janko a „Chalani z hôr” duó egyik tagja elhatározta, hogy összeméri az erejét a Magas-Tátrában megrendezett Radegast Sherpa Rallyn a magashegyi teherhordókkal, társa, Tomi közben filmezte őt. Janko 50 kg sört pakolt a hátára, és a többi teherhordóval együtt elindult a Tarajkáról (Hrebienok) az 1960 m magasan fekvő Hosszú-tavi menedékház (Zbojnicka chata) felé.
Az október 23-án, szombaton 37. alkalommal megrendezett népszerű verseny 73 indulója között ott voltak a teherhordó legendák, Viktor Beránek és Ladislav Chudík is. Egyikük Szlovákia legmagasabban fekvő menedékháza, a Hunfalvy-völgyi menedékház (Chata pod Rysmi) gondnoka és teherhordója, másikuk pedig a Zamkovszky menedékházba (Zamkovského chata) szállítja az árut, ő volt a verseny legidősebb résztvevője. A két tapasztalt hegyi farkas közel 3 óra alatt hódította meg a 6,4 kilométer hosszú, 750 méteres szintemelkedéssel járó, igényes magashegyi útvonalat, ami korukat tekintve kiváló eredmény.
60 kg sörrel a hátán Braňo Karafa, a Téry menedékház (Téryho chata) teherhordója lépkedett leggyorsabban a Hosszú-tavi menedékházig, aki 91 perc alatt teljesítette az útvonalat. A verseny győzteseként egy évig teljesen megérdemelten ingyen Radegast sör várja őt, melyet azonban nagylelkűen megosztott a 2. és 3. helyezett riválisaival. A nők között Aďa Matuliková 1 óra 17 perces idővel nyerte meg a versenyt.


Janko, aki egyébként remek formában van, először csak fél terhelést mert vállalni, de aztán majdnem teljes súlyt pakolt a hátára. A pálya felénél nagy levegőt kellett vennie, és körülnézett, hogy kinek adhatna a hordkeretén lévő Radegast sörből. Senki sem volt a közelben, mivel a férfiak és szinte az összes nő már megelőzte, így folytatta a versenyt, végül 2 és fél óra alatt teljesítette az útvonalat.
„A legjobb teherhordók szó szerint lefutják az útvonal egyes szakaszait, sokan közülük eljutnak fizikai teljesítőképességük legvégső határáig” – magyarázta Pavol Barabáš, a neves szlovák dokumentumfilmes, utazó, kalandor, a Hosszú-tavi menedékház egykori teherhordója.
A tátrai teherhordók munkája igen megterhelő és pótolhatatlan, néhány tátrai menedékház még mindig teljesen rájuk van utalva. Az egyik a Hosszú-tavi menedékház, ahová az idei Radegast Sherpa Rally résztvevői tartottak.

Az esemény, amelyen ezek az acélos férfiak és nők minden évben összemérik erejüket, nagyon népszerű és nagy hagyományokkal rendelkezik. Az első verseny 1985. október 11-én indult a Poprádi-tó (Popradské pleso) és a Hunfalvy-völgyi menedékház között, azóta a verseny útvonala évente változik. „A magashegyi teherhordók a megingathatatlanság és az elszántság megtestesítői, nem félnek a kihívásoktól, és tudják, hogy a keserűség az élethez tartozik. Ahogy a mi sörünkhöz is” – mondta Mária Dzureková, a Radegast szlovákiai márkamenedzsere, amely a hagyományos rendezvény fő támogatója. A célban minden felnőtt versenyzőt keserű jutalom várt a teljesítményéért cserébe.

Nézzék meg a „Chalani z hôr” által a Radegast Sherpa Rallyn forgatott videót, melyben láthatjuk, hogy kell 60 kg sörrel a hátunkon gyalogolni, és hogy Janko és a többi profi teherhordó hogyan küzdötték le a nehéz útvonalat.
Forrás és fotók: https://cestovanie.pravda.sk

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...