Részeg, kommunikálni sem képes turistához hívták a hegyimentőket Hír

Nagy Árpád
Nagy Árpád
2021/11/04
Hirdetés
A Tátrában adódhatnak néha olyan helyzetek, melyeket nehéz megérteni vagy az bármilyen módon védhető. Az egyik legutóbbi ilyen a múlt pénteken történt.
Aznap 16 óra 24 perckor egy férfi telefonált a Tátrai Önkéntes Mentőszolgálat (TOPR) központjába, hogy a barátja túl sokat ivott, és az Iván-nyereg (Iwaniacka Przełecz) és az Ornak közötti ösvényen fekszik. Nem tud vele kommunikálni, ezért segítségre van szüksége. A hegyimentők szokásos heti krónikájukban így írták le az eseményt:

„Mentőhelikopter repült a helyszínre, az erős szél miatt azonban a hegyimentők nem tudtak leereszkedni a lebegő járműből. A helikopter ezt követően a gerinc azon részére repült, ahol a földre tudott ereszkedni, majd onnan a hegyimentők gyalog indultak a valahol alattuk fekvő „turistához”, ahová 17:40 után érkeztek meg. Sikerült felébreszteniük a férfit, majd egymást biztosítva elkezdték lehozni őt a hegyről. Mivel ez lassan ment, a központból öt hegyimentő indult az Ornak felé, hogy segítsenek kollégáiknak. 19:00 előtt érték el a kollégáikat, akik a férfit kísérték, majd nem sokkal fél 8 előtt megérkeztek vele az Ornak menedékházba. Ott a férfi barátjától megtudták, hogy még egy barátjuk hiányzik, aki kevésbé ittasan úgy döntött, hogy tovább folytatja a túrát az Ornak gerincén, figyelmen kívül hagyva barátai kérését, hogy forduljon vissza. A férfi elérésére tett telefonos próbálkozások sikertelenek voltak, majd este 9 óra után küldött egy üzenetet a barátainak, hogy épségben megérkezett a Chochołowi menedékházba.
Forrás és fotó: https://tatromaniak.pl

Hirdetés
Hirdetés