2021. január 20., szerda

Próbáltam talpon maradni, de a hó kezdte behúzni a kezeimet

A közelmúltban szerencsés kimenetelű lavinabaleset történt a Lengyel-Tátrában, a Chałubiński-kapuba (Wrota Chałubińskiego) vezető turistaúton. Az alábbiakban a baleset körülményeiről, illetve a mentésről olvashatunk az egyik résztvevő beszámolóját. Az eset január 2-án, szombaton kora délután történt. A lavina három embert sodort magával, szerencsére mindannyiuknak sikerült talpon és életben maradni. A legsúlyosabban sérült turista súlyos láb- és kismedencei sérüléseket szenvedett. Witek – a baleset egyik résztvevője – a tatromaniak.pl oldalnak részletesen beszámolt az eseményekről:
11 óra előtt hagytuk el a Halastavi menedékházat (Schronisko przy Morskiem Oku), 12 órakor érkeztünk a Barát-völgyecskébe (Dolina za Mnichem) vezető piros jelzés elágazásához. Hárman voltunk – én, a bátyám és a barátnőm. Körülbelül fél óra alatt a völgyön át megérkeztünk a kapuba vezető emelkedő aljához, vagyis 12:30 körül értük el a sziklás hajtűkanyarok elejét (1. fotó).

1. fotó: A Chalubinski-kapuba vezető útvonal 2021. január 2-án.

Elindultunk felfelé a sziklás szerpentinen és megállapodtunk abban, hogy balra traverzálunk, majd a sziklafala alá érve úgy lépünk be a vályúba, mintha egyenesen alulról érkeznénk (úgy gondoltuk, hogy ott kevesebb a felhalmozott hó) – a kék vonal a 2. fotón. A piros karika azt a helyet mutatja, ahol még nem volt hó, és ahol úgy döntöttünk, hogy a biztonságos távolság megtartása érdekében elválunk egymástól, hogy nehogy túlságosan megterheljük a hótakarót és nehogy lavinát indítsunk el.

2. fotó: A vályúban tervezett útvonal

A barátnőm ment fel először. Néhány lépés után, néhány méterrel fölötte több hógolyó ereszkedett le (valószínűleg az instabil hó első jele). A traverz közepén kevés hó volt (kb. 10-15 cm), a barátnőm folytatta az emelkedést. Kb. 30-40 méterrel mögötte én voltam a második. Az emelkedő más volt, mint amit vártunk (3. fotó - narancssárga vonal). Az 1-es számú piros karika a barátnőm, a 2-es az én helyzetemet mutatja. A Barátnőm az 1. pontot elérve egyik lábával derékig süllyedt a hóban, és arra gondolt, hogy vissza kellene fordulnia, mert túl sok a hó ezen a helyen.
 
Abban a pillanatban, amikor a barátnőm megpróbálta megtenni a következő lépést, egy körülbelül 15-30 cm vastagságú deszkalavina indult el fölöttünk (piros vonal). Folyamatosan felfelé nézve csaknem elértem azt a helyet, ahol a barátnőm elmerült a hóban, amikor észrevettem, hogy apró (kb. 5 cm átmérőjű) hógolyók gördülnek lefelé. Amikor megláttam a barátnőmet felém közeledni, rájöttem, hogy a lavinával repül. Két-három lépést sikerült tennem balra, amikor a hó elsodorta a lábamat (mielőtt a hó magával ragadott, felmerült bennem a gondolat, hogy a lavina talán nem sodorta el és nem vitte magával a barátnőmet). Aztán csak arra emlékszem, hogy próbáltam talpon maradni, de a hó elkezdett lefelé húzni a kezemet a csuklómon lévő botokkal, így gyorsan kiszabadítottam őket a hurokból, és elengedtem a botokat. Miután a lavina több helyen is megsebesített (többek között a fejemen és a hasamon), megálltunk a 4. képen látható helyen.

3. fotó: A tényleges útvonal és a lavina szakadási pontja

Miután a lavina megállt, láttam, hogy mindenki a felszínen van. A barátnőm szólt, hogy eltört a lába, ami nagyon fáj neki, ezért arra kért minket, hogy mielőbb hívjunk segítséget. Összeszedtük a túrabotokat a lavinából, levettük és biztonságos helyre pakoltuk a hátizsákjainkat, majd megpróbáltunk segítséget kérni a hegyimentők alkalmazásának használatával, de annak ellenére, hogy az adatátvitel, a roaming és a GPS is engedélyezve volt, nem volt lefedettség. Ezért a testvéremmel úgy döntöttünk, hogy a másodlagos lavinára felkészülve biztonságos helyre visszük a barátnőmet, így átvittük arra a helyre, amelyet többék-kevésbé az 5. fotón látható kék vonal jelez.
4. fotó: A lavinában megtett utunk
 
5. fotó

Miután biztonságos helyre vittük, visszamentem a túrabotokért és a hátizsákomért (a bátyámnak adtam a kabátomat, hogy adja a barátnőmre). A testvérem ott maradt a helyszínen, hogy vigyázzon a sérültekre, én pedig a hágó felé (a piros és a sárga pálya csatlakozása) vettem az irányt, folyamatosan ellenőrizve a lefedettséget. A völgy közepén
a telefonomra pillantva észrevettem egy üzenetet, hogy a behatárolták a helyzetünket. Ekkor két gondolat fordult meg a fejemben:
1. Visszamegyek megnyugtatni a sérültet, hogy a hegyimentők lokalizálták a helyszínt, és megvárjuk a segítséget.
2. A hegyimentők viszont nem tudják, hány sérült és milyen sérülések vannak, milyen segítségre van szükségünk.
 
Tovább mentem felfelé, hogy telefonon kapcsolatba tudjak lépni a TOPR-el. A hágóban láttam, hogy van térerő, ezért egy szikla mögé bújtam, hogy halljak is valamit, és felhívtam a TOPR-t. A telefonon alig hallottam valamit, szinte csak azt, hogy a billentyűzeten tárcsázzam az 1-es számot, ha az ügyeletessel szeretnék beszélni, majd ismét az 1-est, amennyiben a baleset a Tátra régióban történt. Miután kapcsolatba léptem az ügyeletessel, tájékoztattam arról, hogy hol történt, hány embert érintett a baleset, ki és milyen állapotban van a sérült. Az ügyeletes elmondta, hogy nem kaptak értesítést az alkalmazáson keresztül (az alkalmazás helytelen információt küldött nekem arról, hogy a lokalizálták a helyzetünket!!!). Beszélgetés közben megszűnt a lefedettség, így nem tudtam pontosan, hogy az ügyeletes mennyi információt hallott. Még egy kicsit feljebb mentem, hogy ismét felvegyem a kapcsolatot a TOPR-el, és megbizonyosodjak arról, hogy tudják, hol van szükség segítségre. Útközben több turistával is találkoztam és tájékoztattam őket az eseményről. Folyamatosan lefelé haladva tovább kerestem a lefedettséget, miközben több turistától is megkérdeztem, hogy van-e lefedettségük, és felhívnák-e a TOPR-t. Volt lefedettségük, de a szám tárcsázása után egyiküknél sem jött létre kapcsolat. Tovább mentem lefelé, majd a szélben hallottam az utolsó turisták sikolyát – integettek és kiabáltak valamit (az erős szél semmit sem hallott). Visszatértem hozzájuk, és azt mondták, hogy sikerült felhívniuk a TOPR-t, de szerencsére az ügyeletes már tudott a balesetről (vagyis sokat hallott a beszélgetésemből).

Kb. 15-20 perc múlva hallottuk meg a helikopter hangját, de az erős szél nagyon rángatta, így csak sokkal alacsonyabb magasságban tudta leengedni a hegyimentőket, akik kb. 30 perc múlva érkeztek meg oda, ahol én voltam. Úgy döntöttem, hogy a szikla mellett hagyom a hátizsákomat, és eléjük megyek, hogy segítsek nekik cipelni a felszerelésüket (miközben felfelé haladtak a hátukon lévő hatalmas terhelés miatt időről időre elestek a mély hóban). Miután találkoztam velük, azonnal megadtam nekik az összes információt, felvettem a hátizsákomat, és a hegyimentőkkel együtt a baleset helyszínére indultam. Időközben a korábban általam tájékoztatott turisták csatlakoztak a bátyámhoz és barátnőmhez, hőtakarókat adtak nekik, és testhőjükkel melegítették a barátnőmet. A hegyimentők azonnal megkezdték a mentőakciót. Az elsősegélyt és a lába rögzítését követően visszahívták a helikoptert (kb. 15-30 perccel az esti sötétedés beállta előtt). Csak annak a ténynek köszönhetően lehetett légi úton szállítani, hogy addigra jelentősen gyengült a szél. Miután a helikopter fedélzetére csörlőzték a barátnőmet, a hegyimentőket és néhány felszerelést, összepakoltuk a holminkat, és egy hegyimentő kíséretében a menedékház felé vettük az irányt.
Forrás és fotók: https://tatromaniak.pl

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...