Október 3-tól ajánlott a maszk viselése a Lengyel-Tátrában! Hír

Nagy Árpád
Nagy Árpád
2020/10/05
Hirdetés
A lengyel Egészségügyi Minisztérium október 1-én, csütörtökön frissítette az országon belül a sárga és a vörös zónában lévő járások listáját. A koronavírus-esetek nagy száma miatt a tátrai járás (powiat tatrzański), ezen belül a Tátrai Nemzeti Park (TPN) is a korábbi sárga zónából is a vörös zónába került. Ez az érvényben lévő szabályozás szerint azt jelenti, hogy nemcsak a zárt helyiségekben, hanem a nyilvános helyeken, például egy parkban vagy az utcán való tartózkodás esetén is kötelező a száj és az orr eltakarása.

A Tátra Nemzeti Parkban túrázó turistákat eddig nem érintették túl szigorúan a koronavírussal kapcsolatos korlátozások, ez azonban szombattól részben megváltozott. „A Tátra Nemzeti Parkban ugyanazok az előírások érvényesek, mint bárhol máshol” – mondta október 1-én Magdalena Zwijacz-Kozica, a nemzeti park munkatársa. Némi jogértelmezési és kommunikációs zavart követően aztán péntek délután kiderült, hogy a rendelet a maszk használatát csak a parkolókban, a pénztáraknál és a menedékházakban teszi kötelezővé. A nemzeti park ezért csupán felhívja a turisták figyelmét arra, hogy amennyiben nem lehetséges biztonságos társadalmi távolságot tartani, abban az esetben javasolt a szájat és az orrot eltakaró maszk használata.
A Tátra turistaútjain továbbra sem fogunk rendőrrel vagy járványügyi ellenőrrel találkozni, a szabályok betartásáért ugyanis a TPN alkalmazottai felelnek. „A parkőrök nem tudnak minden turistát ellenőrizni. Ha a járőr olyan turistával találkozik, aki nem visel maszkot, annak is csak javasolni fogja a maszk használatát” – tájékoztatott Magdalena Zwijacz-Kozica.
Azzal kapcsolatban, hogy ismételten fennáll-e a nemzeti park lezárásának veszélye, a szakember elmondta, hogy természetesen semmit sem lehet kizárni, mert a helyzet – amint láthatjuk – még mindig sok ismeretlent hordoz magában. Jelen pillanatban azonban többet tudnak, mint hat hónappal ezelőtt, és felkészültebbek a szigorításokra. Ha azonban a kormány ismét szigorításokat vezet be, a Tátrai Nemzeti Parknak is alkalmazkodik azokhoz
Forrás és fotó: https://wiadomosci.wp.pl; https://portaltatrzanski.pl

Hirdetés
Hirdetés