2020. szeptember 6., vasárnap

Tragikus zuhanás a Közép-orom tömbjében

2020. szeptember 5-én délután érkezett egy bejelentés a Hegyi Mentőszolgálat (HZS) központjába arról, hogy valaki lezuhant a Közép-orom (Prostredný hrot) hegységben. A Poprádról induló mentőhelikopter Ótátrafüreden két hegyimentőt vett a fedélzetére, akiket a helyszínre érkezve lecsörlőztek a Dubke-padról (Dubkeho lávka) lezuhant turistához. A hegyimentők megállapították, hogy a turista a kb. 200 méteres zuhanás következtében az élettel összeegyeztethetetlen sérüléseket szenvedett, és a helysínen életét vesztette. Ezt követően a 31 éves lengyel férfi holttestét Ótátrafüredre szállították, ahol átadták az illetékes hatóság képviselőinek.
A Hegyi Mentőszolgálat a közelmúltban három halálos balesetet rögzített, amelyek előfordulásában több azonosság is észlelhető, mint pl. a hegymászó terep nem megfelelő ismerete, hegyivezető nélküli mozgás, a szükséges hegymászó felszerelés hiánya, a kelleténél kevesebb tapasztalat, a balesetet szenvedettek saját képességinek és lehetőségeinek túlértékelése. Ezért arra kérik a látogatókat, hogy ne becsüljék le a magashegyi terepet, ne hagyják el a jelzett turistautakat, és adott esetben tartsák tiszteletben a Hegyi Mentőszolgálat utasításait és ajánlásait.

Erre legutóbb kb. egy hónappal ezelőtt, a Gerlachfalvi-csúcson bekövetkezett, szerencsére nem végzetes kimenetelű baleset kapcsán is felhívták a turisták figyelmét. A Gerlachfalvi-csúcs nagyon sok, kellő képzettséggel és helyismerettel nem rendelkező turista célpontja, ahol rendszeresen előfordulnak kisebb-nagyobb balesetek. A csúcsra történő feljutás azonban jellegénél és összetettségénél fogva hegymászó felszerelés és biztosító eszközök használatát, ismeretek és készségek komplex tárházának meglétét igényli. Természetesen bármilyen körülmények között kiválóan ismerni kell a terepet, ami nemcsak a tervezett túrára, hanem különösen az ezen az útvonalon mozgó más turisták biztonságára is nagy hatással van. Ha valaki nem rendelkezik megfelelő készségekkel és ismeretekkel, azoknak javasolják, hogy vegyék igénybe a hegyivezetők szolgáltatásait.
Forrás: https://www.hzs.sk; https://www.hzs.sk; Fotó: Aja Stankova

2 megjegyzés:

  1. "javasolják, hogy vegyék igénybe a hegyivezetők szolgáltatásait"
    Tudtommal nem javasolják hanem "köteleznek rá". Ha anélkül próbál az ember felmenni megpróbálják leküldeni ilyen vagy olyan módon. Illetve ha feljut valaki vezető nélkül, a mások oldalon le is jut akkor várják a "park őrök" (nem tudom mi a titulusok/nevük) és próbálják feltartóztatni/megbüntetni az embert.

    Ez minden csak nem javaslat ahogy az a cikkben is írva van. Hegyivezető nélkül meglehetősen "körülményes" a fel és lejutás, és itt nem a terepviszonyokra gondolok.
    Sajnos vagy nem sajnos, de tapasztalatból beszélek...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, az a Gerlach esetében pontosan így van. Legálisan a hegy legkönnyebb útjai köztük a két legismertebb a "próbák" mindenkinek csak hegyi vezetővel járható.

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...