2020. augusztus 17., hétfő

Dühösek a menedékházak vezetői a félrevezető információk miatt

Turisták vs. menedékház bérlők. A Magas-Tátra látogatói a közösségi portálokon azt állítják, hogy a zsúfoltak a hegyek ezen a nyáron, és ezt legtöbbször dokumentumokkal és videókkal dokumentálják.
 „Leállítottuk a menedékházhoz történő áruszállítását, mert a rendelkezésünkre álló készletek elegendőnek tűnnek ahhoz a forgalomhoz, amely ebben az évben még várható” – mondta Viktor Beránek, a Hunfalvy-völgyi menedékház (Chata pod Rysmi) bérlője. „A korábbi években nem volt elegendő teherhordónk, akkoriban néhány teherhordónak napi kétszer vagy háromszor is kellett fordulnia. Most három idénymunkást szabadságra küldtem mert nem tudok munkát biztosítani számukra, két dolgozóm pedig vasárnap a Tátra-csúcsra kirándult, mert nem volt mit csinálni”.


Felháborodva beszél a jelenlegi helyzetről a Tátra legrégebbi, de egyben legkönnyebben elérhető menedékháza, a Rainer-kunyhó (Rainerova chata) bérlője, Peter Petras is. „Lát itt valahol tömegeket? Néhány turista áll meg a ház előtt. Hogyan beszélhet bárki zsúfolt Tátráról és a tömegekről a túraútvonalakon? Jelentősen kevesebb ember van most, mint más nyarakon volt. Annyian vannak, mkint októberben szoktak lenni”.
Jana Kalinčiková, a Zamkovszky menedékház (Zamkovského chata) bérlője nyaralni ment a nyári szezon közepén. „Sok év alatt először engedhettem meg magamnak, hogy nyáron elmenjek nyaralni, mert a forgalom jelentősen gyengébb, mint más években” – mondta telefonon a bérlő.
Dominika Dejczöovát, a Hosszú-tavi menedékház (Zbojnícka chata) bérlőjét egy túrán értük utol. „Felmentem a Rovátkára és a Lengyel-nyeregre, mert nem volt munka a házban, ahogy szinte egész nyáron. Kb. 30 %-al csökkent a látogatók száma a tavalyi évhez képest. Nem értem azokat az információkat, hogy milyen zsúfolt a Tátra. Nem tudom, ki terjeszti ezt, de szörnyen dühítő”.
Augusztus 6-án a Tátrai Nemzeti Park (TANAP) alkalmazottai nyári turistaszámlálást végeztek a Magas-Tátrában. Egy nap alatt 30 232 turistát számoltak meg, ami majdnem négyezerrel több, mint a négy évtizeddel ezelőtti rekord. A Poprádi-tó (Popradské pleso) vonzotta leginkább a turistákat (6708 személy), a tesztelt csúcsok közül a Tengerszem-csúcs (Rysy) hagyományosan megőrizte első helyét (1099 turista).
Forrás és fotó: https://www.cas.sk

5 megjegyzés:

  1. Üdv!

    Én júl. 16-án, csütörtökön voltam a M.-Tátrában. A vratnai DHzs-ban szálltam meg, s mivel tömegközlekedtem (vö.: i.: 6,00 h, érkezés: 11 h), ezért csak egy udvarias "pofavizitre" futotta a Poprádi-tóhoz. Előző nap 24 h-s esőzést jósoltak, s érkezéskor Strbán esett is, de Csorbatón már nem. Mindezek ellenére csak a parkoló(k)ban több mint 50 autót számoltam, s az úton (a felsőn) is tömeg volt.

    Jómagam azelőtt MT fan voltam. Egy évben össz. 1,5-2 hónapot túráztam itt. De lassan-lassan, hajnali indulással is, egyre nagyobb emberi hangyabolyokkal futottam össze. Ezért átszoktam a Kis-Fátrára, s az esős, átlagos hétköznapi tátrai tömegtapasztalatom láttán, nem is akarok visszaszokni a Tátrára.

    VálaszTörlés
  2. Én már áttettem a székhelyemet a balkánra...

    VálaszTörlés
  3. Múlt héten, vagyis aug 11-12én voltam a Magas Tátrában, ugyan nem túráztam, hanem kerékpároztam. Még soha nem láttam ilyen sok autót Tátralomnicon, Barlangligeten, a környező településeken. Szinte kizárólag helyi rendszámmal. A felvonónál 20m-es sor, de a Starthoz is rengeteg gyalogos, bringás.
    Viszont: többször is étteremben ettem és mindig meglepetést okozott a számla. Úgy saccolom 20-25 %kal több volt, mint korábban. Pedig nem ittam több sört.
    Szóval, sokkal kevesebb külföldi, magasabb árak, persze, hogy hátizsákból eszik a turista.

    VálaszTörlés
  4. Valószínűleg a Magisztrális útig van tömeg, utána már nincs, de a héten megnézem. A Lengyel-Tátrában évek óta vállalhatatlan mennyiségű ember szokott lenni.

    VálaszTörlés
  5. Érdekesek ezek a statisztikai adatok, olvasva a legutóbbi : 40 éves látogatottsági rekord dőlt ma a Tátrában, továbbá a szállásfoglalási észrevételeket, hogy pár nappal előre gyakorlatilag lehetetlen szállást foglalni a menedékházakban. Talán valaki(k) nek lépnie kellene ezügyben. Egyébként a saját tapasztalatom is az, hogy a népszerűbb helyek igen zsúfoltak, és a rendszámok alapján főleg a helyi turisták által.

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...