2019. október 28., hétfő

Több mint 100 kg hulladékot hoztak felszínre a tátrai tavakból

2019. október 11-én ismét búvárok ereszkedtek le néhány tátrai tó mélyére, hogy a felszínre hozzák azokat a hulladékokat, melyek a mögöttünk hagyott nyári szezonban kerültek a tavak vizébe. „A 26. alkalommal megszervezett „Tiszta vizek” hulladékgyűjtési akció részeként ezúttal megtisztították a poprádi Virágvölgyben (Kvetnica) lévő kőbánya elárasztott tavát is, ahol a hulladékok mellett fel nem robbant habarcsgránátot is felfedeztek” – mondta Martina Petránová a Tátra Nemzeti Park Állami Erdészet (ŠL TANAP) képviselője.
Ebben az évben 75 búvár merül le a Csorbai-, a Poprádi-, a Felkai- és az Új-Csorbai-tóba. A legtöbb hulladék immár megszokott módon ezúttal is a Csorbai-tóból került felszínre, ebből 45 búvár 68,5 kg hulladékot szedett össze. A zsákokban elsősorban műanyag pohár és üvegpalack került, de találtak a sífutó pályák határait jelző kerítésmaradványokat, vasrudakat, érmékkel teli pénztárcát és műanyag búvárfigurát is.

A búvárok ezúttal változtattak a szokásokon, és a korábbival ellenkező oldalon ereszkedtek a tóba. „Bár a tónak ezt a részét utoljára 2008-ban tisztították, most kellemesen csalódtunk, mivel nem volt annyi hulladék a vízben, mint amire számítottunk, ezért örömmel konstatáljuk, hogy úgy tűnik hatékony a felvilágosító kampányunk – mondta Pavol Kráľ, a rendezvény koordinátora.
A további három tóból a búvárok 48 kg hulladékot gyűjtöttek össze, legkevesebbet (1,5 kg) az Új-Csorbai-tóból hozott fel 11 búvár. További nyolc búvár a Felkai-tavat takarította, melyből a 21 kg hulladék között partra hoztak pl. egy búvár szivattyút is. „Ha ehhez hozzáadjuk azt a 25,5 kg hulladékot, melyet 11 búvár a Poprádi-tóból halászott ki – ahol a szemétszedés mellett egy menyasszonyi fátyol is előkerült – összegezhetjük, hogy ezúttal mindösszesen 116,5 kg szemét került a partra a tátrai tavakból” – fogalmazta meg Petránová.
Az esemény történetében ezúttal második alkalommal tisztították meg a Poprádhoz tartozó Virágvölgyben található elárasztott kőbányát, ahol 14 búvár 212 kg szemetet gyűjtött össze. Az építési hulladékok, vasrudak, kötelek, gumiabroncsok, tűzoltó készülékek és tetőfedő anyagok mellett találtak egy elpusztult teknőst is, áttört páncéllal. „A legkülönlegesebb tárgy egy fel nem robbant habarcs-gránát volt, melyet a pirotechnikusnak ebben a tóban kellett volna megsemmisíteniük” – mutatott rá Petranová.
Forrás és fotó: http://www.lesytanap.sk

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...