Külföldi turisták úszómedencének nézték a Metélőhagymás-tavat Hír

Nagy Árpád
Nagy Árpád
2019/09/18
Hirdetés
Nagyjából tíz németül beszélő turista a Nagy-Tarpataki-völgyben (Veľká Studená dolina) található Metélőhagymás-tavat (Sivé plesá) használta felfrissülésre túrájuk során. A csoport néhány tagja fürdőruhában feküdt a tó közelében lévő sziklákon, míg mások nem tudtak ellenállni, és beugrottak a tiszta vízbe. A tátrai tóban történő hűsítő kikapcsolódást egy arra járó turista rögzítette, aki a videót közzé is tette a közösségi hálózaton. A tóban való fürdőzés nagy felháborodást keltett a turisták körében. „A németül beszélő turisták úszómedencének nézték a Metélőhagymás-tavat” – kommentálta a videó készítője a turisták gátlástalan viselkedését. Pavol Majko, a TANAP igazgatója, aki természetesen maga is látta a filmet, határozottan elítélte magatartásukat. „Nincsenek szavak. A nemzeti parkba érkezők némelyike ​barbárabbul viselkedik, mint az állatok. Ez barbárság. Ha be tudjuk azonosítani a fürdőzőket, mindegyikükre 66 euró bírságot szabunk ki. Mindent megteszünk, amit tudunk, de nem lehetünk ott mindenhol” – mondta a nemzeti park igazgatója.

A természetvédők sajnos más területeken is találkoznak a turisták gátlástalan viselkedésével. „Értesítéseket kapunk olyanokról, akik a Kő-pataki-tóban (Skalnaté pleso), a Rohácsi-tavakban (Roháčske pleso) és más tavakban mártóztak meg. Egyre több ember érkezik a Tátrába, és sokan közülük egyszerűen nem tudnak viselkedni” – mondta az igazgató, aki arra is emlékeztetett, hogy a tátrai tavak némelyike ivóvíz tározóként is szolgál.
Arra a tényre, hogy a hegyi tavak nem úszómedencék, a nemzeti park a nyár elején saját weboldalán közzétett egyik cikkben is felhívta a figyelmet. Ez a figyelmeztetés emlékeztet arra, hogy a tátrai tavak ökoszisztémája nagyon érzékeny, ezekben ritka állatok élnek, akiknek akár csak a környezet minimális változása is a kihalását okozhatja. Problémát jelenthetnek pl. a fényvédő szerek, a dezodorok és rovarriasztók, melyek különféle vegyi anyagokat tartalmaznak, amelyek felszabadulhatnak a vízben való fürdés során. „Számos tudományos kutatásból ismert, hogy az egyes krémekben található anyagok a szervezetek hormonális egyensúlyhiányát és akár sejtkárosodást is okozzák. A gyártók a termékekben nem kötelesek közzétenni a szintetikus illatok összetételét, ezáltal akár veszélyes és rákkeltő vegyszereket is elrejthetnek bennük. A fényvédő termékekben használt UV-szűrők reprodukciós és fejlődési toxicitást okoznak az állatokban és rontják a pajzsmirigy működését” – mondja a nemzeti park jelentése.
Ezeket az ökoszisztémákat ugyanúgy károsítja a látogatók hozzáférése azokhoz a tavakhoz, melyek a jelzett túraútvonalon kívül találhatók. A tavak part menti része, a tavak partján élő növényzet nagyon érzékeny az emberi taposásra, ez a partok eróziójához, a víz zavarosságához és a parti növényzet károsodásához vezet.



Forrás és fotók: https://spis.korzar.sme.sk

Hirdetés
Hirdetés