2019. május 20., hétfő

Két éjszaka egyedül a vadonban – a legnagyobb tátrai csodák egyike

A hegyimentő Jaroslav Švorc (66) sok rosszat látott a hegyekben, ugyanakkor részese volt olyan mentési műveleteknek is, amelyek bár kezdetben tragikusnak tűntek, mosollyal végződtek. Az egyik legemlékezetesebb ilyen eset 2006-ban történt, amikor a Liptói-Tátrában, a Racskó-völgyben (Račková dolina) nyoma veszett egy 10 éves kisfiúnak. Először úgy tűnt, hogy Tomás csak elkóborolt a gyerekcsoporttól, de sajnos az azonnal megkezdett keresés nem vezetett eredményre. Sötétedett, jött az éjszaka, és az eperjesi kisfiú egyedül maradt az erdőben.


„Másnap, az éjszakai vihar után megduzzadt patak mentén folytattuk a keresést. Nem felejtettük ellenőrizni a vadetetőket sem, de minden hiábavalónak bizonyult” – emlékszik az önkéntes hegyimentő, teherhordó és publicista. Telt múlt az idő, a Racskó-völgy felett ismét sötét esőfelhők gyülekeztek, hideg szél fújt és villámlott. „Próbáltunk Tomás fejével gondolkozni, de természetesen a fiú szülei és a tábor vezetője sem voltak közömbösek számunkra, akik időközben megérkeztek a helyszínre” – mondta Švorc. A hegyimentők mellett erdészek, a közeli falvak lakói és rendőrkutyák fésülték át a terepet, miközben két helikopter folyamatosan körözött a fejük felett. A fiút már három napja keresték, 100 hegyimentő már 20 órája talpon volt.
Egyre halványult a remény, de az emberek nem adták fel. „Friss medveürülék állított meg minket. Ez mindenkit megrázott, felkészültünk a legrosszabbra. Éppen ekkor csodával határos üzenet érkezett a rádión át. Az egyik kereső talált egy esőkabátot, majd nem sokkal ezután megtalálta Tomást. Csaknem 50 órája eltűnt, kimerült, de életben volt. Amikor az édesanyja átölelte, megértettem, mi az az emberi boldogság” – mondta Švorc.
Később kiderült, hogy Tomás letért a jelzett útról, megcsúszott és elesett. Betört a koponyája, és zúzódott az agya, az esés következtében eszméletét vesztette. A műtéteket követően gyógykezelésnek vetették alá, ott mesélt arról, hogy miközben eszméletlenül feküdt, hüllők mászkáltak körülötte, és egy medvével is farkasszemet nézett.
Forrás és fotó: https://sarm.pluska.sk

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...