A vadon élő állatok ragadozónak nézik a drónokat Hír

Nagy Árpád
Nagy Árpád
2018/06/11
Hirdetés

A napjainkban mind többek számára megfizethetővé váló drónok a turisták körében is egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek, a Tátrai Nemzeti Parkban (TANAP) azonban tilos a használatuk. A TANAP igazgatója, Pavol Majko szerint ennek a tiltásnak számos oka van. „A drónokat a legtöbben csendesnek és ártalmatlannak tartják. Ezzel szemben azonban mind a hazai, mind pedig a külföldi tanulmányok ennek ellenkezőjét erősítik meg. A nemzeti park megfelelő környezetet biztosít számos törvényileg védett ritka állatfajnak, mint pl. a tátrai zerge, a tátrai mormota, a szirti sas, a vándorsólyom, a nagyragadozók és sok más állatfaj. A tanulmányok viszont megerősítették ezeknek a repülő eszközöknek a vadon élő állatok népességére és viselkedésére gyakorolt negatív hatását” – magyarázta Majko.

Hozzátette, hogy a mormota populáció a téli időszak túléléséhez szükséges összes energiát a rövid nyári és őszi időszakban halmozza fel, hiszen a téli körülményeket csak a lehető legkisebb energiafelhasználással képesek túlélni. A nyári turistaszezon miatt viszont szintén ebben az időszakban jelenhetnek meg a Tátrában a drónok. „A drón repülése során statikusan egy helyben is lebeghet, ezáltal az arra érzékeny fajokban ragadozó jelenlétét idézi fel, melyre ösztönösen stresszesen reagálnak” – hangsúlyozta a nemzeti park igazgatója.
Az alacsonyan repülő drónok komoly zavaró tényezőnek számítanak, amely megváltoztatja az állatok természetes viselkedését, megzavarhatja a szaporodási folyamatukat és napi életritmusukat. Az ilyen alacsonyan repülő szerkezetet sok madárfaj ragadozónak, vagy a territóriumukat veszélyeztető vetélytársnak nézheti. „Több megfigyelés is bizonyítja, hogy a drónok megzavarták a védett madárfajok fészkelését, amelyek ennek következtében magár hagyhatják fészküket és fiókáikat. Ugyancsak megfigyeltük már, hogy a vándorsólyom ellene irányuló támadásnak veszi a drón repülését, mellyel szemben ösztönösen megpróbál harcolni, ami adott esetben súlyos sérülést, vagy a madár pusztulását okozhatja” – tette hozzá Majko.
Hozzátette, hogy a drónokkal történő filmforgatáshoz be kell szerezni a megfelelő engedélyeket, a Természet- és tájvédelmi törvény rendelkezései szerint viszont az 5-ös fokozatban védett természetvédelmi területeken ezeket tilos használni.
Az állatvilágra gyakorolt lehetséges negatív hatása mellett az igazgató elmondása szerint a közlekedési hatóság szintén rendelkezik a repülő szerkezetekkel kapcsolatban, mégpedig úgy, hogy az ilyen pilóta nélküli repülő szerkezetek nem repülhetnek olyan terület felett, ahol a drónok hangjára érzékeny állatvilág is jelen van. „A határozat kimondja, hogy repülést csak olyan módon lehet végezni, hogy az ne érintse a védett területeket” – mondta az igazgató.
Véleménye szerint ugyanakkor a legtöbb drón tulajdonosa azokat az előírásokat sem ismeri, hogy ezen eszközök aktív kamerával történő használata ellentétes lehet a személyes adatok védelméről szóló törtvényi előírásokkal is. „Figyelembe véve a védett területeken, illegális módon drónokkal készült filmalkotások egyre szaporodó számát a TANAP a jövőben nagyobb figyelmet fordít az ilyen szerkezetek ellenőrzésére, ugyanakkor arra kéri a látogatókat, hogy viselkedjenek felelősségteljesen, és jelenlétükkel ne zavarják a vadon élő állatokat” – fejezte be mondandóját Pavol Majko.
Forrás és fotó: https://spis.korzar.sme.sk

Hirdetés
Hirdetés