2017. március 2., csütörtök

Jelentős károkat okozott a múlt heti vihar a Tátrában

Kb. 2000 db, mintegy 1335 köbmétert kitevő élő fa nem tudott ellenállni a február 24-én a Tátrai és a Pieninek Nemzeti Parkon átsöprő szélviharnak. A legnagyobb károk a Tátrai Nemzeti Park (TANAP) Állami Erdészet kezelésében lévő Javorina (Tatranská Javorina) és Oravicapuszta (Oravice), valamint a Pieninekben található Vöröskolostor (Červený Kláštor) községekhez tartozó erdőkben keletkeztek.
 „A Tátrában 850 m3 fát csavart ki a vihar, melyek elsősorban az utak és a tátrai települések közelében dőltek ki” – mondta Pavol Fabian, TANAP Állami Erdészet igazgatóhelyettese. Az erős szélnek a beavatkozás mentes övezetekben a szú által megtámadott fák sem tudtak ellenállni.

Oravicapusztán károk keletkeztek a TANAP kezelésében lévő berendezésekben és épületekben, Vöröskolostorban pedig a kempingezők szükségleteire fenntartott épületben. A fák génállományával foglalkozó központ jelentése szerint a fóliasátrakban kb. 1500 eurós kár keletkezett, a kár összértéke így kb. 3000 euró.
Štefan Zavacký, a TANAP Állami Erdészet Terepszolgáltatási Központjának vezetője szerint a turistaösvények járhatóak. „Azt gondoltuk, hogy mindenütt úttorlaszok alakultak ki, de „csak” nagy mennyiségű ág, valamint néhány fának a csúcsa tört le. Az ösvényeket folyamatosan tisztítjuk és folyamatosan figyeljük a helyzetet, mivel azonban még mindig fúj a szél, a helyzet további alakulása a szél erősségétől függ. A turistáknak számolniuk kell azzal, hogy a vihar által érintett ösvényeken kidőlt fák akadályozhatják a túrázást” – mondta Zavacký.

Forrás: http://www.bumm.sk; Fotó: cas.sk

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...