Megtalálták az egy hete eltűnt turista holttestét Hír

Nagy Árpád
Nagy Árpád
2016/08/01
Hirdetés
A szlovák Hegyi Mentőszolgálat (HZS) hegyimentői a lengyel hegyimentők (TOPR) felkérésére láttak hozzá a Magas-Tátrában egy július 23-án eltűnt 36 éves lengyel férfi kereséséhez, aki a legutolsó információk szerint a Magas-Tátra szlovák oldalára indult túrázni. Mivel mobiltelefonján nem volt elérhető, ezért családtagjai a hegyimentők segítségét kérték hozzátartozójuk felkutatásához. A férfi mozgásával kapcsolatban az volt az első információ, hogy a Tengerszem-csúcsra (Rysy) lengyel oldalról feljutva annak szlovák oldalán ereszkedett le. Családtagjai utolsó alkalommal július 23-án tudtak vele kapcsolatot létesíteni, majd több napi eredménytelen keresés után a lengyel hegyimentők július 27-én este kérték szlovák kollégáik segítségét. Másnap reggel az eltűnt mobiltelefonjának cellainformációi megerősítették azt a gyanút, hogy a férfi július 23-án este a Tátra szlovák oldalán lévő községben tartózkodott, további mozgásáról azonban nem találtak értékelhető információt.

Miután a lengyel médiában fényképes keresést tettek közzé, ennek alapján lengyel turisták jelezték, hogy július 24-én a Téry-menedékház közelében a kora reggeli órákban találkoztak a férfival, aki tájékoztatta őket további terveiről. Eszerint a Jordán-úton keresztül a Lomnici-csúcsra, vagy pedig a Zöld-tavi-csúcsra szeretett volna aznap feljutni.  A szlovák hegyimentők az információk alapján előbb a földön, majd az időjárási körülmények javulása után, július 30-án, az esti órákban a rendőrség helikoptere segítségével a levegőből is megkezdték a kutatást. A kutatás során fokozatosan átvizsgálták a Lomnici-csúcs és a Jég-völgyi-csúcs közötti gerinc mindkét oldalát, és a felszállás után kb. 45 perccel megláttak egy élettelen emberi testet a Pawlikowski-rés (Lastovičia štrbina) nyílásában. A hegyimentők a szerencsétlenül járt turista holttestét helikopterrel szállították Ótátrafüredre, ahol átadták a rendőrség illetékeseinek.

Forrás és fotó: https://www.hzs.sk
Hirdetés
Hirdetés