2016. május 27., péntek

Megnyílt a tátralomnici botanikus kert

A Tátrai Nemzeti Parkba látogató turisták ritka növényeket láthatnak anélkül, hogy nehezen megközelíthető helyeket kelljen megmászniuk. Május közepétől 300 növényt, fát és bokrot mutat be a tátralomnici botanikus kert. Most először a vak és gyengén látó közönségnek is lehetősége van a Braille-írással írott táblákon a kiállított növényekről tájékozódni.
A 3,2 hektáron elterülő tátralomnici botanikus kert egy pályázat segítségével valósíthatta meg azokat az elképzeléseket, amelyek a fogyatékkal élők számára is közelebb hozzák a Magas-Tátra növényvilágát. A plasztikusan megmunkált pihenőpadok – ezek egyike például kőszáli sast, egy másik pedig havasi mormoták családját mintázza – felülete alkalmas arra, hogy a látásukban korlátozott látogatók tapintásukkal megismerhessék az állatok testfelépítését. A gyengénlátók emellett egy nagyítólencse segítségével nemcsak a növények neveit tudják elolvasni, hanem megszemlélhetik a virágokat is.

„Az újdonságok egy részéről szakembereket kérdeztünk meg. A vakok és gyengénlátók nagylőcsei általános iskolájának pedagógusaival folytattunk párbeszédet, akik sok olyan dolgot javasoltak, amelyeket alkalmazhattunk a botanikus kert felújításakor és fejlesztésekor” – magyarázta Zuzana Homolová botanikus.
Újdonság például egy plasztikus tájékoztató térkép, amely a botanikus kert alaprajzát mutatja. Kitapinthatóak rajta az egyes növénytársulások, dombok és egyéb kerti elemek. A térkép mellett található a Braille-írással feltüntetett szöveg, amely már részletesebben leírja a botanikus kertben található növénytípusokat és azok elhelyezkedését.
A kerti utakat elegyengették, friss kavicsozást kaptak és a szegélyeket is új farönkök jelölik. Akadálymentes a gördülés a tolókocsisok, de a babakocsis szülők számára is. A botanikus kert első látogatóinak tetszik a felújított létesítmény.
A Magas-Tátra lábánál, 850 méteres tengerszint feletti magasságban elterülő botanikus kertben olyan ritka és értékes növényeket is láthatnak a látogatók, amelyeket a hegyekben túrázva sem, mert élőhelyük kívül esik a turistaútvonalakon. A Magas-Tátra emblematikus virága, az alpesi törpemák éppen most van virágja teljében. Először többnyire a sárga színű virágok nyílnak, mint a sárga pimpó, a védett sziklai ternye, de üde kék színfoltot képez a pompás tárnics, az alpesi pázsitszegfű vagy a tavaszi lednek.
A botanikus kertben a látogatók reggel kilenctől délután öt óráig akár piknikezhetnek is. Emellett aki egy-egy szép virágot, cserjét a saját kertjében is szeretne látni, az akár meg is vásárolhatja a kiválasztott kedvencet. Ezzel a lehetőséggel is óvni szeretnék a vadon termő növényeket a Magas-Tátrában.
A látványkert szeptember végéig tart nyitva.

Forrás és fotó: http://www.hirek.sk

3 megjegyzés:

  1. A 2016 májusi Zöld-tavi menedékház túra során láttam nagyon szép kék virágot, aminek szabdalt szirmai voltak.Szeretném megtudni a nevét! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A kárpáti harangrojtra gondolsz? Nem kék, inkább lilás színű, szabdalt virágú harangocskák.

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...