 |
| Az Ojos del Salado Chilében |
Egy
magyar magashegyi búvár, Tósoki Ernő 2016. február 21-én Chilében, az Ojos del
Salado nevű vulkánon, 6.380 m tengerszint feletti magasságban – jelenlegi
ismereteink szerint a világ legmagasabban fekvő merülhető állóvízében – sikeres
búvármerülést hajtott végre. A feladat végrehajtásában Nagy Patricia hegymászó volt
a segítségére. Az eddig világrekordként nyilvántartott 5.900 méter körüli
eredményt érdemben 1982-óta senki nem tudta túlszárnyalni, noha egy 6.400 méter
körüli merülés lehetősége – mint következő lépés – már legalább 15 évvel
ezelőtt kirajzolódott. A merülés rendkívüli összetettségéről, nehézségeiről és
rendhagyó kockázatairól, valamint az Atacama sivatagban uralkodó körülményekről
tanúskodik, hogy csak sikertelen próbálkozásokról van tudomásunk, jóllehet a
nemzetközi versenyhelyzet nagyon erős, de ismételt próbálkozásokról (a sajátjukon kívül) nincs tudomása a magyar párosnak. A
szokásos 8-12 fős expedíciókkal ellentétben a magyar búvárok mindkét korábbi sikertelen próbálkozásukat is ketten hajtották végre, és a jelenlegi
eredményes merülés is Patrícia segítségével zajlott le.
Dr. Tósoki
Ernő és párja, Nagy Patricia a hegymászásnak egy meglehetősen különös
formájával, az úgynevezett extrém magashegyi búvárkodással foglalkozik. Maga a
tevékenység egyáltalán nem új keletű – bár a nehézségek okán talán kevésbé
megszokott/ismert –, és neve ellenére legalább annyira szól a hegymászásról,
mint a búvárkodásról. Az extrém jelző itt a magasságra vonatkozik, vagyis Ernő
és Patrícia alapvetően az 5500 méteres magasság feletti merülésekre igyekszik
specializálódni.
 |
| Merülés Chilében |
Ennek
az elismerésre méltó teljesítménynek nem kevés tátrai vonatkozása is van, hiszen
a két magyar extrém magashegyi búvár többek között a Tátrában is készült erre a
nem mindennapi teljesítményre. Igaz, ott a szigorú szabályok szerint nem
merüléssel, „csak” hegymászással, de amint azt a téma iránt érdeklődők
bizonyára tudják, a hegymászás legalább olyan fontos szerepet játszik ebben a
tevékenységben, mint a merülés.
Az
alábbiakban a nem hivatalos Guinness rekordot felállító magyar magashegyi
búvárok személyes beszámolója alapján ezúttal a felkészülést, annak is a
Tátrában végrehajtott részét járjuk körül.
 |
| A Gasienica-Fekete-tó partján a Lengyel-Tátrában |
„Több mint 5 évvel ezelőtt
kezdtünk el készülni ennek az eredménynek az elérésére. A felkészülés, miként
maga az extrém magashegyi búvárkodás is meglehetősen szerteágazó tevékenység,
melyre fizikális és mentális edzéssel, valamint célzott szerveket (pl. tüdőt)
fejlesztő, illetve meghatározott probléma megoldását (pl. a szervezet
hozzászoktatása az óriási hőingadozáshoz) célzó gyakorlatokkal lehet
felkészülni. A környező magashegyek – így a Tátra is – a felkészülés során elsősorban
a fizikai képességeink fejlesztésében, valamint a szélsőséges időjárási
körülményekre történő felkészülésben jelentettek nagy segítséget.
 |
| Útban a Sas út beszállása felé |
A Tátrában a
technikailag egyszerűbb csúcsokat egyfelől többnyire átlagos kondíciófejlesztés
céljára használjuk, másfelől az időjárási körülmények változásait (amelyek a
Tátrában meglehetősen gyakoriak, illetve gyorsak, és ez számunkra jelen esetben
nagyon hasznos volt), illetve azok hatásait igyekszünk összevetni a saját,
illetve felszereléseink képességeivel/határaival. Ennek megfelelően ezeket
rossz/változékony körülmények között is látogatjuk, ilyen célból jártunk a Magas-Tátrában
pl. a Tengerszem csúcson a szlovák oldalról.
 |
| Cipekedés No. 1. ... |
Mivel
Chilében kettőnknek 100 kg körüli felszerelést kellett felcipelni közel 6400
méterre, általában a Tátrát is „nagy” zsákokkal jártuk. A jelentős teherrel
történő mozgás azonban nem zárja ki a technikásabb terepeket, ezért muszáj
fejlesztenünk ügyességünket is, természetesen főként – de nem kizárólagosan – terhelés
alatt. Erre tökéletes pl. a Magas-Tátrában a Lomnici-csúcs normál útja, amit
kifejezetten élveztünk.
 |
| Cipekedés No. 2. ... |
Nem
csak a súly nehéz azonban, sokszor a magunkkal vitt felszerelések (pl. búvárpalackok)
kiterjedése, alakja, érzékenysége is komoly kihívást jelent. Ezek kezelésére
nem igazán vannak bevett módszerek, így gyakran a múltban (pl. múzeumi
fényképeken) próbálunk kutatni, hogy a 8000 méteres csúcsok megmászói, legendás
alakjai a kezdeti időkben milyen ötletekkel álltak elő palackjaik
elhelyezésére. Mi vált be és mi nem. Ezek a tárgyak főként a kitett, meredek,
szűk, sziklás peremeken, ösvényeken okoznak gondot. A Sas úthoz hasonló
klettersteig jellegű utak kiváló lehetőséget biztosítanak az ilyen speciális
felszerelés kezelésének, szállításának kitalálására, tökéletesítésére. Ott jártunkkor
sajnos akkora hó volt, hogy csak a Sas út beszállásáig (Zawrat-hágó) kockáztattuk
meg a túrát, és később, a Triglavon klettersteigeztünk. A köd, a szél és a mély
hó együtt ugyanakkor mindig kiváló erőnlét és tájékozódási készség fejlesztő, valamint
kiváló felkészülési lehetőség a vészhelyzetekre (ezért próbálkoztunk ilyen
körülmények között is). A merülés alatt ránk lecsapó hóvihar okán igencsak
hasznosnak bizonyult ez a tátrai út is. Annak ellenére, hogy a chilei
expedíciót mindössze ketten hajtottuk végre, tátrai – és egyéb környező
országbeli – kalandjainkra természetesen gyakran elkísérnek barátaink is”.
Források: Dr. Tósoki Ernő és Nagy Patrícia (személyes közlés)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése