2016. február 4., csütörtök

Fehérnemű, mint alapfelszerelés a hegyekben

Mindenki, aki magashegyi túrára indult, jól felkészült kell, hogy legyen – mind érzelmileg, mind felszerelésileg. Ezért fontos, hogy nem elég a mentális erő és az elhatározás, ha nem párosul mellé megfelelő ruházat és egyéb felszerelés.
Megfelelő felszerelés
Mindettől függetlenül a turistautakon bármikor (minden évszakban) találkozhatunk olyan turistákkal, akik papucsban és rövidnadrágban szeretnének felmenni a Tengerszem-csúcsra (Rysy). Sokan minden képzeletet alulmúló felszerelésben túráznak a hegyen, ezért az alábbi írással inkább azokra a jól felkészült turistákra összpontosítunk, akiknek saját tátrai kalandja már jó néhány évvel ezelőtt megkezdődött. A hegyek jól felkészült szerelmeseinek az ennivaló mellett mindenképpen kell, hogy legyen a hátizsákjában elsősegélycsomag, zseblámpa (vagy fejlámpa), síp, térkép, és nagyon fontos a megfelelő ruházat. Ez utóbbi valójában az évszaktól függő minimális öltözetet jelent, amelynek alkalmazkodnia kell a kirándulás stílusához (gyalog- vagy hegymászótúra, bivakolás stb.). Ebbe beletartoznak pl. a megfelelő faktorszámú napvédő krémek, melyek kellőképpen megvédenek minket a nap káros sugaraitól. A megfelelően előkészített, átgondoltan összeállított ruházat igazodik az időjárási- és terepviszonyokhoz és az évszakhoz, figyelembe véve ugyanakkor a Tátrában nagyon jellemző hirtelen időjárás változás lehetőségét. Nehéz ezt megoldani? Nem feltétlenül.

Egy tátrai túra komplex előkészítést igényel – sok útvonal nem ajánlott az alkalmi vendégeknek. Az ésszerűen összeállított hegymászó hátizsák az alábbiakat tartalmazza: fehérnemű, nadrág (ha a körülmények úgy kívánják, leggings), pulóver, kabát, zokni, cipő, valamint az időjárástól függő kiegészítők, úgy mint sapka, sál, kesztyű.
Hogyan működik a termoaktív fehérnemű?
A modern anyagokból készített öltözékek a hegyi környezetben csodákra képesek. A gyártás során a termo anyagot és a szintetikus szálakat oly módon kombinálják, hogy a végeredmény „lélegző” szövet lesz. Az ilyen anyagból készült ruházatban bőrünk megfelelően szellőzik, ennek hatására ruházatunk a testünk által termelt nedvességet elpárologtatja, ahelyett, hogy magába szívná. Így ruházatunk is száraz marad, és nedvességet kapva (pl. eső után) is sokkal gyorsabban megszárad. Az izzadtság és a testpára nem rakódik a bőrünkre, így az erős szél következtében sem léphet fel hypothermia. Érdemes megjegyezni, hogy a nedves bőr hússzor gyorsabban kihűlhet, mint a száraz. Ez a technológia különösen akkor fontos, amikor a fehérneműről beszélünk – arról a ruhadarabról, amely a legszorosabb kapcsolatban áll a szervezetünkkel. A fagyos körülmények, különösen a szél a fáradt turistának nagy nehézséget jelent, testünkben gyorsan kialakuló és gyorsan terjedő káros folyamatokat indíthat el, amely sajnos még a legígéretesebb kirándulást is rémálommá változtathatja.
A kereskedelemben többféle, a bőrünkkel közvetlen kapcsolatba kerülő alsóruházat, fehérnemű (bugyi, melltartó, trikó, pólók és blúzok) kapható. Választhatunk pl. a hagyományos és a kettős termo aktív fehérneműk között, mindenki saját maga dönti el, számára melyik megoldás az ideális. Egy lengyel webáruház szakemberei elmondták, hogy a választék olyan nagy, hogy érdemes több – kevesebb és több összetevőből álló – terméket megvásárolni, és ezzel megfelelően felkészülni a nyári és a téli szezonra. A Tátrában túrázó amatőrök egy része úgy dönt, hogy inkább a hagyományos technológiával készült termékeket vásárolja, ugyanakkor mások a duplán megerősített, modern ruházatot részesítik előnyben. A választék kivitel és szín szerint is hatalmas – így mindenki könnyen találhat az ízlésének, igényeinek és pénztárcájának leginkább megfelelő öltözetet. Nem csak a női, de a férfi ruházat is széles szín- és formaválasztékban kapható. A turizmus kiszolgálása céljából készülő ruházatok gyártóinak célja nem csak praktikus és funkcionális, hanem egyúttal olyan ruházat készítése, melyben a túrázók egész nap jól érzik magukat.

Forrás és fotó: http://natatry.pl

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...