2015. november 19., csütörtök

Ótátrafüredről a Kis-Nyereg-hágóba

A téli zárlat előtti utolsó napok egyikén a szép időt kihasználva Katával és Tibivel Ótátrafüredről (Starý Smokovec, 1010 m) a Kis-Nyereg-hágóba (Sedielko, 2372 m), a Tátra legmagasabban fekvő, jelzett turistaúton elérhető hágójába indultunk. A szokásos hajnali indulás után reggel 7 órakor, éppen a parkolóőrrel együtt érkeztünk meg az ótátrafüredi parkolóba, és rövid készülődés után máris útnak indultunk. A tarajkai sikló karbantartása miatt Ótátrafüredről Ótátrafüredig tartott a túra, melyet eredetileg az északi oldalon fekvő Jávor-völgy torkolatában található Javorináig terveztünk. Ez végül változott, de erről majd később.
A sikló mellett vezető zöld jelzésen jutottunk fel a Tarajkára (Hrebienok, 1284 m), ahol rövid pihenőt követően immár a piros jelzésű Felső turistaúton (Tatranská magistrála) mentünk tovább. A szikrázó őszi napsütés, az ősz jellegzetes színeiben pompázó lombhullató fák, a tiszta kék ég, a páramentes levegő lépten-nyomon megállásra késztetett, de 8:45-kor így is a Zamkovszky-menedékház (Zamkovského chata, 1475 m) mellett tartottuk a következő pihenőt.
Innen aztán már a zöld jelzésen vezetett utunk, melyen hamarosan kijutottunk az erdőből. Továbbra is a fenyők között itt-ott felbukkanó lombhullató fák színezték az utat, majd a törpefenyők közé érkezve láthatóvá vált az Öt-tavi-katlan tófala, tetején a Téry-menedékházzal. Továbbra is jó tempóban haladtunk, rövid pihenőkkel érkeztünk meg a tófal alá, ahol a Nagy-kaptató szerpentinjének felső részén az addig hómentes ösvényt helyenként letaposott és megfagyott havas szakaszok váltották fel. Ezeken azonban még biztonságban lehetett haladni, így aztán a tervezett időben (10:30-kor) megérkeztünk a Tátra legmagasabban fekvő, egész évben nyitva tartó menedékházához, a Téry-menedékházhoz (Téryho chata, 2015 m). A menedékház napos teraszán tartottunk egy rövid tízórai szünetet, majd az innen már gyakorlatilag összefüggően havas terepen továbbra is a zöld jelzést követve elindultunk a Kis-Nyereghágó-völgyecske irányába.
Az elmúlt időszak havazásai után várható volt, hogy a 2000 méter feletti részeken havas, télies körülményekkel találkozunk, és ez itt teljes mértékben be is igazolódott. Némi kis bizonytalanság után Kata úgy döntött, hogy inkább felcsatolja a jóval nagyobb biztonságot jelentő hágóvasat, Tibi és én azonban úgy láttuk, hogy kellő odafigyeléssel talán vas nélkül is járható az út. A Pfinn-kilátó felé vezető útvonal egy rövid felszökése láncokkal van biztosítva, ezeknek a láncoknak most azonban csak egy részét tudtuk használni, mivel rövid szakaszon belefagytak a sziklákat borító jégbe. Ez azonban nem veszélyeztette a továbbhaladást, majd az újabb napsütötte déli fekvésű hegyoldalat keresztezve egy rövid ideig a hágóvas is feleslegessé vált.
A Kis-Nyereghágó-völgyecskében található, ekkor már árnyékban lévő útelágazáshoz (~2125 m) némi szintvesztéssel kellett leereszkedni, majd következett a hágóba vezető út utolsó, eleinte lankás, majd egyre meredekebb szakasza. A nem túl nagy mennyiségű, de szinte összefüggő hóval borított völgyecskében innen már végig emelkedik a turistaút. Az elágazástól néhány perc alatt megérkeztünk a Tátra legmagasabban fekvő tavához, a Kék-tavacskához (Modré pleso, 2157 m). A kis tó felületét már jég borította, de a fotós szerencséjére egy részét még sütötte a nap, így azért itt is sikerült jó néhány fotót elkattintani.
A Kék-tavacskától még további fél óra hótaposás várt ránk a hágóba történő megérkezésig. Az útnak ezt a kanyargós részét néhány évvel ezelőtt fagerendákkal erősítették meg, ezek egy része már hó alatt volt, de nagyrész sikerült követnünk az ideális nyomvonalat. Közvetlenül a hágó előtt aztán szintén az elmúlt években felszerelt láncok segítik az utolsó méterek leküzdését. Ezeknek a láncoknak egy része most szintén a hó alatt volt, így az utolsó pár métert az ideális nyomvonalról jobbra kitérve egy meredek felszökésen kitaposott nyomokat követve tettük meg. Némi kis küszködés után dél után 20 perccel aztán megérkeztünk a Tátra főgerincén található Kis-Nyereg-hágóba (Sedielko, 2372 m).
Útközben sem találkoztunk sok turistával, de ahogy az várható volt, alkalmi útitársaink nagy része inkább a jóval kedveltebb Vörös-torony-hágó (Priečne sedlo) felé vette az irányt, így a déli órában a hágóban rajtunk kívül csak néhány ember tartózkodott. Meg persze egy mentőkutya, szlovák gazdája legalábbis mentőkutyaként mutatta be a pár perccel utánunk megérkező, rendkívül élénk kis kutyust.
A hágóban minden irányban a várt nagyszerű kilátás fogadott, legtisztábban a Lomnici-csúcs nyugati falát világították meg a déli nap sugarai, de szép kilátás nyílt a mögöttünk hagyott, addigra már szinte teljesen árnyékba burkolózott Kis-Nyereghágó-völgyecskére is. Lefotóztuk a híres tátrai indiánt, és természetesen a Jávor-völgy felett emelkedő legendás Jávor-gerincet, a mögötte emelkedő ismert csúcsokat a Gerlachfalvi-csúcstól a Tátra-csúcson át a Tengerszem-csúcsig, hogy a Lengyel-Tátra legendás Sas útjának legmagasabb pontjáról, a Zerge-hegyről már nem is beszéljünk.
Amint az elején már írtam, úgy terveztük, hogy a hágóból a Jávor-völgyön keresztül lemegyünk egészen Javorináig, ahonnan aztán menetrend szerint autóbusszal szerettünk volna visszajutni Ótátrafüredre. A hágóban azonban azt láttuk, hogy a Jávor-völgyben a havazás óta vajmi kevesen jártak előttünk, nem volt egyértelmű nyom, és mivel az utolsó, még szóba jöhető autóbuszhoz időben le kellett volna érni, ezért inkább a felmeneti úton történő visszatérés mellett döntöttünk.
Így aztán a hátzsákunkból elővarázsolt jóleső ebéd után 13:00-kor elindultunk visszafelé. Lefelé persze jóval könnyebb volt az út, de mivel a nagyobb biztonságot, de egyúttal kényelmetlenebb hágóvasat továbbra is a hátizsákban melegítettük, így azért minden lépésre nagyon oda kellett figyelni. Bármennyire is figyeltem, ennek ellenére csak sikerült „dobni egy hátast”, ám a sors furcsa fintoraként nem a havon vagy a jégen, hanem a lábam alatt egyszer csak meginduló görgetegen. Az esést a könyököm bánta, amely aztán otthon, fekete nadálytővel történő bedörzsölés után néhány nap alatt helyrejött…
Fél 3-kor ismét a Téry-menedékház előtt voltunk, ám a csodás délutáni fényeknek köszönhetően visszaútban is sűrűn elő kellett venni a fényképezőgépet. A Kis-Tarpataki-völgybe történő leereszkedés legnehezebb részének a várakozásunknak megfelelően a Sárga-fal alatti, a Kis- és a Nagy-kaptatót összekötő rövid, a nap nagy részében árnyékben lévő szakasz bizonyult. Ebbe az árnyékos beszögellésbe csak a kora reggeli napsugarak tudnak behatolni, ezek viszont nem tudják megolvasztani a letaposott hóréteget, így azon a pár méteren ismét minden lépést kétszer is meg kellett gondolni.
A Nagy-kaptató szerpentinjén aztán már jól haladtunk, délután 4 óra előtt néhány perccel a Zamkovszky-menedékháznál voltunk. Innen 50 perc alatt sikerült lejutni a Tarajkára, útközben azonban a turistaút éles kanyarjában egy róka pózolt nekünk és az arra járóknak az út melletti sziklán. Láthatóan teljesen hozzászokott az ember közelségéhez, kb. 1-2 méterrel mentünk el mellette, kattogtattuk a fényképezőgépeket, ez azonban egyáltalán nem zavarta őkelmét. Élénkvörös, dús bundáján látszott, hogy már készül a télre, és valószínűleg azért pózolt szinte mozdulatlanul, mert megszokta, hogy az arra járók előbb-utóbb megkínálják egy kis maradékkal a hátizsákból.
A Tarajkára megérkezve már erősen szürkült, ez azonban nem aggasztott túlságosan, egyrészt mert volt nálunk fejlámpa, másrészt mert a zöld jelzésen, vagy ha koromsötét lenne az este, a mellette vezető aszfaltúon akár lámpa nélkül is vissza lehet találni Ótátrafüredre. Mi is ezt tettük, és végül 21 km és 1490 méter szintkülönbség megtétele után már esti sötétben, 17 óra 20 perckor érkeztünk vissza a parkolóba. Kicsivel több, mint 10 órát töltöttünk a hegyen, az őszből felmentünk a télbe, hogy aztán a nap második felében ismét visszatérjünk az őszbe. A korai indulás ellenére, a korai sötétedésnek köszönhetően kissé feszesre szabott tempó miatt nem volt egy könnyű túra, melynek végén mindhárman kellemesen elfáradva, ezernyi élménnyel gazdagodva indultunk hazafelé.
Szeretném felhívni mindenkinek a figyelmét, hogy ez a túra november 1. és június 15. között a téli zárlat idején csak a Téry-menedékházig járható, a menedékháztól a hágóig vezető szakasz csak a nyári időszakban látogatható.
A túra során készült fotók itt tekinthetők meg!

 
Lejegyezte: Nagy Árpád

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...