A téli zárlat előtti utolsó napok egyikén a szép időt
kihasználva Katával és Tibivel Ótátrafüredről (Starý Smokovec, 1010 m) a Kis-Nyereg-hágóba
(Sedielko, 2372 m), a Tátra legmagasabban fekvő, jelzett turistaúton elérhető
hágójába indultunk. A szokásos hajnali indulás után reggel 7 órakor, éppen a
parkolóőrrel együtt érkeztünk meg az ótátrafüredi parkolóba, és rövid
készülődés után máris útnak indultunk. A tarajkai sikló karbantartása miatt
Ótátrafüredről Ótátrafüredig tartott a túra, melyet eredetileg az északi
oldalon fekvő Jávor-völgy torkolatában található Javorináig terveztünk. Ez
végül változott, de erről majd később.
A sikló mellett vezető zöld jelzésen jutottunk fel a
Tarajkára (Hrebienok, 1284 m), ahol rövid pihenőt követően immár a piros
jelzésű Felső turistaúton (Tatranská magistrála) mentünk tovább. A szikrázó
őszi napsütés, az ősz jellegzetes színeiben pompázó lombhullató fák, a tiszta
kék ég, a páramentes levegő lépten-nyomon megállásra késztetett, de 8:45-kor
így is a Zamkovszky-menedékház (Zamkovského chata, 1475 m) mellett tartottuk a
következő pihenőt.
Innen aztán már a zöld jelzésen vezetett utunk, melyen
hamarosan kijutottunk az erdőből. Továbbra is a fenyők között itt-ott
felbukkanó lombhullató fák színezték az utat, majd a törpefenyők közé érkezve
láthatóvá vált az Öt-tavi-katlan tófala, tetején a Téry-menedékházzal. Továbbra
is jó tempóban haladtunk, rövid pihenőkkel érkeztünk meg a tófal alá, ahol a
Nagy-kaptató szerpentinjének felső részén az addig hómentes ösvényt helyenként
letaposott és megfagyott havas szakaszok váltották fel. Ezeken azonban még
biztonságban lehetett haladni, így aztán a tervezett időben (10:30-kor) megérkeztünk
a Tátra legmagasabban fekvő, egész évben nyitva tartó menedékházához, a
Téry-menedékházhoz (Téryho chata, 2015 m). A menedékház napos teraszán
tartottunk egy rövid tízórai szünetet, majd az innen már gyakorlatilag
összefüggően havas terepen továbbra is a zöld jelzést követve elindultunk a
Kis-Nyereghágó-völgyecske irányába.
Az elmúlt időszak havazásai után várható volt, hogy a 2000
méter feletti részeken havas, télies körülményekkel találkozunk, és ez itt
teljes mértékben be is igazolódott. Némi kis bizonytalanság után Kata úgy
döntött, hogy inkább felcsatolja a jóval nagyobb biztonságot jelentő hágóvasat,
Tibi és én azonban úgy láttuk, hogy kellő odafigyeléssel talán vas nélkül is
járható az út. A Pfinn-kilátó felé vezető útvonal egy rövid felszökése
láncokkal van biztosítva, ezeknek a láncoknak most azonban csak egy részét
tudtuk használni, mivel rövid szakaszon belefagytak a sziklákat borító jégbe.
Ez azonban nem veszélyeztette a továbbhaladást, majd az újabb napsütötte déli
fekvésű hegyoldalat keresztezve egy rövid ideig a hágóvas is feleslegessé vált.
A Kis-Nyereghágó-völgyecskében található, ekkor már
árnyékban lévő útelágazáshoz (~2125 m) némi szintvesztéssel kellett
leereszkedni, majd következett a hágóba vezető út utolsó, eleinte lankás, majd
egyre meredekebb szakasza. A nem túl nagy mennyiségű, de szinte összefüggő
hóval borított völgyecskében innen már végig emelkedik a turistaút. Az
elágazástól néhány perc alatt megérkeztünk a Tátra legmagasabban fekvő tavához,
a Kék-tavacskához (Modré pleso, 2157 m). A kis tó felületét már jég borította,
de a fotós szerencséjére egy részét még sütötte a nap, így azért itt is
sikerült jó néhány fotót elkattintani.
A Kék-tavacskától még további fél óra hótaposás várt ránk a
hágóba történő megérkezésig. Az útnak ezt a kanyargós részét néhány évvel
ezelőtt fagerendákkal erősítették meg, ezek egy része már hó alatt volt, de
nagyrész sikerült követnünk az ideális nyomvonalat. Közvetlenül a hágó előtt
aztán szintén az elmúlt években felszerelt láncok segítik az utolsó méterek
leküzdését. Ezeknek a láncoknak egy része most szintén a hó alatt volt, így az
utolsó pár métert az ideális nyomvonalról jobbra kitérve egy meredek
felszökésen kitaposott nyomokat követve tettük meg. Némi kis küszködés után dél
után 20 perccel aztán megérkeztünk a Tátra főgerincén található
Kis-Nyereg-hágóba (Sedielko, 2372 m).
Útközben sem találkoztunk sok turistával, de ahogy az
várható volt, alkalmi útitársaink nagy része inkább a jóval kedveltebb
Vörös-torony-hágó (Priečne sedlo) felé vette az irányt, így a déli órában a
hágóban rajtunk kívül csak néhány ember tartózkodott. Meg persze egy
mentőkutya, szlovák gazdája legalábbis mentőkutyaként mutatta be a pár perccel
utánunk megérkező, rendkívül élénk kis kutyust.
A hágóban minden irányban a várt nagyszerű kilátás fogadott,
legtisztábban a Lomnici-csúcs nyugati falát világították meg a déli nap
sugarai, de szép kilátás nyílt a mögöttünk hagyott, addigra már szinte teljesen
árnyékba burkolózott Kis-Nyereghágó-völgyecskére is. Lefotóztuk a híres tátrai
indiánt, és természetesen a Jávor-völgy felett emelkedő legendás
Jávor-gerincet, a mögötte emelkedő ismert csúcsokat a Gerlachfalvi-csúcstól a
Tátra-csúcson át a Tengerszem-csúcsig, hogy a Lengyel-Tátra legendás Sas
útjának legmagasabb pontjáról, a Zerge-hegyről már nem is beszéljünk.
Amint az elején már írtam, úgy terveztük, hogy a hágóból a
Jávor-völgyön keresztül lemegyünk egészen Javorináig, ahonnan aztán menetrend
szerint autóbusszal szerettünk volna visszajutni Ótátrafüredre. A hágóban
azonban azt láttuk, hogy a Jávor-völgyben a havazás óta vajmi kevesen jártak
előttünk, nem volt egyértelmű nyom, és mivel az utolsó, még szóba jöhető autóbuszhoz
időben le kellett volna érni, ezért inkább a felmeneti úton történő visszatérés
mellett döntöttünk.
Így aztán a hátzsákunkból elővarázsolt jóleső ebéd után
13:00-kor elindultunk visszafelé. Lefelé persze jóval könnyebb volt az út, de
mivel a nagyobb biztonságot, de egyúttal kényelmetlenebb hágóvasat továbbra is
a hátizsákban melegítettük, így azért minden lépésre nagyon oda kellett
figyelni. Bármennyire is figyeltem, ennek ellenére csak sikerült „dobni egy
hátast”, ám a sors furcsa fintoraként nem a havon vagy a jégen, hanem a lábam
alatt egyszer csak meginduló görgetegen. Az esést a könyököm bánta, amely aztán
otthon, fekete nadálytővel történő bedörzsölés után néhány nap alatt helyrejött…
Fél 3-kor ismét a Téry-menedékház előtt voltunk, ám a csodás
délutáni fényeknek köszönhetően visszaútban is sűrűn elő kellett venni a
fényképezőgépet. A Kis-Tarpataki-völgybe történő leereszkedés legnehezebb
részének a várakozásunknak megfelelően a Sárga-fal alatti, a Kis- és a
Nagy-kaptatót összekötő rövid, a nap nagy részében árnyékben lévő szakasz
bizonyult. Ebbe az árnyékos beszögellésbe csak a kora reggeli napsugarak tudnak
behatolni, ezek viszont nem tudják megolvasztani a letaposott hóréteget, így
azon a pár méteren ismét minden lépést kétszer is meg kellett gondolni.
A Nagy-kaptató szerpentinjén aztán már jól haladtunk,
délután 4 óra előtt néhány perccel a Zamkovszky-menedékháznál voltunk. Innen 50
perc alatt sikerült lejutni a Tarajkára, útközben azonban a turistaút éles
kanyarjában egy róka pózolt nekünk és az arra járóknak az út melletti sziklán.
Láthatóan teljesen hozzászokott az ember közelségéhez, kb. 1-2 méterrel mentünk
el mellette, kattogtattuk a fényképezőgépeket, ez azonban egyáltalán nem
zavarta őkelmét. Élénkvörös, dús bundáján látszott, hogy már készül a télre, és
valószínűleg azért pózolt szinte mozdulatlanul, mert megszokta, hogy az arra
járók előbb-utóbb megkínálják egy kis maradékkal a hátizsákból.
A Tarajkára megérkezve már erősen szürkült, ez azonban nem
aggasztott túlságosan, egyrészt mert volt nálunk fejlámpa, másrészt mert a zöld
jelzésen, vagy ha koromsötét lenne az este, a mellette vezető aszfaltúon akár
lámpa nélkül is vissza lehet találni Ótátrafüredre. Mi is ezt tettük, és végül
21 km és 1490 méter szintkülönbség megtétele után már esti sötétben, 17 óra 20
perckor érkeztünk vissza a parkolóba. Kicsivel több, mint 10 órát töltöttünk a
hegyen, az őszből felmentünk a télbe, hogy aztán a nap második felében ismét
visszatérjünk az őszbe. A korai indulás ellenére, a korai sötétedésnek
köszönhetően kissé feszesre szabott tempó miatt nem volt egy könnyű túra,
melynek végén mindhárman kellemesen elfáradva, ezernyi élménnyel gazdagodva indultunk
hazafelé. Szeretném felhívni mindenkinek a figyelmét, hogy ez a túra november 1. és június 15. között a téli zárlat idején csak a Téry-menedékházig járható, a menedékháztól a hágóig vezető szakasz csak a nyári időszakban látogatható.
