A Magas-Tátra akár egy hosszú
hétvégére is remek úti cél lehet, nemcsak profi hegymászóknak, de sík vidékhez
szokott túrázóknak is. Képes élménybeszámoló az 5 legszebb látnivalóról.
A Magas-Tátráról sokáig csak halvány
gyerekkori emlékképeim voltak: a felhőkbe burkolózó Lomnici-csúcs, ahol az
orrunkig sem láttunk a lanovkából kiszállva, séta a hótakaró alatt rejtőzködő
Csorba-tónál, no és az első bátortalan próbálkozások a síeléssel. Aztán hosszú
időre megszakadt a kapcsolat, de idén végre felkerekedtem, hogy kissé megfakult
emlékeimet újra felelevenítsem. A memóriajavító túra aztán olyan jól sikerült,
hogy az első utat rögtön követte a második, majd sorban a többi, tikkasztó
kánikulában, özönvízszerű esőben és térdig érő hóban.
1. Ótátrafüred – Tarpataki-vízesések
Ótátrafüred a Magas-Tátra legrégebbi
és legismertebb üdülőtelepülése, mely a XIX. században gyógyvízforrásaival
alapozta meg hírnevét. A hangulatos városkában a Monarchia korát idéző épületek
közül is kitűnik Szlovákia egyik leghíresebb szállodája, a Grand Hotel. A 100
éves épület szecessziós stílusban épült, és fennállása óta több mint egymillió
vendég fordult már meg itt.
Ótátrafüreden és környékén még ma is
láthatóak a 2004-es pusztító vihar nyomai, amely a környék fenyveseit a földdel
tette egyenlővé. A szélvihar által letarolt fenyőerdők helyén ma kopár
domboldalak vannak csak. Az erdőket azonban nem telepítik újra, azt szeretnék,
ha a természet maga gyógyítaná be sebeit. Szakértők szerint ugyanis annak, hogy
a vihar ilyen mértékű pusztítást végezhetett, elsősorban az volt az oka, hogy a
’30-as években telepített fenyvesek nem tudtak megkapaszkodni a vékony
hegyvidéki talajon, és így – a természetes erdőkkel ellentétben – nem tudtak
ellenállni a vihar pusztító erejének.
Ótátrafüred környékének egyik
legnépszerűbb látványossága a Tar-pataki-vízesések
gyönyörű láncolata. A fenyőerdők rejtekében megbúvó Tar-patak
zuhatagai közül az Óriás-vízesés a legismertebb, vize 20 méteres mélységbe
zuhan alá.
Ótátrafüred annak is könnyedén
megközelíthető, aki nem autóval érkezik Szlovákiába, mert a Magas-Tátrában
közlekedő villamos vasút itt is megáll; Poprádtól alig fél óra a menetidő.
2. A Tengerszem-csúcs (Rysy)
A Tátra 2000 méternél magasabb
csúcsai közül több olyan is van, mely a turisták által is megmászható,
meghódításuk nem igényel különleges hegymászótudást, de azért nem árt a
szédülésmentesség, a jó fizikai kondíció és egy tapasztalt vezető.
Mi a Szlovákia és Lengyelország
határán fekvő, 2499 méter magas Rysyt, azaz a Tengerszem-csúcsot szemeltük ki.
Az időjárás már reggel sem ígért túl sok jót, a szállásunkról előző este még
tisztán látható Lomnici-csúcs reggelre úgy eltűnt a felhők rejtekében, mintha
sohasem lett volna ott. A Poprádi-tóhoz
érve már nem volt kétségünk afelől, hogy ezt a túrát nagy
valószínűséggel talpig esőruházatba burkolva tesszük majd meg. A
kényelmetlenségek ellenére azonban egyáltalán nem bántuk az esőt, a páradús
levegőben a színek olyan élénken csillogtak, a zöldnek annyi árnyalata vett
körül bennünket, mintha egy idillire „photoshopolt” képeslapon mászkáltunk
volna.
Az út felfelé, a Poprádi-tótól közel
négy óra, melyben azért vannak komolyabb odafigyelést is igénylő, láncokkal
biztosított szakaszok, a csúcs alatti meredek emelkedőn pedig még nyáron is
jelentős hófoltokra kell számítani A 2250 méteren lévő Rysy menedékházban, a
csúcstól egy órára érdemes megpihenni, és némi energiát vagy meleg teát
magunkhoz venni. Bár a csúcsra felérve sajnos a névadó tengerszemekből semmit
nem láttunk, a sűrű felhőben csak egymásban és a már előttünk felért
turistákban gyönyörködhettünk, azért a csúcsélmény így is maximálisan megvolt.
Visszafelé még megnéztük a
Poprádi-tó mellett található Szimbolikus
temetőt. A különleges hangulatú emlékhelyen a cirbolyafenyők között
emléktáblákkal és faragott fakeresztekkel emlékeznek azokra a hegymászókra,
akik a hegyekben vesztették életüket.
3. Lomnici-csúcs, a Magas-Tátra
királya
A tényen, hogy a Lomnici-csúcs 2634
méteres magasságával a Magas-Tátra második legmagasabb csúcsa – a 2655 méter
magas Gerlachfalvi-csúcs után –, ma már nem vitázik senki. A 19. század
közepéig azonban ez egyáltalán nem volt ilyen egyértelmű: a liptóiak a Krivánt,
a szepesiek a Lomnici-csúcsot, a lengyelek meg a Jég-völgyi-csúcsot gondolták a
legmagasabbnak. S bár 1837-ben a Tátra legmagasabb csúcsa megtisztelő címet
végérvényesen elveszítette, a hegység leghíresebb és legszebb hegyének még
mindig a Lomnici-csúcsot tartják.
A csúcs megmászására csak gyakorlott
hegymászók vállalkozzanak, a többiek pedig üljenek be a lanovkába, és élvezzék
az impozáns csúcsig tartó lebegést. Aki pedig igazán különleges magaslati
élményre vágyik, az akkor is fenn maradhat a csúcson, mikor a turisták zöme már
lejött onnan, és Közép-Európa legmagasabban fekvő hoteljében is eltölthet egy
éjszakát.
4. A Nagy-Morgástól a Zöld-tóig
Nemcsak a nevek, de a látvány is A
Gyűrűk Ura misztikus tájait idézi a Nagy-Morgásra tartva. A Lomnici-csúcs
szomszédságában meghúzódó 2038 méteres hegyre óriás, zuzmókkal fedett köveken
át vezet az út. Útközben, ha szerencsénk van, nemcsak a mormoták füttyögését,
de magukat az állatokat is láthatjuk, akárcsak a zergéket, amelyek megalázóan
könnyedén szökellnek a meredek hegyoldalakon.
A Nagy-Morgásra felérve már látható
a völgy alján a gyönyörű Zöld-tó, melynek
smaragdzöld színe egészen hihetetlen. A tó közelről is egészen elképesztő,
ahogy zölden csillog a hegyek által körülzárt katlanban. Erről persze mindenki
szeretne egy fotót, így kell egy kis idő, míg olyan kép készülhet, amelyen a
hegyeken és zöld vízen kívül épp senki nem mosolyog a kamerába. A zöld-tavi
menedékházban aztán jöhet a jól megérdemelt gőzgombóc, gulyás vagy épp sör,
hogy aztán a lejtmenetre is legyen miből energiát meríteni.
5. A nyugati végvár, a Kriván
A Kriván a Magas-Tátra legnyugatibb
csúcsa, a szlovákok nemzeti hegye, amely jó időben sok turista célpontja. Itt
bizony jól jött volna egy kicsi a Rysyn bennünket áztató esőből, mert az első
meredek szakaszt, ahol rövid idő alatt több mint 1000 méter szintet kellett
leküzdenünk, izzasztó kánikulában és tűző napon tettük meg.
Nepálban edződött túratársam
rutinosan haladt felfelé, meghatározott időközönként lehuppant, és hol egy kis
csokit, hol némi kekszet vagy aszalt gyümölcsöt eszegetett, biztosítva magának
– velem ellentétben – a megfelelő energia-utánpótlást.
A fenyveseket, majd a
törpefenyveseket magunk mögött hagyva, már a csúcs alatt következett a
legmeredekebb szakasz, ahol időnként szinte teljesen sima sziklákon kell
felkapaszkodni. Előttem egy öttagú család haladt három pici gyerekkel, akik
pipaszár lábaikon, vékonyka karjaikkal kapaszkodtak felfelé. A fogások után
kutatva én is kicsit magasabb fokozatra kapcsoltam, még mielőtt szégyenszemre
egy hatéves jól elhúzott volna előttem.
A csúcsra felérve aztán gyönyörű
panoráma fogadott bennünket – és agresszív böglyök hada, a közel 2500 méteres
magasságban is kitartóan köröztek körülöttünk. A csillogó tengerszemekben és a
csipkés hegycsúcsokban aztán túl sokáig nem gyönyörködhettünk, mert a távolban
gyülekező sötét fellegek vészesen közeledtek felénk. A vihar aztán
villámgyorsan el is ért bennünket, ismét bebizonyítva, hogy a Tátrában mindenre
fel kell készülni. Lehet bármilyen szikrázó napsütés is odalenn, attól még
délutánra bejöhet egy akkora zuhé, hogy az ösvény, amelyen elvileg le kellene
jönnünk, sokkal inkább hasonlított patakmederre, mint gyalogútra. A megfelelő
esővédő felszerelés ilyenkor sokat segít: nemcsak a jó kabát, de az esőnadrág,
a vízálló bakancs és a hátizsákvédő is aranyat ér.
