2015. január 30., péntek

Emelkedő lavinaveszély a hegyekben

Szlovákiában a Hegyi Mentőszolgálat (HZS) a péntekről szombatra virradó éjszaka folyamán várható intenzív havazás miatt figyelmeztetést adott ki. Holnap, szombaton minden hegyvidéki területen az 5 fokozatú nemzetközi skálán mért 3-as fokozatú, vagyis jelentős lavinaveszély várható. Ezért arra kérik a hegyekbe látogatókat, hogy túráik tervezése során legyenek körültekintőek, a túrán pedig legyenek óvatosak, tevékenységükkel alkalmazkodjanak a helyi körülményekhez.
A Lengyel-Tátrában már ma is 3-as fokozatú lavinaveszély volt érvényben. A Tátrai Önkéntes Mentőszolgálat (TOPR) figyelmeztetést adott ki, mely szerint a hegyekben jelentősen romlottak a túrázás feltételei, ennél a fokozatnál ugyanis már spontán lavinák megindulása is várható.

A hegyimentők az erdőhatár feletti területekre nem javasolják a túrát, a turistáknak inkább a völgyekben történő túrázást javasolják. Az erdőhatár feletti turistautakon az erős szél akár hótorlaszokat is építhet. A hegyekben hamis biztonságérzetet adhat, hogy még mindig nincs jelentős hótakaró, de ez a kevés hó is fel tud úgy halmozódni, hogy az veszélyt jelentsen a turistákra nézve. A TOPR ügyeletese elmondta, hogy bár a nemzetközi skála 5 veszélyességi fokozatot tartalmaz, a Tátrában csak az első négy fokozatot használják. 5-ös fokozatú lavinaveszélyt a közelünkben csak az Alpokban alkalmaznak, ahol ennél a fokozatnál a lavinák már emberi településeket veszélyeztetnek. A Tátra magasabb részein történő túrázáshoz a megfelelő felkészültség és tapasztalat mellett megfelelő felszerelés is szükséges, úgy mint hágóvas, csákány, lavina jeladó, lavinaszonda és lapát.
Érdekesség, hogy péntekre Zakopanéban rekord alacsony légnyomást jeleztek a meteorológusok, amely leginkább tájfun közeledtével szokott előfordulni. Ennek következtében sokan rossz közérzetre panaszkodtak. A világon a tengerszinten mért legalacsonyabb légnyomás 870 hPa volt, ezt 1979-ben a Csendes-óceán északi részén, egy tájfun érkezése előtt mérték. Zakopanéban már csütörtök este 890 hPa volt a légnyomás, péntekről szombatra virradóra viszont egyes prognózisok 835 hPa értéket jeleznek. Nem meglepő, hogy ilyen alacsony légnyomás mellett intenzív havazás és erős szél várható. Péntekről szombatra virradó éjjel a Tátrában akár 30 cm hó is hullhat, szombaton azonban a légnyomás erős emelkedése várható.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...