2014. október 17., péntek

Fotók és videók a Tátrából – 2014. október 1-15.

Egy-egy ilyen két hetes időszakot követően, ennek a bejegyzésnek a megírása előtt mindig végignézem a www.magas-tatra.info oldal Facebook profilján megosztott fotókat, videókat. Maikor megosztom ezeket a fotókat, videókat, nem nézem vissza, hogy az éppen megosztani készült fotó témája mikor szerepelt utoljára az oldalon, a megosztásokról mindig a pillanatnyi hangulatom dönt. Két hét után visszanézve viszont most azt látom, hogy például egy hét különbséggel kétszer is megosztottam őszi mormotás fotókat. Mentségemre legyen mondva, nagyon kedvelem ezeket a barátságos, de ugyanakkor rendkívül félnék kis állatokat, mindig nagy élmény őket látni, pláne fotózni. Ha pedig sokáig nem találkozom velük élőben, akkor legalább itt megosztani…

A mormoták mellett utólag úgy tűnik, ebben az időszakban a tátrai tavak kerültek középpontba. Talán emiatt sem kell mentegetőznöm, hiszen tátrai túráim során mindig nagy figyelmet szentelek a tavaknak, vízeséseknek. Ezúttal a 15 napból hat napon „sikerült” tavat ábrázoló fotót megosztani, közte a Gąsienica-Feket-tavat két alkalommal is. Érdekes módon azonban mindkét fotó nem a megszokott perspektívából ábrázolja ezt a gyönyörű tavat, valószínűleg ezért is akadt meg rajtuk a szemem. De láthatunk itt egy fotót a Turisták által nem látogatható Felső-Fenyves-tóról, és egy érdekes, éjszakai felvételt a Csorbai-tó partján gyújtott tüzekről melyek eredetét eddig nem sikerült felderítenem.
A történelmi pillanatokról ezúttal az egykori Késmárki emendékház 40 év után megtalált cégtáblája gondoskodik, melyet a menedékház újjáépítését elérni igyekvő önkéntesek a 40 évvel ezelőtt leégett menedékház fűvel és gyommal benőtt, lefedett pincéjének kitakarítása közben, egy téglarakás alatt találtak meg. El tudom képzelni, milyen felemelő pillanat lehetett elsőként meglátni azt a felbecsülhetetlen értékű emléket…
Lássuk hát azokat a fotókat és videókat, melyeket október elő két hetében megosztottam, és amelyek megtekintéséhez ezúttal is jó szórakozást kívánok…

Fotók:
2014. október 1.
A Gábor-völgyben a Liptói-Tátrában, háttérben a Sebes-pataki-hegy és az Alsó-Sebespataki-hegy.
Fotó: Ladislav Blaho

2014. október 2.
Svinica, 2014. szeptember 30, 17:30. Gyönyörű...
Fotó: Rafał Raczyński

2014. október 3.
A télre készülő kis kedvenceink a Nagy-Tarpataki-völgyben.
Fotó: Jana Zapletalová

2014. október 6.
Gyönyörű őszi színek a Szürke-hegy tömbjében, a Liptói-Tátrában.
Fotó: Marcin Kęsek

2014. október 7.
A Gąsienica-Fekete-tó és a Kápolna-csúcs gerince. Gyönyörű nem?...
Fotó: Ewelina Domańska

2014. október 8.
Tegnap délelőtt találkoztunk vele a Poprádi-tó és az Oszterva-nyereg között. Békésen legelészett egymagában, jól megnézett minket magának, majd tovább legelészett. Egy ilyen fotó a természet egyik legszebb ajándéka a Tátrában...
Fotó: Nagy Árpád

2014. október 9.
Felső-Fenyves-tó, melyet a turisták legálisan csak a Kapor-csúcsról vagy a Chalubinski-kapu nyílásából láthatnak.
Fotó: Ladislav Blaho

2014. október 10.
A téli álomra készülő mormoták a folyamatos táplálkozás közben néha azért játszadoznak is egymással...
Fotó: Antonín Haratyk

2014. október 11.
A Vastag-torony sziklapiramisa idén júliusban.
Fotó: Magické Tatry

2014. október 12.
Nem mindennapi felvétel a Csorbai-tóról. Tudja valaki, mik azok a fények a tó körül?...
Fotó: Marián Béreš

2014. október 13.
Őszi hangulat...
Fotó: Marcin Kęsek

2014. október 14.
Az egykori Késmárki menedékház ma is létező, korábban gazzal benőtt pincéjét takarító önkéntesek téglák alatt megtalálták a 40 évvel ezelőtt leégett menedékház cégtábláját.
Fotó: Kežmarská chata

2014. október 15.
A Gąsienica-Fekete-tó, nem megszokott perspektívából...
Fotó: Krzysztof Markowski

Videók:

 
2014. október 2.
A Tengerszem-csúcs, Lengyelország legmagasabb pontja.

 
2014. október 6.
A Lomnici-csúcsra a Lomnici-nyeregből néhány nappal ezelőtt, szigorúan csak hegymászóknak.

 
2014. október 8.
Tátrai óriások I. Gerlachfalvi-csúcs / A klasszikus útvonal, felfelé a Felkai-próbán, lefelé a Batizfalvi-próbán keresztül.

 
2014. október 10.
Tátrai óriások III. Lomnici-csúcs / A klasszikus útvonalon, a Jordán-úton keresztül.

 
2014. október 12.
Egy gyönyörű videó a lengyel Tátrai Nemzeti Parktól: Tátrai ősz.
Erre is csak azt írhatom: érdemes rászánni az időt…

 
2014. október 15.
Egy felhős, ködös októberi napon a Zöld-tavi-völgyben és a Fehér-tavi-völgyben.

Összeállította: Nagy Árpád

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...