2014. június 20., péntek

Fotók és videók a Tátrából – 2014. június 1-15.

Fotó: Tomas Hulik
A Tátrában is visszavonhatatlanul közeledik a nyári turistaidény. Ennek jól látható jele, hogy a www.magas-tatra.info oldal Facebook profilján is egyre több, a nyarat, a nyári szezont idéző fotó látható. A Tátra szlovák oldalán hivatalosan június 16-án kezdődött meg a nyári idény, ettől a naptól használhatók a magashegyi turistautak. Hétfőtől már csak az időjárási körülmények jelenthetnek akadályt egy-egy sikeres csúcshódítás, vagy a nem kevésbé népszerű, ám az évnek ebben a szakában még nagyrészt havas magashegyi hágón történő átkelés során. Ám ahogy néhány alábbi fotón látható, a felső régióban bőven van még hó, így egyes túrákon ha összefüggő hómezőkre nem is, de nagyobb hófoltokra még készülni kell. Ezt mindenképpen tartsuk szem előtt, ennek megfelelően válasszuk ki a túra célpontját, az indulási időt, és természetesen a felszerelésünket is.

A nyári hófoltok mellett azonban június első két hetében megosztott fotókon ízelítőt kaptunk a Tátra állat- és növényvilágából, hiszen két jól sikerült medvefotó mellett egy zergét és egy szép havasi őszirózsát is megosztottam. Egy fotó erejéig ismét leereszkedtünk a föld alá, ezen a Lengyel-Tátra sok-sok barlangja közül az egyetlen olyan barlang is feltűnik, amelybe bevezették az elektromos világítást. Különlegességnek számít a turisták által nem elérhető Bibircs csúcsának csúcskönyvét megörökítő fotó, valamint az ugyancsak ezen a tavaszi túrán készült, a Bibircsről nyíló kilátás egy részletét bemutató fotó. A fotókhoz és videókhoz ezúttal is jó szórakozást kívánok…

Fotók

2014. június 2.
Ezt a fotót sokáig nézegettem, és egyetlen szó jut róla eszembe: érdekes...
Fotó: naTatry.pl

2014. június 3.
Havasi őszirózsa (Aster alpinus) a TANAP botanikus kertjében Tátralomnicon.
Fotó: Nagy Árpád

Grzegorz Bargiel hegyi vezető mai fotója egy anyamedvéről és kölykeiről a Halastótól a Liptói-határhegyre vezető turistaúton. Ahogy írja, amikor meglátta őket, nagyon lassan és csendesen kellett visszavonulnia. Már évek óta ezt tanácsolják a nemzeti park szakemberei arra az esetre, ha medvével találkozunk. Ez a tanács most bevált...

2014. június 4.
A Fagyos-barlang a Koscielisko-völgyben.
Fotó: Adam Ławnik

2014. június 5.
Nyáridéző…
Fotó:  Marcin Kęsek

2014. június 6.
Zerge az Alacsony-Tátrában.
Fotó: Javorský Anton

2014. június 7.
Egy újabb gyönyörű csúcs csúcskönyve...
Fotó: Magické Tatry

2014. június 8.
A Lengyel-Tátra "Matterhorn"-ja...
Fotó: magiatatr.pl

2014. június 10.
Chałubiński-kapu, Staszic-tavak.
Fotó:  Chroniczny Niedobór Wysokości 

2014. június 11.
Magas-Tátra. De ki mondja meg, hol járunk?...
Fotó: Vysoké Tatry

2014. június 12
Pünkösdi hétvége a Csorbai-tónál.
Fotó: Christian Gutter.

2014. június 13.
Kilátás a Bibircsről
Fotó: Magické Tatry

2014. június 14.
Erre mondják azt, hogy a csúcson. De vajon melyiken?...
Fotó: Andrzej Śliwiński

2014. június 15.
Kilátás a Sas útról, a Zerge-hegyről a Lengyel-Öt-tó völgyére, a Nagy-tóra néhány nappal ezelőtt.
Fotó: Małgorzata Tomik

Videók

 
2014. június 3.
Négy évszak a Tátrában...

 
2014. június 5.
2014. május 24. – Túra a Tengerszem-csúcsra, a lengyel oldalról. A leírás szerint 1600 méter felett valódi téli körülmények, 4-8 fok, a hó stabil, kemény, de téli felszerelés nélkül semmiképpen nem ajánlott. Ráadásul 2300 méteren 20 perces havas-jeges eső, a csúcson viszont teljes boldogság...

 
2014. június 5.
Téry menedékház - Vörös-torony-hágó - Hosszú-tavi menedékház

 
2014. június 12.
A mai cikkhez kapcsolódva egy kis nyári előzetes. Mert hiszen hétfőtől vége a téli zárlatnak, korlátozás nélkül túrázhatunk a jelzett turistautakon.

 
2014. június 15.
Egy szép videó a Felvidék legszebb tájairól. A kockákon feltűnik a Magas-, a Liptó- és a Bélai-Tátra, a Szlovák Paradicsom és az Alacsony-Tátra is.

Összeállította: Nagy Árpád

2 megjegyzés:

  1. Köszi a cikket. Szívmelengető volt. :)

    VálaszTörlés
  2. Magas-Tátra. De ki mondja meg, hol járunk? - A Pfinn-kilátó alatt, a Téry-ház közelében.
    Erre mondják azt, hogy a csúcson. De vajon melyiken? - Koncsiszta, Jármay-asztal.

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...