A Tátra a legészakabbra fekvő
terület, egyúttal a legkisebb olyan elszigetelt magashegység a világon, ahol
zergék élnek. Már több mint 10 000 évvel ezelőtt, a máig tartó holocén
időszak kezdetén, a Tátra utolsó eljegesedésének idején is éltek zergék a hegységben.
Bizonyíték erre az 1974-ben megtalált legrégebbi zergecsont lelet, amelynek
kora a szakemberek szerint 10 500 – 10 720 év között van. Milič
Blahout cseh zoológus 1971-ben elvégzett vizsgálatai megállapították, hogy a
hosszú elszigeteltség eredményeként olyan, egyedi jellemvonásokkal rendelkező
faj jött létre, amely jogosult rá, hogy a fajon belül külön alfajnak tekintsék.
Ennek tudományos neve Rupicapra rupicapra tatrica (tátrai zerge). A tátrai
zerge ma a veszélyeztetett fajok köz tartozik, eszmei értéke 5000 € körül van.
A tátrai zerge ma a Tátra élő
szimbólumának számít, a Tátraalja (Podhale) lakóinak életében már évszázadokkal
ezelőtt a szabadság és a hegyek szeretetének jelképe volt. Elejtése
évszázadokon keresztül a vadászok generációinak álma volt, a Tátra életében
jelentős szerepet betöltő Christian Hohenlohe herceg a feljegyzések szerint 40
év alatt 1000 zergét ejtett el. A Bélai-Tátrában, a Holló-pataki-vögyben ebből
az alkalomból egy kőtáblát emeltek, az alábbi lengyel felirattal: „Legfényesebb
Christian Kraft Hohenlohe herceg 1924. szeptember 5-én itt ejtette el az
ezredik zergét.”
A zerge számos népmese, népdal és
történet hőse, festmények, szobrok és domborművek témája, a Tátrában számos
völgy és csúcs elnevezése a zergétől származik, sziluettje megtalálható a
szlovák és a lengyel oldalon működő Tátrai Nemzeti Park címerében is. Bár a
tátrai zerge első dokumentált említésével a XVI. században találkozhatunk, még
mindig keveset tudunk ezekről az állatokról. Kevesen foglalkoznak a zergék kutatásával,
amely még napjainkban is a leginkább veszélyeztetett állatok közé tartozik.
A tátrai zerge olyan endemikus faj,
amely csak a Magas-, Bélai- és Liptói-Tátrában él. A magashegyekben az
erdőhatár feletti területeken, állományokban él, természetes körülmények között
12-15 évig. A felnőtt hímek hossza kb. 80 cm, magasságuk 70-80 cm, súlyuk 25-35
kg. A nőstények kisebbek, a hímekhez hasonlóan szintén kúpos szarvuk van, amely
kevésbé kampós, mint a hímeknek. A zergék elsősorban fűfélékkel, zuzmókkal és
gyógynövényekkel táplálkoznak. Gond nélkül képes megtenni 200 méter
szintkülönbséget néhány másodperc alatt.
A zergék párzási időszaka október
végén kezdődik, és egészen decemberig tart. A Tátra szlovák oldalának
magashegyi turistaútjain november 1-én életbe lépő téli zárlat ideje alatt az
életüket megzavaró turisták jelenléte nélkül a zergék zavartalanul
játszadozhatnak egymással, indulhat a harc a nőstényekért. Ez a nyugalmi
állapot nagyon fontos a zergék életében, hiszen kezdetét veszi a párzási időszak.
Hidegre van szükségük, hogy a hímekben felébredjen a párzási ösztön, és
megharcoljanak egymással a nőstények kegyeiért. Mivel a zergék csak rövid ideig
képesek a megtermékenyítésre, nagyon fontos, hogy ebben az időszakban semmi ne
zavarja a nyugalmukat.
A Tátrában a zergék április végén,
május elején hozzák világra utódaikat. A nőstények a távoli, az emberek által
nehezen hozzáférhető helyeken általában egy (kivételes esetben két) utódot
hoznak világra, aki már első bátortalan lépéseitől kezdve árnyékként követi
anyját. Az első napokban a kis zergék élete teljes egészében az anyatejtől
függ, és már egészen korán megtanulják, hogyan mozogjanak a legmeredekebb
terepeken. A csordához tartozó nőstények és az újszülöttek a ragadozóktól való
hatékony védelem érdekében rövid idő alatt nagyobb csapattá szerveződnek. Ennek
oka, hogy több szem és fül nagyobb garancia a védelemre, könnyebben meg tudják
védeni magukat a ragadozók, elsősorban a szirti sas és a hiúz esetleges
támadásaitól. Az állományban szigorú hierarchia és szolidaritás uralkodik. A
nőstények és kölykeik igen gyakran ún. „zerge-óvodát” hoznak létre. Egy-egy
ilyen közösségben tíz, vagy akár még több zerge is élhet. A zergegidák ebben az
időszakban rendkívül mozgékonyak, játékosak. Játékuk során begyakorolják azokat
az alapvető szokásokat, amelyek fontosak jövőbeni létezésük során. Az
újszülöttek fél éves korukig szopnak, de 2 hónapos korukban már növényi
táplálékot is magukhoz vesznek. Az első évben elkezd nőni a szarvuk, amely a
második évben meggörbül.
Néhány évvel ezelőtt május 10-én a
Tátrai Nemzeti Park (TANAP) munkatársainak sikerült lencsevégre kapni egy kb. 2
napos zergegidát. A gida az anyja közelében mozgott, aki a szülés idején,
valamint a szülést követő első napokban magányosan kóborol, távol a nyájtól. A
születésük utáni első napok kritikusak a zergegidák számára. A kedvezőtlen
időjárás, a ragadozók, de nyugalmuk megzavarása is végzetes következményekkel
járhat. Ezért a zergéknek és gidáiknak ebben az időszakban a lehető legnagyobb
nyugalomra van szükségük, nagyrészt ennek biztosítása érdekében tart június
15-ig a TANAP téli zárlata.
 |
| Fotó: Witek Kaszkin |
A zergék életének legnehezebb
időszaka a tél. Kritikusnak számít a tél eleje, amikor
jönnek az első fagyok, leesik az első hó, amely aztán a hideg éjszakákon ráfagy
a sziklák felületére. Az ilyenkor tapasztalt nagy hőingadozás, a mély hóban
való közlekedés, valamint az élelem hiánya következtében egyre kimerültebbek
lesznek. A jelentős hótakaró nélküli terep sem könnyíti meg az életüket. Egy
melegebb napot követő éjszakai lehűlés a gerinceken, sziklákon, köveken
jégtakarót képez, ami életveszélyes a sziklákon akrobatikus ügyességgel
ugrándozó zergék számára. A jeges sziklákon a zergék könnyen megcsúszhatnak,
amely sok esetben komolyabb sérüléshez, esetleg pusztulásukhoz is vezethet.
A zergék a telet az alacsonyabban
fekvő, kedvezőbb éghajlati viszonyokat biztosító régiókban vészelik át. Amikor
a tájat hó borítja, olyankor a lucfenyők rügyeit valamint a borókabogyókat
fogyasztják előszeretettel. A táplálékszerzéshez szükséges folyamatos vándorlás
következtében azonban nagyon kimerülnek, és nincs erejük kitérni a magashegyi
területeken rájuk leselkedő veszélyek, pl. a lavinák elől. Állományuk téli
csökkenéséhez hozzájárul a nem megfelelő mennyiségű táplálék, a mély hó, a
lavinák, valamint a ragadozók, elsősorban a hiúz.
A téli, és különösen a tavasz előtti
időszakban (március) gyakran találkozhatunk zergékkel az erdők felső határán,
sőt, akár az erdőkben is. Az alacsonyabb övezetben történő felbukkanásuk
elsősorban az élelemkereséssel függ össze. Ez a hosszan tartó rossz idő mellett
abból adódik, hogy ilyenkor a gerinceket még vastag hóréteg borítja, és az
állatok nem képesek áttörni a hó megkérgesedett felső részét. Az állatok
előfordulása különösen a völgyeknek azon részén fordul elő, ahol az erdő felső
határa környékén sok berkenye található, amely a zergék egyik fő tápanyag és
vitaminforrása. Az erdőkben, a fák koronája alatt általában vékonyabb a
hóréteg, mint a jeges gerinceken, emiatt az állatoknak kevesebb erőfeszítésükbe
kerül táplálékhoz jutni, mint a sziklarégióban, így a fák törzse mellett
könnyebben hozzáférnek a táplálékhoz. További táplálékforrást jelent az
erdőkben található, a földből 30-40 cm magasra megnövő áfonyabokrok sokasága,
valamint a fenyőfák törzsén elő zuzmó, amelyek kényelmes táplálkozást tesznek
lehetővé a zergék számára.
A TANAP szakemberei egész évben
figyelemmel kísérik a zergék életét, és amikor szükséges, a megfelelő
élelem-kiegészítésről is gondoskodnak. A zergeállomány utóbbi években tapasztalt
növekedéséhez nagymértékben hozzájárul az emberi gondoskodás. Az erdészek nyáron kősóval, télen pedig, amikor nehezebben
találnak eleséget, szárított berkenyebogyóval egészítik ki a zergék téli
táplálékát. A zergék téli etetése az 1990-es években kezdődött, amikor a
zergeállomány létszáma nagyon lecsökkent. Ezzel az intézkedéssel próbálták meg
elősegíteni az állomány növekedését, amely azokban az években a Tátrában a
kritikus 300 egyed alá esett.
A tátrai zerge,
eltérően alpesi rokonától még a legkegyetlenebb téli hónapokban is az erdőhatár
környékén marad, a zord időjárási körülmények közepette nem túl magasak az
állatok túlélési esélyei. Legfőbb táplálékuk a szélfútta helyeken a hó alól
kilátszó moha és fű. A kősó és a berkenye az egyetlen segítség, amit az
embertől kaphatnak téli táplálkozásuk kiegészítésére. A megfigyelések szerint a
kihelyezett táplálékot az éhes állatok mind elfogyasztják, akik az évek során
megszokták az emberi segítséget. Az erdészek már októberben gondolnak a
télre, amikor a zergék téli etetésére madárberkenye bogyót gyűjtenek össze és
szárítanak meg. A fákról a teljes fürtöket leszedik, a levelekkel együtt,
hiszen a szárított levelek és növényi szárak biztosítják a zergéknek a kellő
rostbevitelt, amelyre az emésztőrendszer megfelelő működéséhez van szükségük.
Az ősz során összegyűjtött és kiszárított berkenyebogyókat december és április
között szállítják ki a zergék természetes telelőhelyeire. A madárberkenye
termése gazdag ásványi anyag és vitaminforrás a zergék számára abban az
időszakban, amikor hó és jég borítja természetes táplálékforrásukat.
A zergék télen
nagy csapatokban élnek, így amellett, hogy nagyobb biztonságban érzik magukat a
ragadozókkal szemben, nagyobbak az esélyeik a túlélésre. Az idősebb és
tapasztaltabb egyedek ismerik a terepet és a körülményeket, tudják, hol
találnak táplálék utánpótlást, hol lelnek menedéket zord időjárás esetén. A
zergékre nézve veszélyt jetelnhetnek a magashegyi területeken legálisan mozgó
síalpinisták is, akik lesiklás közbeni hirtelen irányváltoztatásukkal
megijeszthetik a zergecsordát, ami akár tragikus következményekkel is járhat. A
zergék rosszul reagálnak a hirtelen mozdulatokra, a síelőt ragadozónak hiszik,
aki üldözi őket, emiatt hirtelen menekülésbe kezdenek. Ennek során aztán az
ijedtség miatt előfordulhatnak nem kívánt balesetek, amelyek olykor a zergék
éltét követelhetik.
A Tátrában, annak szlovák és lengyel
oldalán összehangoltan 1957-től minden évben két alkalommal zergeszámlálást
tartanak. A tavaszi zergeszámlálás fő célja a tavasszal született zergék
számának megállapítása, az őszi zergeszámlálásra pedig a zergeállomány
létszámának a tél beállta előtti megállapítása miatt van szükség. Az első
zergeszámlálás óta eltelt több mint 50 év során 2013-ban volt a legmagasabb a zergék
száma a Tátrában. A hegység szlovák és lengyel oldalán elvégzett zergeszámlálás
adatai szerint jelenleg 1186 (a szlovák oldalon 872, a lengyel oldalon 314)
zerge él a Tátrában, ebből 170 volt kölyökkorú. Ez a legnagyobb létszámú
zergeállomány a rendszeres számlálás megkezdése óta. Különösen elégedettek a
szakemberek a fiatal egyedek nagy száma miatt, ami azt jelenti, hogy a
zergeállomány a jövőben várhatóan még inkább növekedni fog. Az ezt
megelőző legnépesebb állomány az 1960-as évek közepén legelészett a tátrai
lejtőkön, ekkor nagyjából 1000 zergét számoltak össze.
A zergék száma állandóan változik, a
zergeszámlálás történetének 56 éve során a legkevesebb zergét az 1990-es évek
végén regisztrálták, létszámuk akkor a kritikusnak számító 300 egyed alá esett. Ez az egyedülálló faj az ezredfordulón
csaknem kihalt, a zergepopuláció létszáma 2000-ben 160 egyedre csökkent.
Hasonló helyzet csak a II. világháború idején és nem sokkal utána volt
tapasztalható a Tátrában.
A zergék száma a Magas-Tátra
szlovákiai területén az új évezredben indult növekedésnek, ez a szakértők
szerint főként az állatok téli etetésének, részben pedig az állatok védelmét
célzó intézkedéseknek köszönhető. Pozitívan befolyásolja a zergeállomány
növekedését az erdészek által kihelyezett takarmány, ennek köszönhetően több
egyed képes túlélni a kedvezőtlen időszakokat. Szintén kedvező, hogy a
Bélai-Tátra le van zárva a turistaforgalom előtt, hiszen jelenleg itt él a
legnépesebb állomány.
A 2012 őszi zergeszámlálás
érdekessége volt, hogy több, nagyobb zergecsordát sikerült megfigyelni a
szakembereknek. A Hincó-völgyben (Hlinská dolina) például egy több mint 70
egyedből álló csordával találkoztak, a Bélai-Tátrában pedig ennél is nagyobb
csapatot sikerült megfigyelni. A szakemberek álláspontja szerint a
zergepopuláció életképességét nagymértékben meghatározza egy-egy csorda
létszáma. Általánosságban azt mondhatjuk, hogy minél nagyobbak a nyájak, annál
életképesebb az egész állomány. Manapság már nem ritka a nagy létszámú, 30 vagy
40 egyedből álló zergecsorda sem, ami néhány évvel ezelőtt még nem volt
megszokott. Ilyen nagy létszámú csordák ma már nem számítanak ritkaságnak a
Tátrában, de nem mondhatók mindennaposnak sem.
A 2012/13-as télen szokatlanul sok
elpusztult zerge tetemét találták meg az erdészek. Pusztulásukat hiúztámadás,
nagy magasságból történő lezuhanás, illetve a téli körülmények által okozott
kimerültség okozta. Azon a télen szokatlanul vastag hótakaró borította a
Tátrát, valószínűleg ennek, valamint az ehhez társuló, 2000 méter felett
tapasztalható szinte állandó kemény fagyoknak is köszönhető, hogy a zergék
sokkal alacsonyabban fekvő területekre húzódtak, mint általában. Az egyik
elhullott zerge tetemét a Poprádi-tó villamos vasúti megállóhely közelében
találták meg, amely a szakemberek szerint rendkívül alacsony magasságnak
számít, hiszen a Tátrában az erdőzónában általában nem találkozhatunk zergével.
Valószínűleg egy fenevad elől menekült ilyen mélyen az erdőbe.
A zergék természetes
népességszabályozásáról a ragadozók, köztük is leginkább a hiúzok és a farkasok
gondoskodnak, melyek egyedszáma viszonylag stabil a Tátrában. Az állomány
létszámára az állatvilágból érkező veszélyeken kívül negatív hatással van az
orvvadászat, a vadászkutyák, valamint a védett állatok élőhelyét megzavaró,
illegális emberi tevékenység.
A legtöbb zerge pusztulásáért a
hiúzok a felelősek, melyek közül egyes példányok gyakorlatilag a zergékre
specializálódtak. A magas hótakaró, amely azon a télen jellemezte a Tátrát,
kedvezett a hiúzoknak, mivel ennek köszönhetően a zerge könnyebb zsákmányt
jelentett számukra. Ugyanakkor nem zárható ki, hogy a hiúzok csoportosan
támadtak. A hiúzok által megtámadott zergék legtöbbje fiatal példány volt, a
szakember szerint pedig a fiatalabb és kevésbé tapasztalt zergékkel a hiúz
könnyebben elbánik.
Az Alacsony-Tátrában az 1960-as,
70-es években néhány tátrai zerge (Rupicapra rupicapra tatrica) áttelepítésével
mesterséges zergeállományt hoztak létre a tátrai zergeállomány esetleges
későbbi pótlása céljából. Szintén a 60-as években alpesi zergéket (Rupicapra
rupicapra rupicapra) telepítettek a Szlovák Paradicsomba, ahol napjainkban kb.
100 egyed él, ezek az eredetileg 1963-ban betelepített hat egyed
leszármazottai. Szintén alpesi zergéket telepítettek a Nagy-Fátrába, itt jelenleg
mintegy 30-40 példány él belőlük. Abban az időben, amikor az alpesi zergéket
ezekbe a hegységekbe telepítették, a tátrai zerge még nem volt külön alfajként
leírva, az alpesi zerge viszont nem olyan szigorúan védett faj, mint a Tátrai
Nemzeti Parkban élő tátrai zerge. Az Alacsony-Tátrában jelenleg kb. 100 zerge
él, amelyek az alpesi zerge mutáns formái.
Az alpesi zerge sokkal mozgékonyabb
a tél folyamán, mint a tátrai zerge, gyakran találkozunk vele az erdőövezetben,
ami hozzájárulhat ahhoz, hogy néhány hím a Szlovák Paradicsomból és a
Nagy-Fátrából elvándorol az Alacsony-Tátrába, ahol aztán könnyen kereszteződhet
az eredetileg tiszta tátrai zergével. Ezért aztán az Alacsony-Tátrában élő
zergepopuláció napjainkban már nem teljesen azonos a Magas-, a Liptói- és a
Bélai-Tátrában élő zergeállománnyal, ezért a szakemberek úgy vélik, hogy az
állomány ma már nem alkalmas a Magas-, a Bélai- és a Liptói-Tátra egyedi
zergeállományának szükség esetén történő feltöltésére.
A
zergék számának alakulás a Tátrában az utóbbi években:
1997 – 352; 1998 – 200; 1999 – 162; 2000 – 160.
2001 – 205, 2002 – 333, 2003 – 345, 2004 – 422; 2005 – 496.
2006 – 488; 2007 – 532, 2008 – 701, 2009 – 720, 2010 – 841.
2011 – 929, 2012 – 1096
Összeállította: Nagy Árpád
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése