2014. április 29., kedd

A Tátra szimbóluma, a tátrai zerge

A Tátra a legészakabbra fekvő terület, egyúttal a legkisebb olyan elszigetelt magashegység a világon, ahol zergék élnek. Már több mint 10 000 évvel ezelőtt, a máig tartó holocén időszak kezdetén, a Tátra utolsó eljegesedésének idején is éltek zergék a hegységben. Bizonyíték erre az 1974-ben megtalált legrégebbi zergecsont lelet, amelynek kora a szakemberek szerint 10 500 – 10 720 év között van. Milič Blahout cseh zoológus 1971-ben elvégzett vizsgálatai megállapították, hogy a hosszú elszigeteltség eredményeként olyan, egyedi jellemvonásokkal rendelkező faj jött létre, amely jogosult rá, hogy a fajon belül külön alfajnak tekintsék. Ennek tudományos neve Rupicapra rupicapra tatrica (tátrai zerge). A tátrai zerge ma a veszélyeztetett fajok köz tartozik, eszmei értéke 5000 € körül van.


A tátrai zerge ma a Tátra élő szimbólumának számít, a Tátraalja (Podhale) lakóinak életében már évszázadokkal ezelőtt a szabadság és a hegyek szeretetének jelképe volt. Elejtése évszázadokon keresztül a vadászok generációinak álma volt, a Tátra életében jelentős szerepet betöltő Christian Hohenlohe herceg a feljegyzések szerint 40 év alatt 1000 zergét ejtett el. A Bélai-Tátrában, a Holló-pataki-vögyben ebből az alkalomból egy kőtáblát emeltek, az alábbi lengyel felirattal: „Legfényesebb Christian Kraft Hohenlohe herceg 1924. szeptember 5-én itt ejtette el az ezredik zergét.”
A zerge számos népmese, népdal és történet hőse, festmények, szobrok és domborművek témája, a Tátrában számos völgy és csúcs elnevezése a zergétől származik, sziluettje megtalálható a szlovák és a lengyel oldalon működő Tátrai Nemzeti Park címerében is. Bár a tátrai zerge első dokumentált említésével a XVI. században találkozhatunk, még mindig keveset tudunk ezekről az állatokról. Kevesen foglalkoznak a zergék kutatásával, amely még napjainkban is a leginkább veszélyeztetett állatok közé tartozik.

A tátrai zerge olyan endemikus faj, amely csak a Magas-, Bélai- és Liptói-Tátrában él. A magashegyekben az erdőhatár feletti területeken, állományokban él, természetes körülmények között 12-15 évig. A felnőtt hímek hossza kb. 80 cm, magasságuk 70-80 cm, súlyuk 25-35 kg. A nőstények kisebbek, a hímekhez hasonlóan szintén kúpos szarvuk van, amely kevésbé kampós, mint a hímeknek. A zergék elsősorban fűfélékkel, zuzmókkal és gyógynövényekkel táplálkoznak. Gond nélkül képes megtenni 200 méter szintkülönbséget néhány másodperc alatt.

A zergék párzási időszaka október végén kezdődik, és egészen decemberig tart. A Tátra szlovák oldalának magashegyi turistaútjain november 1-én életbe lépő téli zárlat ideje alatt az életüket megzavaró turisták jelenléte nélkül a zergék zavartalanul játszadozhatnak egymással, indulhat a harc a nőstényekért. Ez a nyugalmi állapot nagyon fontos a zergék életében, hiszen kezdetét veszi a párzási időszak. Hidegre van szükségük, hogy a hímekben felébredjen a párzási ösztön, és megharcoljanak egymással a nőstények kegyeiért. Mivel a zergék csak rövid ideig képesek a megtermékenyítésre, nagyon fontos, hogy ebben az időszakban semmi ne zavarja a nyugalmukat.
A Tátrában a zergék április végén, május elején hozzák világra utódaikat. A nőstények a távoli, az emberek által nehezen hozzáférhető helyeken általában egy (kivételes esetben két) utódot hoznak világra, aki már első bátortalan lépéseitől kezdve árnyékként követi anyját. Az első napokban a kis zergék élete teljes egészében az anyatejtől függ, és már egészen korán megtanulják, hogyan mozogjanak a legmeredekebb terepeken. A csordához tartozó nőstények és az újszülöttek a ragadozóktól való hatékony védelem érdekében rövid idő alatt nagyobb csapattá szerveződnek. Ennek oka, hogy több szem és fül nagyobb garancia a védelemre, könnyebben meg tudják védeni magukat a ragadozók, elsősorban a szirti sas és a hiúz esetleges támadásaitól. Az állományban szigorú hierarchia és szolidaritás uralkodik. A nőstények és kölykeik igen gyakran ún. „zerge-óvodát” hoznak létre. Egy-egy ilyen közösségben tíz, vagy akár még több zerge is élhet. A zergegidák ebben az időszakban rendkívül mozgékonyak, játékosak. Játékuk során begyakorolják azokat az alapvető szokásokat, amelyek fontosak jövőbeni létezésük során. Az újszülöttek fél éves korukig szopnak, de 2 hónapos korukban már növényi táplálékot is magukhoz vesznek. Az első évben elkezd nőni a szarvuk, amely a második évben meggörbül.
Néhány évvel ezelőtt május 10-én a Tátrai Nemzeti Park (TANAP) munkatársainak sikerült lencsevégre kapni egy kb. 2 napos zergegidát. A gida az anyja közelében mozgott, aki a szülés idején, valamint a szülést követő első napokban magányosan kóborol, távol a nyájtól. A születésük utáni első napok kritikusak a zergegidák számára. A kedvezőtlen időjárás, a ragadozók, de nyugalmuk megzavarása is végzetes következményekkel járhat. Ezért a zergéknek és gidáiknak ebben az időszakban a lehető legnagyobb nyugalomra van szükségük, nagyrészt ennek biztosítása érdekében tart június 15-ig a TANAP téli zárlata.

Fotó: Witek Kaszkin
A zergék életének legnehezebb időszaka a tél. Kritikusnak számít a tél eleje, amikor jönnek az első fagyok, leesik az első hó, amely aztán a hideg éjszakákon ráfagy a sziklák felületére. Az ilyenkor tapasztalt nagy hőingadozás, a mély hóban való közlekedés, valamint az élelem hiánya következtében egyre kimerültebbek lesznek. A jelentős hótakaró nélküli terep sem könnyíti meg az életüket. Egy melegebb napot követő éjszakai lehűlés a gerinceken, sziklákon, köveken jégtakarót képez, ami életveszélyes a sziklákon akrobatikus ügyességgel ugrándozó zergék számára. A jeges sziklákon a zergék könnyen megcsúszhatnak, amely sok esetben komolyabb sérüléshez, esetleg pusztulásukhoz is vezethet.
A zergék a telet az alacsonyabban fekvő, kedvezőbb éghajlati viszonyokat biztosító régiókban vészelik át. Amikor a tájat hó borítja, olyankor a lucfenyők rügyeit valamint a borókabogyókat fogyasztják előszeretettel. A táplálékszerzéshez szükséges folyamatos vándorlás következtében azonban nagyon kimerülnek, és nincs erejük kitérni a magashegyi területeken rájuk leselkedő veszélyek, pl. a lavinák elől. Állományuk téli csökkenéséhez hozzájárul a nem megfelelő mennyiségű táplálék, a mély hó, a lavinák, valamint a ragadozók, elsősorban a hiúz.
A téli, és különösen a tavasz előtti időszakban (március) gyakran találkozhatunk zergékkel az erdők felső határán, sőt, akár az erdőkben is. Az alacsonyabb övezetben történő felbukkanásuk elsősorban az élelemkereséssel függ össze. Ez a hosszan tartó rossz idő mellett abból adódik, hogy ilyenkor a gerinceket még vastag hóréteg borítja, és az állatok nem képesek áttörni a hó megkérgesedett felső részét. Az állatok előfordulása különösen a völgyeknek azon részén fordul elő, ahol az erdő felső határa környékén sok berkenye található, amely a zergék egyik fő tápanyag és vitaminforrása. Az erdőkben, a fák koronája alatt általában vékonyabb a hóréteg, mint a jeges gerinceken, emiatt az állatoknak kevesebb erőfeszítésükbe kerül táplálékhoz jutni, mint a sziklarégióban, így a fák törzse mellett könnyebben hozzáférnek a táplálékhoz. További táplálékforrást jelent az erdőkben található, a földből 30-40 cm magasra megnövő áfonyabokrok sokasága, valamint a fenyőfák törzsén elő zuzmó, amelyek kényelmes táplálkozást tesznek lehetővé a zergék számára.
A TANAP szakemberei egész évben figyelemmel kísérik a zergék életét, és amikor szükséges, a megfelelő élelem-kiegészítésről is gondoskodnak. A zergeállomány utóbbi években tapasztalt növekedéséhez nagymértékben hozzájárul az emberi gondoskodás. Az erdészek nyáron kősóval, télen pedig, amikor nehezebben találnak eleséget, szárított berkenyebogyóval egészítik ki a zergék téli táplálékát. A zergék téli etetése az 1990-es években kezdődött, amikor a zergeállomány létszáma nagyon lecsökkent. Ezzel az intézkedéssel próbálták meg elősegíteni az állomány növekedését, amely azokban az években a Tátrában a kritikus 300 egyed alá esett.
A tátrai zerge, eltérően alpesi rokonától még a legkegyetlenebb téli hónapokban is az erdőhatár környékén marad, a zord időjárási körülmények közepette nem túl magasak az állatok túlélési esélyei. Legfőbb táplálékuk a szélfútta helyeken a hó alól kilátszó moha és fű. A kősó és a berkenye az egyetlen segítség, amit az embertől kaphatnak téli táplálkozásuk kiegészítésére. A megfigyelések szerint a kihelyezett táplálékot az éhes állatok mind elfogyasztják, akik az évek során megszokták az emberi segítséget. Az erdészek már októberben gondolnak a télre, amikor a zergék téli etetésére madárberkenye bogyót gyűjtenek össze és szárítanak meg. A fákról a teljes fürtöket leszedik, a levelekkel együtt, hiszen a szárított levelek és növényi szárak biztosítják a zergéknek a kellő rostbevitelt, amelyre az emésztőrendszer megfelelő működéséhez van szükségük. Az ősz során összegyűjtött és kiszárított berkenyebogyókat december és április között szállítják ki a zergék természetes telelőhelyeire. A madárberkenye termése gazdag ásványi anyag és vitaminforrás a zergék számára abban az időszakban, amikor hó és jég borítja természetes táplálékforrásukat.

A zergék télen nagy csapatokban élnek, így amellett, hogy nagyobb biztonságban érzik magukat a ragadozókkal szemben, nagyobbak az esélyeik a túlélésre. Az idősebb és tapasztaltabb egyedek ismerik a terepet és a körülményeket, tudják, hol találnak táplálék utánpótlást, hol lelnek menedéket zord időjárás esetén. A zergékre nézve veszélyt jetelnhetnek a magashegyi területeken legálisan mozgó síalpinisták is, akik lesiklás közbeni hirtelen irányváltoztatásukkal megijeszthetik a zergecsordát, ami akár tragikus következményekkel is járhat. A zergék rosszul reagálnak a hirtelen mozdulatokra, a síelőt ragadozónak hiszik, aki üldözi őket, emiatt hirtelen menekülésbe kezdenek. Ennek során aztán az ijedtség miatt előfordulhatnak nem kívánt balesetek, amelyek olykor a zergék éltét követelhetik.

A Tátrában, annak szlovák és lengyel oldalán összehangoltan 1957-től minden évben két alkalommal zergeszámlálást tartanak. A tavaszi zergeszámlálás fő célja a tavasszal született zergék számának megállapítása, az őszi zergeszámlálásra pedig a zergeállomány létszámának a tél beállta előtti megállapítása miatt van szükség. Az első zergeszámlálás óta eltelt több mint 50 év során 2013-ban volt a legmagasabb a zergék száma a Tátrában. A hegység szlovák és lengyel oldalán elvégzett zergeszámlálás adatai szerint jelenleg 1186 (a szlovák oldalon 872, a lengyel oldalon 314) zerge él a Tátrában, ebből 170 volt kölyökkorú. Ez a legnagyobb létszámú zergeállomány a rendszeres számlálás megkezdése óta. Különösen elégedettek a szakemberek a fiatal egyedek nagy száma miatt, ami azt jelenti, hogy a zergeállomány a jövőben várhatóan még inkább növekedni fog. Az ezt megelőző legnépesebb állomány az 1960-as évek közepén legelészett a tátrai lejtőkön, ekkor nagyjából 1000 zergét számoltak össze.
A zergék száma állandóan változik, a zergeszámlálás történetének 56 éve során a legkevesebb zergét az 1990-es évek végén regisztrálták, létszámuk akkor a kritikusnak számító 300 egyed alá esett.  Ez az egyedülálló faj az ezredfordulón csaknem kihalt, a zergepopuláció létszáma 2000-ben 160 egyedre csökkent. Hasonló helyzet csak a II. világháború idején és nem sokkal utána volt tapasztalható a Tátrában.
A zergék száma a Magas-Tátra szlovákiai területén az új évezredben indult növekedésnek, ez a szakértők szerint főként az állatok téli etetésének, részben pedig az állatok védelmét célzó intézkedéseknek köszönhető. Pozitívan befolyásolja a zergeállomány növekedését az erdészek által kihelyezett takarmány, ennek köszönhetően több egyed képes túlélni a kedvezőtlen időszakokat. Szintén kedvező, hogy a Bélai-Tátra le van zárva a turistaforgalom előtt, hiszen jelenleg itt él a legnépesebb állomány.

A 2012 őszi zergeszámlálás érdekessége volt, hogy több, nagyobb zergecsordát sikerült megfigyelni a szakembereknek. A Hincó-völgyben (Hlinská dolina) például egy több mint 70 egyedből álló csordával találkoztak, a Bélai-Tátrában pedig ennél is nagyobb csapatot sikerült megfigyelni. A szakemberek álláspontja szerint a zergepopuláció életképességét nagymértékben meghatározza egy-egy csorda létszáma. Általánosságban azt mondhatjuk, hogy minél nagyobbak a nyájak, annál életképesebb az egész állomány. Manapság már nem ritka a nagy létszámú, 30 vagy 40 egyedből álló zergecsorda sem, ami néhány évvel ezelőtt még nem volt megszokott. Ilyen nagy létszámú csordák ma már nem számítanak ritkaságnak a Tátrában, de nem mondhatók mindennaposnak sem.

A 2012/13-as télen szokatlanul sok elpusztult zerge tetemét találták meg az erdészek. Pusztulásukat hiúztámadás, nagy magasságból történő lezuhanás, illetve a téli körülmények által okozott kimerültség okozta. Azon a télen szokatlanul vastag hótakaró borította a Tátrát, valószínűleg ennek, valamint az ehhez társuló, 2000 méter felett tapasztalható szinte állandó kemény fagyoknak is köszönhető, hogy a zergék sokkal alacsonyabban fekvő területekre húzódtak, mint általában. Az egyik elhullott zerge tetemét a Poprádi-tó villamos vasúti megállóhely közelében találták meg, amely a szakemberek szerint rendkívül alacsony magasságnak számít, hiszen a Tátrában az erdőzónában általában nem találkozhatunk zergével. Valószínűleg egy fenevad elől menekült ilyen mélyen az erdőbe.
A zergék természetes népességszabályozásáról a ragadozók, köztük is leginkább a hiúzok és a farkasok gondoskodnak, melyek egyedszáma viszonylag stabil a Tátrában. Az állomány létszámára az állatvilágból érkező veszélyeken kívül negatív hatással van az orvvadászat, a vadászkutyák, valamint a védett állatok élőhelyét megzavaró, illegális emberi tevékenység.
A legtöbb zerge pusztulásáért a hiúzok a felelősek, melyek közül egyes példányok gyakorlatilag a zergékre specializálódtak. A magas hótakaró, amely azon a télen jellemezte a Tátrát, kedvezett a hiúzoknak, mivel ennek köszönhetően a zerge könnyebb zsákmányt jelentett számukra. Ugyanakkor nem zárható ki, hogy a hiúzok csoportosan támadtak. A hiúzok által megtámadott zergék legtöbbje fiatal példány volt, a szakember szerint pedig a fiatalabb és kevésbé tapasztalt zergékkel a hiúz könnyebben elbánik.

Az Alacsony-Tátrában az 1960-as, 70-es években néhány tátrai zerge (Rupicapra rupicapra tatrica) áttelepítésével mesterséges zergeállományt hoztak létre a tátrai zergeállomány esetleges későbbi pótlása céljából. Szintén a 60-as években alpesi zergéket (Rupicapra rupicapra rupicapra) telepítettek a Szlovák Paradicsomba, ahol napjainkban kb. 100 egyed él, ezek az eredetileg 1963-ban betelepített hat egyed leszármazottai. Szintén alpesi zergéket telepítettek a Nagy-Fátrába, itt jelenleg mintegy 30-40 példány él belőlük. Abban az időben, amikor az alpesi zergéket ezekbe a hegységekbe telepítették, a tátrai zerge még nem volt külön alfajként leírva, az alpesi zerge viszont nem olyan szigorúan védett faj, mint a Tátrai Nemzeti Parkban élő tátrai zerge. Az Alacsony-Tátrában jelenleg kb. 100 zerge él, amelyek az alpesi zerge mutáns formái.
Az alpesi zerge sokkal mozgékonyabb a tél folyamán, mint a tátrai zerge, gyakran találkozunk vele az erdőövezetben, ami hozzájárulhat ahhoz, hogy néhány hím a Szlovák Paradicsomból és a Nagy-Fátrából elvándorol az Alacsony-Tátrába, ahol aztán könnyen kereszteződhet az eredetileg tiszta tátrai zergével. Ezért aztán az Alacsony-Tátrában élő zergepopuláció napjainkban már nem teljesen azonos a Magas-, a Liptói- és a Bélai-Tátrában élő zergeállománnyal, ezért a szakemberek úgy vélik, hogy az állomány ma már nem alkalmas a Magas-, a Bélai- és a Liptói-Tátra egyedi zergeállományának szükség esetén történő feltöltésére.

A zergék számának alakulás a Tátrában az utóbbi években:
1997 – 352; 1998 – 200; 1999 – 162; 2000 – 160.
2001 – 205, 2002 – 333, 2003 – 345, 2004 – 422; 2005 – 496.
2006 – 488; 2007 – 532, 2008 – 701, 2009 – 720, 2010 – 841.
2011 – 929, 2012 – 1096

Összeállította: Nagy Árpád

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...