Társaimmal még januárban
összeültünk, hogy megvitassuk az idei év főbb megmozdulásait. Már régóta
tervezgettem a kandalló előtt ülve, hogy meg kellene ejteni egy jó kis téli mászást.
Feldobtam a nagy ötletet, mi lenne, ha a Lomnici-csúcsot próbálnánk meghódítani
a klasszikus úton. Nem kellett sokat győzködni a többieket sem, hamar igent
mondtak rá. Az időpont a február 1-i hétvégére esett. Már három hete minden nap
néztem az időjárást és elég bíztatónak tűnt a dolog, így elkezdtük a
szervezést...
Február 1-én, reggel 7-kor elindult
kis csapatunk (Robi, Peti, Balázs, Petya). Útközben olyan jókedv lett úrrá
rajtunk, hogy észre sem vettük, és a Tátra havas csúcsai alá érkeztünk. Bár már
előző nap viharos szelet jósoltak, ez cseppet sem rontott jókedvünkön.
A tátralomnici parkolóba érve kipakolás közben már kaptunk egy kis ízelítőt a beharangozott időjárásból. Egyetlen felvonó sem üzemelt! Robi előre ment infót gyűjteni. Mikor a körülményekről érdeklődött az egyik hegyimentőtől, és kérdésükre elmondta, hogy a Lomnici-csúcsot szeretnénk megmászni, ő csak összeráncolta a homlokát... Fent az Kő-pataki-tónál (Skalnaté Pleso) 120 km/órás szelet mértek, ami már itt lent is sejthető volt. De ha már ennyit utaztunk csak felmegyünk legalább az Enciánig – gondoltuk.
A tátralomnici parkolóba érve kipakolás közben már kaptunk egy kis ízelítőt a beharangozott időjárásból. Egyetlen felvonó sem üzemelt! Robi előre ment infót gyűjteni. Mikor a körülményekről érdeklődött az egyik hegyimentőtől, és kérdésükre elmondta, hogy a Lomnici-csúcsot szeretnénk megmászni, ő csak összeráncolta a homlokát... Fent az Kő-pataki-tónál (Skalnaté Pleso) 120 km/órás szelet mértek, ami már itt lent is sejthető volt. De ha már ennyit utaztunk csak felmegyünk legalább az Enciánig – gondoltuk.

Kimentünk, és elkezdtük átbeszélni a
másnapi terveket... Peti és Petya a Lomnici-csúcsra, Balu és Robi egy közeli
túrára készülődtek. A hegy felhőben volt, nagy volt a szél és olvadt a hó,
ami nem volt jó előjel. Annyiban maradtunk, hogy másnap mindegy milyen az idő,
a nyeregig felmegyünk és majd ott döntünk a továbbiakról. A házba visszatérve
jókedvünk nem lanyhult, egy jó beszélgetés után összekészítettük a minimális
mászó cuccot, majd egy káprázatos naplemente után lefeküdtünk.

Balu és Robi eközben elindultak
túrázni, de nem jutottak messzire a háztól. Nagyon jó fotók készültek a szél
erejéről. Robi teljesen beledőlt, majd jött egy nagyobb széllökés és berepült a
gyalogfenyők közé. Ezután visszamentek a házba és minket vártak.
Mi feljebb már kevésbé jó ütemben
haladtunk. Elkerültük a nagyobb kuloárokat, mert hát az ördög ugye soha nem
alszik. A nagy erejű széllökések jelentősen lelassítottak. A nyereg felett
kb. 5-600 méterre voltunk, a csúcs kb. 200 méterre, innen azonban már a láncos
úton mentünk volna. Még lent a házban megegyeztünk, hogy 12:00-kor
visszafordulunk, akárhol is tartunk. Megnéztük az időt, 10 perc múlva 12 óra. Hmm…
Továbbmentünk még vagy 50 métert felfelé, kiértünk az utolsó nagyobb nyílt
hómezőre, de itt már akkora széllökések jöttek, hogy majdnem lesodortak...
Döntenünk kellett: vagy felmászunk a csúcsra és bivakolunk – amihez nem volt
semmi felszerelésünk – vagy visszafordulunk. A visszafordulás mellett
döntöttünk. 12:50-kor elkezdtünk ereszkedni. Három kötélhossznyit ereszkedtünk,
majd gyalogosan 14:30-ra értünk vissza a házhoz.

A szombati olvadás és az esti fagy
miatt az egész sípályán jégpáncél volt, ezért felpattintottuk a hágóvasakat,
Robi pedig snowboard-al indult meg. Ekkor megláttuk, hogy az előbb említett
család csúszkál lefelé hol lábon, hol hátsóján. Utolértük őket és felajánlottuk
a segítségünket. Sima edzőcipőben voltak, így nem sokat tiltakoztak. Az apának
és fiának odaadtuk túrabotjainkat, a két lányt pedig belénk karolva kísértük
le. Emlékezetes nap volt, sok-sok jó emlékkel.... Egy biztos: idén még
visszatérünk, és befejezzük, amit elkezdtünk!
A túrán készült fotók a
Balassagyarmati Hegymászó Klub facebook oldalán itt
nézhetők meg!
Forrás és fotók: http://www.bgyhk.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése