2013. november 18., hétfő

Mire nem képesek a turisták a hegyekben

Lehet a Tátra bármilyen kis magashegység, a turisták képzelete nem ismer határokat! Mert ki gondolta volna például, hogy egy esős napon valaki egy néhány hónapos csecsemővel elindul a Tengerszem-csúcsra, és a mászáshoz a kötél és a karabínerek helyett kollégája vállába kapaszkodik… A hegyimentők ezt különbözőképpen értékelik: néhányan tudatlanságnak, hanyagságnak, mások viszont meggondolatlanságnak, gondatlanság ítélik. Megint mások nem fogják vissza magukat: „Ez egyszerűen ostobaság!”. Napjainkban a médiában naponta többször figyelmeztetik az embereket, amikor a hegyekben elromlik az idő. Eközben a turisták szisztematikusan bajba sodorják önmagukat, a legtöbb esetben gondatlanságból. Mint 20, vagy 50 évvel ezelőtt.

Novemberi reggel 2012-ben, erős szél, a turistautak kissé havasak, nedvesek. Tömeg a hegyekben. Három turista együtt indul Kuźnicéból a Murowaniec menedékházba, negyedik társuk viszont tovább megy a Zamarla-toronyra. Később hordágyon, törött medencével és súlyos belső vérzésekkel hozták le a hegyről. A hegyimentők csak fogták a fejüket: „Meglepő, hogy ilyen körülmények között sikerült neki feljutni a Zawratra. Hágóvas, tapasztalat, kötél és heveder nélkül. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a fiú itt zuhant le, mert ha ez a baleset kicsit messzebb, a Zerge-csorbában történik, akkor valószínűleg végzetes lett volna számára. A sziklákat tükörjég borítja. Nekünk is gondot jelentett, hogy hágóvasban és jégcsákánnyal meg tudjuk őt közelíteni” – idézte fel a szituációt Andrzej Marasek hegyimentő, a Tátrai Önkéntes Mentőszolgálat (TOPR) korábbi helyettes vezetője.
A késő ősz és a kora tél nem a legalkalmasabb idő a hegyi túrákra. Ilyenkor nem ritka a kicsúszás, a nagy magasságból történő lezuhanás, vagy az eltévedés a ködben. „Az erős szél és a hó csak vékony rétegben borítja az utakat, csúszóssá téve azokat. Ilyenkor várni kell, vagy más túracélt kell választani. Rengeteg szép túraútvonal vár ránk pl. a Nyugati-Tátra alsóbb részein. A Zamarla-toronynál történt, fent említett baleset idején a szél sebessége több mint 100 km/óra volt, a helikopter nem tudott repülni. Ez már elég ok arra, hogy tartózkodjunk a hegyek magasabb részeire tervezett túráktól” – mondta Jan Krzysztof, a TOPR vezetője.
Egy jó cipő, egy megfelelő esőkabát, amelyik nem ázik át az első esőben, hágóvas és jégcsákány megvásárlása ma már nem jelent problémát. A hegyimentők úgy vélik, hogy egyre több jól felszerelt turista mozog a hegyekben. Szintén nő az érdeklődés a téli tanfolyamok, lavinatanfolyamok iránt, és egyre többen fogadnak hegyi vezetőt.
De mi van azokkal, akiket valami láthatatlan erő húz a hegyekbe? „Régebben a völgyek fölé csak az igazi turisták jártak, a turista klubok és egyesületek szervezésében. Ma már mindenki saját maga szervezi meg a túráját. Igyekszünk nem használni olyan szavakat, hogy hülye, de ez a kifejezés jut a hegyimentők eszébe akkor, amikor azt látják, hogy a gondtalan utazás az életért való harccá válik. Pedig csak módosítani kellett volna a terveket. Gyakran előfordul, hogy egy-egy túra végrehajtása a hegyekben nem a körülményekhez, hanem a meghatározott tervhez igazodik. Ha szombaton akarunk felmenni a Tengerszem-csúcsra, akkor szombaton megyünk, nem foglalkozunk az előrejelzéssel” – mondta Krzysztof. Késő ősszel és kora télen van a Tátrában a magányos turisták szezonja, akik ki akarják használni a pillanatot, amikor a Tátra már nem túlzsúfolt, és senki sem zavarja nyugalmukat a hegyek között. Aztán ha baleset történik, az általában rosszul végződik – nem könnyű feladat a sértett megközelítése, akinek általában súlyosak a sérülései.
Az a baleset, amely néhány nappal a fenti baleset előtt történt a Tengerszem-csúcsra vezető úton, egy film forgatókönyvébe illő módon következett be. Egy 32 éves német turista vérző lábbal kopogtatott be a Halastavi menedékház ajtaján. A Tengerszem-csorba alatt megcsúszott egy jégrétegen, 30 métert csúszott lefelé, amíg meg tudott kapaszkodni a hágóvassal egy sziklában. Ez megmentette őt egy további csúnya repüléstől, közben azonban nyílt töréssel csúnyán eltörött a bokája. Ha lett volna nála telefon, tudott volna segítséget hívni, mert a Tengerszem-csúcsra vezető út könnyen elérhető. De nem volt nála. Nem mondta el senkinek, hová megy. Megpróbált segítséget kérni, de senki nem járt arrafelé. „Meghozta az egyetlen helyes döntést, ami hozhatott: megpróbálta elérni a menedékházat. De a hegyekbe indulva nem tartotta be az alapvető biztonsági előírásokat. Annak érdekében, hogy a lehető leggyorsabban segíteni tudjunk valakinek, tudnunk kell, hogy hol és kit keressünk. Ez általában a túranaplók bejegyzései alapján lehetséges: hová megyünk, milyen útvonalon, és mikorra tervezzük a visszaérkezést. Ezeket az információkat feltétlenül hagyjuk a szálláshelyünk vagy a menedékház személyzeténél. A legrosszabb, amikor felveszik a telefont, és tömörem ennyit mondanak: Elment, és nem jött vissza” – mondta Adam Marasek. Ezután próbálják megtalálni az eltűntet, mint tűt a szénakazalban.
„2008 késő őszén két krakkói főiskolás elindult kirándulni. Barátaiknak azt mondták, hogy a hegyekbe mennek: Zakopanéba, és talán Szlovákiába. Mivel nem tértek vissza iskolájukba, a rendőrség és a TOPR elkezdte a keresésüket. A sötétben tapogatózva. A rendőrök ellenőrizték a kórházakat, hoteleket. Valaki állítólag látta őket egy diszkóban Szlovákiában. Ott később lokalizálták a telefonjaikat. De semmi nyomukat nem találták. Néhány hónappal később azonban mindenre választ kaptunk. Egy májusi hétvégén a Lengyel-Öt-tavi menedékház felé igyekvő síelők a tóparton a hóból kiálló ruhadarabokra figyeltek fel. A megadott helyen a hegyimentők két holttestet találtak. „Csak találgatni tudunk, hogy szlovákiai tartózkodásuk után úgy döntöttek, hogy a Sima-hágón át térnek vissza a Lengyel-Öt-tó völgyébe. Valószínűleg a kimerültség, valamint a körülmények számukra kedvezőtlen alakulása miatt nem sikerült elérniük a menedékházat. Ha valakit tájékoztattak volna, hogy hová mennek és mikor térnek vissza, előbb tudtuk volna keresni őket. Talán lett volna esélyük a túlélésre” – idézte fel Marasek.
Ha viszont valakit tájékoztattunk a túránkról, érdemes neki szólni abban az esetben, ha mégsem érkezünk vissza időben. A hegyimentők mai napig emlékeznek arra a felelőtlen hegymászóra, aki 1979. szilveszterének reggelén a Halastavi menedékházból a Chałubiński-kapura indult túrázni. Ahogy az elő van írva, beírta magát a menedékház túrakönyvébe, ezután viszont nyoma veszett. 23:00 órakor, miután még mindig nem volt semmi hír róla, a hegyimentők elindultak a Barát-völgybe megkeresni őt. A mentőakció reggel 5-kor ért véget, eredmény nélkül. Kis idő múlva azután sikerült megtalálni az elveszett hegymászót a menedékház hátizsák raktárában, ahol fáradtan elaludt (de nem a hegymászás következtében). Még késő délután visszatért a menedékházba, de a szilveszteri mulatozás közepette elfelejtette kiírni magát a menedékház túrakönyvéből.
Annak ellenére, hogy gyakran vakmerő turistákat kell kimenteni szorult helyzetükből, a hegyimentők nem veszítik el optimizmusukat. „Örülünk neki, hogy egyre több ember jár a hegyekbe. Az általunk festett kép valószínűleg egy kicsit torz, elsősorban azért, mert mi csak a pechesekkel kerülünk kapcsolatba. De megfontolt turistákból sincs hiány” – összegezte Jan Krzysztof.

Forrás és fotó: http://krakow.gazeta.pl

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...