2013. augusztus 16., péntek

A történelmi Ganz villamos ismét közlekedik a Tátrában

A 100 éves, eredeti Ganz villamos, melyet a Tátrában csak Kométa néven ismernek, augusztus 11-től ismét feltűnik a tátrai villamos vonalain. A felújítást két év után, több vállalkozó pénzügyi támogatásával, valamint a történelmi vasúti járművek rajongóinak fáradhatatlan erőfeszítései révén sikerült befejezni. „Az érzéseink elmondhatatlanok. Az augusztus hónap fontos szerepet tölt be a Kométa újkori éltében. 2010. augusztusában villámcsapás érte, egy évvel később, ugyancsak augusztusban újabb sérülés érte, ennek következtében már nem tudott saját kerekein közlekedni, majd 2012 augusztusában a ruttkai (Vrútky) javítóműhelybe szállították, és aztán ma, ismét augusztusban a Kométa forgalomba állt” – mondta a poprádi Veterán Vasúti Klub egyik tagja.

Szavai szerint a villamos megújulásához vezető út során sok buktatót kellett leküzdeni, a legnehezebb a javításhoz szükséges pénz összegyűjtése volt. A felújítás teljes költsége végül elérte a 60.000 €-t, de ezután már nem veszélyezteti a szerelvényt a villámcsapás, mint korábban. A Kométába szerelt, a túlfeszültség elleni védelmet nyújtó villámhárító nagyon megbízható készülék, ezt használják a legmodernebb vonatokon is. Felújították a fékrendszert is, amellyel most már teljesen biztonságosan lehet közlekedni a tátrai vonalakon. „A Kométa vár minden turistát, aki érdeklődik a történelmi közlekedési eszközök iránt. A nyilvánosság számára elérhető első útjára augusztus 11-én, vasárnap került sor, egy héttel később ismét utazhatunk rajta. Az ezt követő közlekedési időpontokról a www.tatranskakometa.sk oldalon lehet tájékozódni” – mondta Ján Sabaka.
A villamos kapacitása 80 férőhely, és a mozdonyon kívül helyreállították az 1908-ból származó ún. nyári vagont is, amely a tátrai vasúttörténelem egyik gyöngyszeme. „A rekonstrukció során igyekeztünk az eredeti állapotuknak leginkább megfelelő formában helyreállítani a gépeket és berendezéseket, a modern biztonsági előírásokkal összhangban” – mondta a javítást végző műhely vezetője. A megújult berendezéseket már maga Jaroslav Vančo, a Veterán Vasúti Klub vezetője is kipróbálhatta, aki felügyelte a Kométa felújítását, és augusztus 9-én első alkalommal, utasokkal telve is vezethette a szerelvényt.
A történelmi Ganz villamos mára a Tátra egyik új látnivalójává vált. A Kométát 1912 márciusában Budapesten, a Ganz gyárban gyártották. Az eredetileg TEVD 22 sorozatszámú, elektromos motorral felszerelt vagont még annak az évnek a nyarán munkába állították a Magas-Tátrában. Felújításában nagy részt vállalt a Siemens s.r.o, melynek vezetője elmondta, a Kométa része a műszaki örökségnek, amelyet a Szlovákiában 110 éves múltra visszatekintő cég mindig is szívén viselt.













Forrás és fotók: http://poprad.korzar.sme.sk

3 megjegyzés:

  1. Már csak az Ótátrafüred hiányzik az állomás épületéről, és teljes lenne az idill. :)))

    VálaszTörlés
  2. eljön annak is az ideje ......"Az idő igaz s eldönti ,ami nem az! "

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...