2013. május 23., csütörtök

A Tengerszem-csúcsra lengyel oldalról

Egy szép szeptemberi napon ismét északról, vagyis a nehezebb úton indultunk el a Tengerszem-csúcsra. Julcsival, Katával és Tibivel vágtunk neki, és energiakímélés céljából ezúttal a Halastóhoz vezető aszfaltút helyett a lovaskocsikat választottuk, időt és energiát spórolva ezzel. Szinte már nyitáskor, nem sokkal 7 óra után megvettük a belépőinket a Bialkai-szénégető (Palenica Białczańska) parkolójában, abban reménykedve, hogy az első lovaskocsik valamelyikével útnak indulhatunk. Ez nagyjából így is lett, attól eltekintve, hogy a kocsi viszonylag nehezen telt meg, de 7:25-kor így is nekivágtunk az útnak. Egy órás zötykölődés után érkeztünk meg a Hajfű-tisztásra (Włosenica), ahonnan még majdnem 2 km-es aszfaltgyaloglás várt ránk a Halastóig (Morskie Oko). Itt egy rövid pihenő, és pontban 9 órakor nekivágtunk a tavat jobbról megkerülő piros jelzésű turistaútnak.


A Menguszfalvi-csúcsok és a Halastó
A gyönyörű kék ég előtt csodaszép látványt nyújtottak a Menguszfalvi-csúcsok, amelyek szinte a tóból látszanak kinőni. Ideális fényviszonyok mellett láthattuk a Barát (Mnich) fölénk magasodó északi falát, majd elhaladtunk a Halastóba ömlő Barát-patak alsó részén képződő Kettős-vízesés alatt. A Menguszfalvi-csúcsok törmeléklejtőjének alján vezető turistaút aztán találkozik a tavat bal oldalról megkerülő úttal, és újra egyesülve egyre meredekebben emelkedni kezd a Tengerszem (Czarny Staw pod Rysami) felé. A két tó szintje közötti majdnem 200 méter szintkülönbséget leküzdve 9:50-kor a Tengerszem partján álltunk. Ez az emelkedő sokat kivesz az emberből, így a Tátra talán legszebb fekvésű tavának a partján jól esett néhány perc pihenő. A csúcsig előttünk álló útnak több mint a felét megtettük már, szintben azonban bőven volt még hátra, pontosabban ezután következett csak a neheze. Így aztán tíz perces pihenőt követően nekivágtunk a Tengerszemet keletről megkerülő útnak.
A Barát
A teljesen tiszta időben hátranézve feltűnt a Liptói-határhegy (Szpiglasowy Wierch) és a Réz-hágó (Szpiglasowa Przełęcz), az oda vezető turistaúttal együtt, de a tó keleti partjáról nyíló panorámát kétséget kizáróan a Nagy-Menguszfalvi-csúcs (Mięguszowiecki Szczyt Wielki) hatalmas tömbje uralja. A déli partról visszanézve a Réz-hegy (Miedziane) lágyan kiemelkedő teteje, valamint az Égett-hegy (Opalone) nem túl jelentős csúcsa képezte a hátteret. A déli partról aztán az út egyre meredekebben emelkedett felfelé. Törmelékes, sziklás terepen, de jól kiépített és jól követhető úton jutottunk egyre magasabbra. A magasság növekedésével párhuzamosan a Tengerszem egyre kisebb, a tőle délre elhelyezkedő Halastó viszont egyre nagyobb lett mögöttünk.
A Réz-hegy és az Égett-hegy a Tengerszem hátterében
Egy darabig egyenesen délnek tartunk, majd 11 óra magasságában egy hosszú bal kanyar után az út keleti irányban, a Tengerszem-csúcs alatti katlanban (Kocioł pod Rysami) folytatódott tovább. Ekkor már láthatóvá vált az a sziklás hegyhát, amelyet láncok hosszú sorának segítségével kell majd leküzdenünk. A Tengerszem lassan eltűnt a képből, de valamivel később, a Tengerszem-csúpról (Bula pod Rysami, melynek lapos teteje hegyimentések során természetes helikopter leszállóhelyként is szolgál) ismét láthatóvá vált a Halastó. Aztán persze visszatér a képbe a Tengerszem is, hiszen ennek a túrának talán az a legfőbb vonzereje, hogy a Tátra e két gyönyörű tavának különböző arcait láthatjuk az út során. Ahogy emelkedtünk, a Keleti-Menguszfalvi-csúcs mögött előbukkant a Nagy-Menguszfalvi-csúcs, az Égett-hegy fölött a háttérben látszottak a Gránát-csúcsok, majd ismét láthatóvá vált a Liptói-határhegy füves-sziklás csúcsa.
A Tengerszem és a Halastó
Még egy kis magasság, és már a Középső-Menguszfalvi-csúcs is láthatóvá vált, a Tengerszem felé lenézve pedig az utánunk igyekvő, később induló túratársaink szorgos hangyaként taposták magukat egyre feljebb. Ami messziről szinte leküzdhetetlen akadálynak tűnt, az közelebb kerülve leküzdhetővé vált, hiszen a korábban látott barátságtalan hegyháton jól kiépített láncok során át vezetett az út. Mivel időben indultunk, így nem futottunk bele nagyobb torlódásba, ekkor a többség hozzánk hasonlóan még csak felfelé igyekezett, elenyésző volt a lefelé tartó forgalom. Nagyjából 12 óra körül vettük kézbe az első láncokat, amelyek aztán szinte a csúcsig, vagyis 13 óráig ki is tartottak.
Balra a Menguszfalvi-csúcsok hátul középen a Liptói-határhegy
A Dénes-csúcsra (Niżnie Rysy) vezető gerincet elérve alattunk láthatóvá vált a Poduplaszki-Fagyott-tó (Zamrznuté pleso). Ebből tudtuk, hogy már nem sok van hátra a csúcsig, és így is lett, ezután kb. 10 perccel, pontosan 13 órakor fent álltunk a Tengerszem-csúcs 2499 m-es ormán. Hatalmas tömeg fogadott mind a 2503-as főcsúcson (amely teljesen szlovák területen van), mind pedig a 2499-es ormon, ami a lengyel-szlovák határon magasodik, ezért aztán ez számít Lengyelország legmagasabb pontjának. Talán a 2503-as főcsúcson kicsivel kevesebben voltak, így aztán mi is ott helyezkedtünk el. Elkészültek a kihagyhatatlan csúcsfotók, megebédeltünk, betoltuk a szintén elmaradhatatlan csúcs-csokit, és gyönyörködtünk a kilátásban.
Hangyaként mászó emberek tömege...
Mert a Tengerszem-csúcsról nyíló kilátás bizony a legszebbek közé tartozik a Tátrában. Bármerre nézünk, csúcsok, völgyek, tavak uralják a látóhatárt, közel s távol szebbnél-szebb, markánsabbnál markánsabb csúcsokkal, gyönyörűen csillogó tavakkal. A Halastó és a Tengerszem ugye egyértelmű, ezek végigkísérték felfelé vezető utunkat. Beszéltünk már a Poduplaszki-Fagyott-tóról, de nem említettem még a csúcsról szintén látható Litvor-tavat a Litvor-völgyben és a Békás-tavakat a Menguszfalvi-völgyben. Észak felé a Dénes-csúcs uralja a látóhatárt, tőle jobbra a háttérben a Bélai-Tátra csúcsai látszanak. Jobb kéz felé tovább haladva a Tátra legjelentősebb csúcsai, mint pl. a Jég-völgyi-csúcs, a Lomnici-csúcs, a Kis-Viszoka, a Nagyszalóki-csúcs, a Gerlachfalvi-csúcs, a Tátra-csúcs és a Kopki látszanak, hogy csak néhányat említsünk a sorból. A Békás-tavak fölött magasodik a Bástya-gerinc, a Menguszfalvi-csúcsok mögött a Kapor-csúcs, közöttük leghátul pedig a Kriván is tisztán kivehető. Azt hiszem, párját ritkító panoráma, amelyért mindenképpen érdemes nekivágni ennek a nem könnyű, de nagyon hálás útnak.
Kis-Viszoka, Bibircs, Nagyszalóki-csúcs
A csúcson azonban még nem ért véget a túra, mint tudjuk, ilyenkor még csak a túra felénél vagyunk, hiszen ahová felmentünk, onnan le is kell jönni. Ez a hosszú láncos részeknek, az ott feltorlódó turistáknak köszönhetően nem is olyan egyszerű vállalkozás. 13:45-kor aztán mi is megkezdtük a lemenetelt, ami egészen tempósan sikerült is, mindössze egy-két helyen voltak torlódások, sok helyütt viszont a bátrabbak a láncokat kihagyva, a természet által jól kialakított sziklalépcsőkön is tudtak haladni. Valamivel délután 16 óra után értünk le a Tengerszem déli partjára, majd negyedóra múlva már az északi parton felállított keresztnél voltunk. Itt nem sokat pihentünk, minél előbb túl akartunk lenni a Halastóhoz vezető 200 méteres szintkülönbségen. Pár perccel 17 óra előtt érkeztünk vissza a Halastavi menedékházhoz. Itt már egy hosszabb pihenőt is megengedtünk magunknak, bár tudtuk, hogy a parkolóig vár még ránk egy 8 km-es aszfaltgyaloglás. Ezt aztán már jó ütemben, 1:45 alatt letudtuk, így pár perccel 19 óra előtt nyitottuk ki a parkolóban hátrahagyott autónkat. Az összesen 18,3 km-es távot a hosszabb pihenőidőket nem számolva 9 óra 10 perc alatt tettük meg, miközben felfelé 1193, lefelé pedig 1523 méter szintkülönbséget hagytunk magunk mögött. Ezek a számok sokat segíthetnek ennek a túrának a tervezésében, amihez jó erőt és sikeres csúcsmászást kívánok!
A csúcsra vezető út felső része, immáron lemenetben
Lejegyezte: Tátraturista; Picasa fotóalbum itt!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...