2013. március 22., péntek

Téli főgerinctúra a Tátrában: 92 csúcs 15 nap alatt

Adam és Michal a Jég-völgyi-csúcson
Lenyűgöző teljesítményt vitt véghez 2013 márciusának első felében két fiatal szlovák hegymászó, az egyaránt 26 éves Adam Kadlečík és Michal Sabovčík a Magas-Tátrában: 15 nap alatt végigjárták a Tátra teljes főgerincét, a Liptói, a Magas- és a Bélai-Tátrát is. A 82 km-es túra során extrém magashegyi körülmények között, élet és halál határán feljutottak a tátrai főgerinc 92 csúcsra. A március közepén a Tátrán is végigsöprő szélvihart végül csak hajszál híján kerülték el. A fiatalok ezzel 34 év után megismételték Pavel Pochylý (1945-2000) eddig egyedülálló teljesítményét, akit Szlovákiában mint „Az évszázad hegymászója” szokás emlegetni.

A fiatal iglói hegymászók mindenféle külső támogatás nélkül, egy 25 kg-os hátizsákkal járták végig a téli Tátra főgerincét. Az egész kaland 3 hónappal ezelőtt kezdődött. Először is meg kellet szerezniük a szükséges engedélyt a hegyen történő mozgáshoz, hiszen a Tátra télen le van zárva. „Szerencsére a Tátrai Nemzeti Park (TANAP) igazgatójánál, Pavol Majkónál és a Regionális Környezetvédelmi Hivatal vezetőjénél is megértésre találtunk. Logisztikával nem készültünk, mindent vittünk magunkkal, és mindent le is hoztunk” – mondta Adam.
A mászók a Liptói-határhegyen
Az expedíció február 28-án indult a Liptóhutai-nyeregből (Hutianske sedlo), a Liptói-Tátra és egyben a tátrai főgerinc nyugati végéből. Hárman indultak útnak, kezdetben velük tartott Gabo Čmorík is, ő azonban egy sérülés következtében kénytelen volt feladni a túrát. „A Liptói-Tátrában hótalpakat kellett használni, a Magas-Tátrában viszont már csak hágóvasat. Már nem is tudom, hogy csináltuk végig. Ma már minden összefolyik. Adammal egész úton kötéllel voltunk összekötve. Volt egy pár csúnya esésünk. A Menguszfalvi-csúcson kénytelen voltunk nappal bivakolni. 120 km/óra sebességű szél fújt, és a hókristályoktól megsérült a szemünk” – meséli Mišo. „Hegymászóknak készült speciális dehidratált élelmiszereket ettünk, szárított kolbászt, és naponta 3 ropit” – tette hozzá Michal azzal, hogy ő maga 7 kg-ot fogyott az út során.
A legrosszabbak azonban a Bélai-Tátrában várták őket. Útjukat a nagy hó, az erős szél és a lavinák nehezítették. Két lavina rajtuk keresztül söpört le a falakról. „Ez egyáltalán nem volt vicces. Az utolsó nap volt igazán brutális. Tudtuk, hogy 200 km/órás széllökések várhatók. Végül mintegy 3 órával sikerült megelőznünk a vihar érkezését” – mondta Adam egy megkönnyebbült sóhaj kíséretében. Expedíciójuk március 14-én ért véget a Zári-szorosban (Ždiarske sedlo). Ha csak egy nappal később indulnak, valószínűleg nem tudták volna befejezni a túrát, mert a hatalmas vihart a gerincen senki sem élhette volna túl.
A két fiatal teljesítménye előtt a neves szlovák filmrendező és utazó, Pavol Barabáš is megemelte kalapját. „A Tátra főgerincén való téli átkelés hatalmas teljesítmény. Fizikailag, technikailag és szellemileg is. Ez korábban csak Pavel Pochylýnek sikerült 1979-ben. Ennek a teljesítménynek a megismétlése támogatás nélkül, a csúcsok megkerülés nélkül, vagy a gerinc elhagyása nélkül 34 éve senkinek sem sikerült. Csodálatos” – mondta Barabáš. A szakértő úgy véli, ez a mászás a legtisztább főgerincmászás a tátrai hegymászás történetében.
Forrás és fotók: http://www.cas.sk; http://tvnoviny.sk; james.sk

3 megjegyzés:

  1. Hú!!!
    Ehhez nincs mit hozzátenni.

    VálaszTörlés
  2. Gratulálok a mászóknak, negyszerű teljesítmény!
    Jók a felvételek, remélem lesz belőle film is.
    a képek alapján nem úgy tűnik, hogy végi kötélen lettek volna...

    VálaszTörlés
  3. Szintén csak gratulálni tudok a hatalmas teljesítményükhöz,elismerésem!!!
    Azt hogy miért vállalták be ezt a nagy veszélyekkel járó mászást,milyen érzésekkel jár ez,lehet hogy inkább csak azok tudják megérteni,akik maguk is túráztak-másztak már a Tátrában téli viszonyok közt...
    Gratulálok!!!

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...