Fontos változások a tátrai villamoson! Hír

Nagy Árpád
Nagy Árpád
2013/01/02
Hirdetés

 

 

Január 1-től a tátrai villamoson és a Csorbatóra közlekedő fogaskerekűn ismételten bevezetik az önkiszolgáló jegyrendszert, vagyis mostantól ismét nem lesznek kalauzok ezeken a vonalakon. Ez azt jelenti, hogy az eddigiektől eltérően ezután nem lesz a vonatokon személyzet. „Az utasok csak az előre megváltott jegyekkel utazhatnak, amelyet a minden vonaton megtalálható jegyellenőrző készülékben érvényesíteniük kell” – számolt be a már korábban is tesztelt újdonságról a Szlovák Vasúttársaság (ZSSK) kommunikációs igazgatója.

 

A vonatokon továbbra is lesznek viszont ellenőrök, akik szúrópróbaszerűen fogják ellenőrizni az utasok menetjegyét. „Erre azért van szükség, hogy a minimálisra csökkentsük a bliccelők által okozott bevételkiesést” – mutatott rá a szóvivő. Az érvényes jegy nélkül utazókra az új évben magasabb, legfeljebb 30 € összegű bírság is vár a menetjegy utólagos megvásárlása mellett. „A jegy nélkül utazókra kiszabható bírság összege 1,50 és 30 € között változhat, attól függően, az utas mikor rendezi a bírságot” – magyarázza a szakember. Az utasok az előre váltott menetjegyet Szlovákiában megvásárolhatják a ZSSK valamennyi jegypénztárában, a jegykiadó automatákból, valamint a menetjegyeket értékesítő ügynökségektől. Szintén lehetőség lesz on-line történő jegyvásárlásra, ezzel ráadásul 5 %-os kedvezményt is kaphatnak az utasok.

 

Ezzel a változással egyidejűleg ezentúl egyazon néven, mégpedig Tátrai villamos vasút névben lehet jegyeket váltani úgy a tátrai villamosra, mind a fogaskerekűre. „Mivel le kellett rövidíteni az elnevezést, ezért a Tátrai villamos vasút elnevezés mellett döntöttünk” – tette hozzá a szóvivő. Az új rendszer bevezetése nem jár együtt tarifaemeléssel, a Vasúttársaság viszont pénzügyi kiadásainak a csökkenését reméli. A szerkezeti változások 12 munkavállaló munkaviszonyát is érintik, tőlük azonban nem válik meg a Vasúttársaság, a jövőben más beosztásban kívánják őket foglalkoztatni.
Hirdetés
Hirdetés