Olyan nap volt, mint minden más
túranap. Csorbatón 2012. szeptember 22-én kissé felhős idő volt. A dátumra
azért emlékszem ilyen pontosan, mert az a nap a második születésnapomra. Hogy
miért? A kérdésre megpróbálok választ adni a következő igaz történettel. Azon a
végzetes napon a Tengerszem-csúcsra (250 m) indultam túrázni. A túra elején
minden ugyanúgy történt, mint minden más alkalommal a korábbi években.
Megálltam pár percre a Poprádi-tónál, majd folytattam az utat a Békás-tavak
felé vezető ösvényen. A tavak fölött a láncok segítségével átmásztam a
sziklafalon, és haladtam a Hunfalvy-völgyi menedékház felé. Itt hallottam
először, ahogy néhány nagyobb szikla lezuhan a Békás-tavak irányába, de ez elég
messze volt tőlem, így nem fordítottam rá különösebb figyelmet.
A háznál aztán úgy döntöttem, hogy a
több mint fél méteres hó miatt nem folytatom tovább az utat. Ezután fél órát
maradtam a házban, beszélgettem, ittam egy jó teát, ettem egy még jobb
csokoládés pudingot – itt kell elmondani, hogy a személyzet igazán kitűnően
végzi a munkáját. Miután ettem, ittam, lassan elindultam visszafelé. Ismét
probléma nélkül átjutottam a láncos szakaszon, és fokozatosan ereszkedtem a
Békás-tavak felé. Amikor kb. félúton voltam a tavak felé, hirtelen egy
iszonyatos robbanást hallottam. Felnéztem a Poprádi-csúcs (Kôpki, 2354 m) felé,
ahonnan a következő pillanatban egy hatalmas szikla tört ki, és kezdett el
zuhanni lefelé.
Abban a pillanatban futni kezdtem,
de amikor előttem mintegy másfél méterrel elsuhant az első kő, és olyan hangot
hallottam, mintha valaki lőtt volna, a másodperc tört része alatt rájöttem,
hogy nincs értelme tovább futni. Inkább el kell bújnom egy nagyobb szikla alatt
– ezt az ötletet egy dokumentumfilmből vettem, talán éppen a Tátráról szólt.
Szerencsére volt a közelben egy kisebb szikla, én pedig villámgyorsan mögé
ugrottam (meg is ütöttem a térdemet), és úgy elbújtam, hogy a fejem és a testem
egy vonalban volt a sziklával. E mögé a kő mögé préselve magamat vártam meg a
sziklaomlás végét. Amikor előbújtam a védelmet nyújtó kő mögül, és
megfordultam, a lezuhanó kövek által okozott por miatt nem láttam a turistaút
másik felét.
![]() |
Két turista a képen - a cikk szerzője a jobb alsó sarokban |
Nagyjából 15 ember állt a
Békás-tavak mellett, és nézte a sziklaomlást. Többen, miután látták, mi
történt, nyugodtan folytatták útjukat a Hunfalvy-völgyi menedékház felé. El sem
tudom képzelni, milyen pánikot okozott volna, ha ez a 15 ember pontosan a
lehulló kövek útjában gyalogolt volna a sziklaomlás pillanatában. Abban a
pillanatban olyan sokkot kaptam, hogy a lehető leghamarabb le akartam jutni a
völgybe. Egy ilyen élmény elég nekem.
Még néhány napig maradtam a
Csorbai-tónál lévő szállodában, meggondoltam az ismert Fátyol-vízeséshez
történő túrát is, figyeltem a gondtalan turistákat, akik egy ilyen lehetőséggel
nem számolnak. De figyeltem az út mentén álló sziklákat is – egyszer ezek is
lezuhannak majd. Ezért kell mindig óvatosnak lenni!
Forrás és fotó: http://hiking.sk
Ahol fát vágnak, ott hullik a forgács...
VálaszTörlésAnnyi különbség azért van, hogy a hulló forgács általában nem jelent halálos veszélyt...
VálaszTörlésAkkor lefordítom: A hegymászás veszélyes sport, ahogy a mellékelt ábra mutatja még a kijelölt turistaúton is. Aki a hegyek gyönyörű világát kívánja meglesni, jó ha tisztában van ezzel, és nem együgyűként rohangál ott. A jó hegymászás a tanfolyamon kezdődik... Én aznap ott voltam, nem sokkal utána, a csúcs is jó volt tömeg nélkül.
TörlésAbban teljesen igazad van, hogy a csúcs, pláne a Tengerszem-csúcs sokkal jobb tömeg nélkül. Azt viszont nem tudom, hogy az "együgyűként rohangálókkal" kikre gondolsz? Azokra, akik a jelzett turistautakon közlekednek, és egy kőlavina miatt adott esetben az életük is veszélyben forog, vagy pedig arra, aki esetleg elindította azt a kőlavinát (már ha ember indította el, de erre nincs bizonyíték, ez csak feltételezés)?
TörlésArra gondolok, hogy egyesek /tisztelet a kivételnek/ úgy, és olyan felszereléssel sétálnak, egy magas hegységben, mintha a körúton lennének, vagy egy plázában. Aztán meg meglepődnek, hogy itt meg is lehet halni adott esetben. Mostanában sikk lett „hegyet mászni” csak se tudás, se felszerelés sincs mögötte, így nem is kell kőomlás a bajhoz… Ha meg ember indította el, akkor csak gratulálni tudok...
VálaszTörlésEzzel a bejegyzéssel teljes egészében egyetértek!
TörlésNa, akkor kezdünk egy nyelvet beszélni. :)
Törlés