2012. október 8., hétfő

Kőlavina a Békás-tavaknál


Olyan nap volt, mint minden más túranap. Csorbatón 2012. szeptember 22-én kissé felhős idő volt. A dátumra azért emlékszem ilyen pontosan, mert az a nap a második születésnapomra. Hogy miért? A kérdésre megpróbálok választ adni a következő igaz történettel. Azon a végzetes napon a Tengerszem-csúcsra (250 m) indultam túrázni. A túra elején minden ugyanúgy történt, mint minden más alkalommal a korábbi években.

Megálltam pár percre a Poprádi-tónál, majd folytattam az utat a Békás-tavak felé vezető ösvényen. A tavak fölött a láncok segítségével átmásztam a sziklafalon, és haladtam a Hunfalvy-völgyi menedékház felé. Itt hallottam először, ahogy néhány nagyobb szikla lezuhan a Békás-tavak irányába, de ez elég messze volt tőlem, így nem fordítottam rá különösebb figyelmet.
A háznál aztán úgy döntöttem, hogy a több mint fél méteres hó miatt nem folytatom tovább az utat. Ezután fél órát maradtam a házban, beszélgettem, ittam egy jó teát, ettem egy még jobb csokoládés pudingot – itt kell elmondani, hogy a személyzet igazán kitűnően végzi a munkáját. Miután ettem, ittam, lassan elindultam visszafelé. Ismét probléma nélkül átjutottam a láncos szakaszon, és fokozatosan ereszkedtem a Békás-tavak felé. Amikor kb. félúton voltam a tavak felé, hirtelen egy iszonyatos robbanást hallottam. Felnéztem a Poprádi-csúcs (Kôpki, 2354 m) felé, ahonnan a következő pillanatban egy hatalmas szikla tört ki, és kezdett el zuhanni lefelé.
Abban a pillanatban futni kezdtem, de amikor előttem mintegy másfél méterrel elsuhant az első kő, és olyan hangot hallottam, mintha valaki lőtt volna, a másodperc tört része alatt rájöttem, hogy nincs értelme tovább futni. Inkább el kell bújnom egy nagyobb szikla alatt – ezt az ötletet egy dokumentumfilmből vettem, talán éppen a Tátráról szólt. Szerencsére volt a közelben egy kisebb szikla, én pedig villámgyorsan mögé ugrottam (meg is ütöttem a térdemet), és úgy elbújtam, hogy a fejem és a testem egy vonalban volt a sziklával. E mögé a kő mögé préselve magamat vártam meg a sziklaomlás végét. Amikor előbújtam a védelmet nyújtó kő mögül, és megfordultam, a lezuhanó kövek által okozott por miatt nem láttam a turistaút másik felét.
Két turista a képen - a cikk szerzője a jobb alsó sarokban
Nagyjából 15 ember állt a Békás-tavak mellett, és nézte a sziklaomlást. Többen, miután látták, mi történt, nyugodtan folytatták útjukat a Hunfalvy-völgyi menedékház felé. El sem tudom képzelni, milyen pánikot okozott volna, ha ez a 15 ember pontosan a lehulló kövek útjában gyalogolt volna a sziklaomlás pillanatában. Abban a pillanatban olyan sokkot kaptam, hogy a lehető leghamarabb le akartam jutni a völgybe. Egy ilyen élmény elég nekem.
Még néhány napig maradtam a Csorbai-tónál lévő szállodában, meggondoltam az ismert Fátyol-vízeséshez történő túrát is, figyeltem a gondtalan turistákat, akik egy ilyen lehetőséggel nem számolnak. De figyeltem az út mentén álló sziklákat is – egyszer ezek is lezuhannak majd. Ezért kell mindig óvatosnak lenni!
Forrás és fotó: http://hiking.sk

7 megjegyzés:

  1. Ahol fát vágnak, ott hullik a forgács...

    VálaszTörlés
  2. Annyi különbség azért van, hogy a hulló forgács általában nem jelent halálos veszélyt...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor lefordítom: A hegymászás veszélyes sport, ahogy a mellékelt ábra mutatja még a kijelölt turistaúton is. Aki a hegyek gyönyörű világát kívánja meglesni, jó ha tisztában van ezzel, és nem együgyűként rohangál ott. A jó hegymászás a tanfolyamon kezdődik... Én aznap ott voltam, nem sokkal utána, a csúcs is jó volt tömeg nélkül.

      Törlés
    2. Abban teljesen igazad van, hogy a csúcs, pláne a Tengerszem-csúcs sokkal jobb tömeg nélkül. Azt viszont nem tudom, hogy az "együgyűként rohangálókkal" kikre gondolsz? Azokra, akik a jelzett turistautakon közlekednek, és egy kőlavina miatt adott esetben az életük is veszélyben forog, vagy pedig arra, aki esetleg elindította azt a kőlavinát (már ha ember indította el, de erre nincs bizonyíték, ez csak feltételezés)?

      Törlés
  3. Arra gondolok, hogy egyesek /tisztelet a kivételnek/ úgy, és olyan felszereléssel sétálnak, egy magas hegységben, mintha a körúton lennének, vagy egy plázában. Aztán meg meglepődnek, hogy itt meg is lehet halni adott esetben. Mostanában sikk lett „hegyet mászni” csak se tudás, se felszerelés sincs mögötte, így nem is kell kőomlás a bajhoz… Ha meg ember indította el, akkor csak gratulálni tudok...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezzel a bejegyzéssel teljes egészében egyetértek!

      Törlés
    2. Na, akkor kezdünk egy nyelvet beszélni. :)

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...