2012. szeptember 6., csütörtök

Egy ritkán járt völgy – a Jávor-völgy


Alsóerdőfalvai szállásunkon korán volt az ébresztő, hiszen 6:48-kor indult a menetrend szerinti autóbusz Javorina felé, és előtte még az autó is le kellett parkolnunk Ótátrafüreden. Éppen beálltunk a parkolóba, amikor régi barátomat, Jánost pillantottam meg hűséges kutyájával, Benivel. Régóta nem találkoztunk, így aztán beszéltünk pár mondatot, aminek az lett a vége, hogy János szinte parancsba adta, hogy a fizetős parkoló helyett csakis nála parkolhatunk. Nagyon nem ellenkeztünk, gyorsan átmentünk Újtátrafüredre, ahol János udvarában leparkoltunk, majd irány a buszmegálló Ótátrafüreden.

A busz pontosan érkezett, nem is voltunk sokan, és egy eseménytelen, majd egy órás buszozás után Javorinán (1000 m), túránk kezdőpontján szálltunk le róla. Julcsival kettesben 7:48-kor indultunk a Jávor-völgy felé. Rajtunk kívül csak néhányan indultak a zöld jelzés irányába, de a Hátsó-Rézaknák-völgye felé elágazó kék jelzésen (1083 m) 8:15-kor páran el is kanyarodtak, így csak kevesen maradtunk, akik a Kis-Nyereg-hágó felé vették az irányt.
A kb. 11 km hosszú, alsó és középső részén fenyőerdőkkel borított, felső részén magashegyi jelleggel bíró völgybe vezető túra első két órája szinte végig erdőben vezet, csak néhány helyen engedve némi kilátást kelet felé. Legtöbbször sűrű erdőben, néha az erdőt megszakító kis tisztásokon, máskor pedig méteres páfrányligetben vezetett utunk. Kiszáradt patakot kereszteztünk, melynek egykor víz áztatta szikláit mára gyönyörűen benőtte a valószínűtlenül zöld színű moha.  
Ahogy lassan emelkedett az út, azzal párhuzamosan egyre ritkult az erdő, 9:50-kor kb. 1390 m magasságban kereszteztük a Zöld-Jávor-völgyben eredő Jávorvölgyi-Zöld-patakot, majd 10:05-kor az erdőből kiérve megérkeztünk a Jávor-patak partjára. Innen már szép kilátást reméltünk, a felhők azonban máshogy gondolták, így inkább csak homályosan sejtettük, mint láttuk a Jávor-gerinc előttünk magasodó sziklacsúcsait. Kis pihenő után 10:20-kor egy kis hídon (kb. 1520 m) átkerültünk a Jávor-patak jobb oldalára, és megkezdtük az egyre meredekebb emelkedést a Hátsó-Jávor-völgyben. Itt már egy angolul beszélő kisebb társasággal előzgettük felváltva egymást.
Hátranézve láttuk a Békás-Jávor-völgy hatalmas, törpefenyőkkel benőtt küszöbét, balra pedig a Száraz-Jávor-völgy felé nyílt (volna…) kilátás. A Jávor-csúcs és tőle jobbra a Jávor-tornyok, tőle balra pedig a Varangyos-tavi-csúcs, valamint a háttérben a Hegyes-torony kísérte utunkat, melyeket hol láttunk, hol nem, éppen úgy, mint a mesében...
Lassan magunk mögött hagytuk a Jávor-patak festői zúgóit, megszűnt a patakban folydogáló víz monoton zaja, és egymás után tűntek fel előttünk a völgy leküzdésre váró sziklaküszöbei. Miközben egyre magasabbra jutottunk, a felhők egyszer lejjebb ereszkedtek, máskor pedig feljebb szálltak, néha a nap sütött, pár perc múlva viszont fekete fellegek gyülekeztek az égen. Szerencsére egész nap megúsztuk eső nélkül, de amint a fotókon is jól látható, néha nagyon közel voltunk hozzá, hogy elő kelljen venni az esőkabátokat. Jobb kéz felé, a magas fűben egy békésen üldögélő zergét vettünk észre, mint később kiderült, az előző napi, a Fehér-tavi-csúcsra tett, zergékben bővelkedő túra után ezen a napon ez volt a tátrai fauna egyetlen képviselője, akivel találkoztunk. Azt mondjuk nem sajnáltuk, hogy a sűrű erdőben nem akadtunk össze a völgy sűrű erdeiben élő medvekomával…
11:40-kor pillantottuk meg jóval magunk alatt a Varangyos-tavat (1886 m), amelyet egyszerű turisták csak erről a turistaútról láthatnak. A legendákkal övezett tó sajnos a Jávor-gerincről folyamatosan belehulló törmeléknek köszönhetően évről-évre kisebb lesz, félő, hogy előbb-utóbb már csak fotókon, emlékekben fog tovább élni. Az útnak ezen a szakaszán, miközben egyre messzebb kerültünk a Varangyos-tótól, bal kézre felemelkedtek a felhők, és betekintést engedtek a Jég-völgyi-csúcs alatt fekvő Száraz-teknőbe. A csúcsot sajnos nem láttunk, annyira azért nem voltak kegyesek hozzánk a égiék…
Egyre meredekebb és törmelékesebb lett a lejtő, aztán jól kiépített sziklalépcsők következtek, míg aztán 12:17-kor először pillantottuk meg mai túránk legmagasabb pontját, a Kis-Nyereg-hágót. Az útnak ezen a szakaszán mutatja legszebb arcát a tőlünk jobbra, vagy inkább kicsit mögöttünk magasodó Hegyes-torony. A célig még bő háromnegyed óra kapaszkodás volt előttünk, végül 13:05-kor érkeztünk meg a Kis-Nyereg-hágóba (2372 m).
A hágóban meglepődve láttuk, hogy láncokkal erősítették meg a másik oldalon levezető utat. Ezt minden bizonnyal a Kis-Nyereghágó-völgyecskébe levezető, fagerendákkal és lépcsőkkel megerősített szerpentin kialakításával együtt helyezték el itt. Érdekességük, hogy létezésükről sem az útikönyvek (így a 250 tátrai túra sem…), sem pedig a legújabb kiadású Tátra-térképek nem tesznek említést. A fagerendákra, és a felső szakaszon a láncokra is mindenképpen szükség volt, hiszen az erózió annyira lepusztította ezt a viszonylag meredek törmeléklejtőt, hogy ezek nélkül gyakorlatilag életveszélyes lenne a leereszkedés. Legutóbb 10 éve jártam itt, akkor még nem volt sem lánc, sem szerpentin, de arra emlékszem, hogy az apró törmelék között nagyon macerás volt a leereszkedés.
Mint minden hágóban, itt is erős szél fogadott, még a nap is elbújt, így nem sokat vártunk, néhány fotó elkattintása után, alig 10 perc múlva megkezdtük a leereszkedést. Fél óra múlva már a Magas-Tátra legmagasabban fekvő tava, a Kék-tavacska partján álltunk (2157 m). Innen 10 perc elteltével érkeztünk meg a Vörös-torony-hágó felé vezető sárga jelzés elágazásához. Itt már nem sokat pihentünk, éppen csak felnéztünk, mekkora a tömeg a láncokkal megerősített hágó felé, és a Pfinn-kilátó lejtőjét keresztezve mentünk is tovább az Öt-tavi-katlan és a Téry-menedékház felé. Nevéből is adódóan az Öt-vai-katlanban öt tó található, közülük a kicsiny Felső-tó viszont csakis ebből az irányból látható. A tavakat, mint egyik kedvenc tátrai fotóalanyainkat sokszor, sok szögből, különféle magasságból fotóztam már korábban is, és tettem ezt most is.
14:50-kor érkeztünk meg a Téry-menedékházhoz (2015 m), a Tátra legmagasabban fekvő, egész évben nyitva tartó menedékházához. Itt egy kis táplálékbevitellel próbáltuk feltölteni lemerülőben lévő energiakészleteinket, majd nekivágtunk a tófal jól ismert sziklalépcsőinek. Másfél óra múlva, 16:25-kor értünk le a Zamkovszky-menedékházhoz (1475 m), ahol csak egy röpke fotó erejéig álltunk meg, és haladtunk is tovább lefelé. 25 perc múlva elhaladtunk az Óriás-vízesés előtt (1340 m), majd 17:20-kor megérkeztünk a Tarajkára. Innen a siklót mellőzve továbbra is gyalogmenetben tettük meg az Ótátrafüredig vezető utat, ahová pontosan 18:00 órákor érkeztünk meg. 
Pár perces séta, és ott álltunk a János udvarában parkoló autók mellett. Bizony jól esett levenni a bakancsot, és beülni az autóba. Hosszú, fárasztó, de szép napot hagytunk magunk mögött, szép völgytúrával, kevés emberrel, szelíd patakokkal, bájos tavakkal, némi lánccal és sok-sok sziklalépcsővel...
Forrás: Tátraturista

2 megjegyzés:

  1. Szép túra! Mi ezt úgy csináltuk meg ugyanezt az utat, szintén Alsóerdőfalvi szállásról, hogy autóval mentünk Javorinába, és másnap pedig a másik, Hátsó-Rézaknák völgye felé mentünk vissza a "kocsiért". De ezt a buszjáratot is igénybe vettük a Lengyel határig és a Tengerszem csúcson át a Csorbai tóig tartott a túra.

    VálaszTörlés
  2. Úgy látom, Ti is kedvelitek ezeket a gerincen átívelő túrákat...:)))
    A Tengerszem-csúcson még nem túráztam át, eddig mindig vagy az egyik, vagy a másik oldalról mentem föl és le is, de előbb-utóbb ez is tervben van.

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...