2011. november 30., szerda

Síugró Világ Kupa Zakopanéban


Mint minden évben, így 2012-ben is Zakopane téli életének egyik csúcspontja a síugró Világ Kupa Zakopanéban megrendezésre kerülő futama. A helyiek idén is nagy reményekkel várják a január 19-21. között megrendezésre kerülő versenyt, amelyen minden alkalommal a teljes síugró-elit képviselteti magát. A www.zakopaneinfo.hu weboldal szerkesztői idén is lehetőséget biztosítanak minden magyar síugráskedvelőnek, hogy elővételben megszerezze jegyét.

2011. november 29., kedd

250 tátrai túra – Harmadik kiadás


Örömmel tájékoztatom az oldal olvasóit, a Magas-Tátra barátait, a túrázás kedvelőit, hogy 2011. november végén megjelent a „250 tátrai túra” című túrakalauzom harmadik, javított, bővített kiadása. A 2001-ben megjelent „Tátrai túrák” című könyvem után e kalauz első kiadása 2004-ben, a második 2007-ben jelent meg. Most ismét elérkezett az idő, hogy ezt a Tátra-járók körében népszerűnek bizonyult kalauzt pontosítsam, felfrissítsem. A második kiadásban végrehajtott adatpontosítás után ezúttal a teljes kalauz átdolgozásra került, ami némi tartalomnövekedést is eredményezett. A korábbi 304 oldallal szemben a harmadik kiadás 341 számozott oldalból áll.

2011. november 28., hétfő

Tátrai filmsztárok: zerge és mormota


Október utolsó napjaiban befejezte működését az a Lomnici-csúcs alatt telepített webcamera, amelyen a nyári szezonban az egész világon nyomon követhették a tátrai zergék és mormoták életét. A megfigyelt állatok élőhelyét ellepte a hó, a mormoták már visszahúzódtak téli járataikba, és a rossz időben a zergék is csak szórványosan mutatkoztak a kamera előtt.

2011. november 26., szombat

315 évvel ezelőtt született Buchholtz Jakab

315 évvel ezelőtt, 1696. december 29-én Késmárkon született Buchholtz Jakab­ (1696-1754) tűkészítő mester, id. Buchholtz György fiatalbbik fia. Már fiatal korában a termé­szeti ritkaságok szenvedélyes gyűjtője volt, de az ásványokban az aranyércet, a növényekben pe­dig a titkos gyógyerőt ke­reste. Sok-sok rit­kaságból álló, több ezer darabos ásványgyűjteményét 1746-ban elküldte a bécsi udvarnak, melynek hatására Ferenc császár (Mária Terézia férje) 1751-ben egy tu­dósokból álló társaságot küldött a Magas-Tátrába, e ritkaságok tanulmányozására.

2011. november 25., péntek

Tátrai romok - Fürdőház, Tátralomnic


A tátralomnici fürdőház 1896-ban történt megnyitását követően az egyik legreprezentatívabb épület volt a Magas-Tátrában. Még mai, romos állapotában is láthatjuk az épületet díszítő egykori stukkódíszítés maradványait, valamint az építésének idejét jelző „ANNO 1894” feliratot. Az épületben eredetileg fürdőmedence, kádfürdő, orvosi rendelő, személyzeti szobák és vendégszobák lettek kialakítva, később azonban ezeket a fürdő működtetéséhez szükséges kisebb helyiségekké építették át. Az egykor szebb napokat látott fürdőház már az 1980-as években is lepusztult állapotban volt.

2011. november 24., csütörtök

Dolgoznak a hóágyúk a Tátrában


Fotó: SITA
Az elmúlt hét végén Csorbatón, Tátralomnicon és Zárban, a Bachleda-völgyben beüzemelték a hóágyúkat, megkezdték a pályák előkészítését a 2011/2012-es síszezonra. A Csorbatón működő síközpont egyik munkatársa elmondta, hogy az elmúlt napokban tapasztalat hőmérsékleti inverzió nem kedvezett a sípályák üzemeltetőinek. A völgyekben fagyos és ködös idő volt, nem csak éjszaka, de napközben is. A hegyen viszont ezzel ellentétben napos idő volt, és a hőmérő higanyszála jócskán 0 fok fölött járt.

2011. november 23., szerda

Csontváry és a Tátra


Nagy Tarpatak völgye a Tátrában
A Sáros vármegyében található Kisszebenben született az egyik legnevesebb magyar festő, Csontváry Kosztka Tivadar (1853-1919). Ifjúkorában gyógyszerészsegéd volt Iglón, és csak viszonylag későn, negyvenes éveiben, a természet tanulmányozása révén érett festővé. Ifjúkorának nagy élménye volt a Tátra – itt gyógyult fel egyetemistaként szerzett betegségéből, itt érte az isteni megvilágosodás, s itt kezdett el rajzolni is. Amikor 1880. október 13-án egy mitikus belső hang a festőpályára kényszerítette, már a megalkotandó nagy mű igézetében élt.

2011. november 22., kedd

Őszi zergeszámlálás a Tátrában


November második hetében ismét megszámolták a Tátrai Nemzeti Park területén élő zergéket. A közel hatvan helyszínen végrehajtott idei őszi zergeszámlálás eredménye megerősítette az utóbbi években tapasztalt tendenciát, miszerint a tátrai zergék száma továbbra is örvendetesen magas, és kellőképpen stabil. A Tátra szlovák és lengyel oldalán együtt napjainkban 929 zerge él. A szlovák oldalon 705, míg a lengyel oldalon 224 egyedet számoltak össze a szakemberek.

2011. november 21., hétfő

Szálláslehetőségek a Tátrában


Grand Hotel Kempinski
A figyelmes látogatók talán már észrevették, hogy a mai naptól új menüponttal gazdagodott a magas-tatra.info főmenüje. Mivel a Tátrába látogató honfitársaink jelentős része több napos kirándulás során ismerkedik a Tátra szépségeivel, így a túrák között a pénztárcánknak és az igényeinknek egyaránt megfelelő szállásra is szükségünk van. Ennek olyan helynek kell lennie, ahol kipihenhetjük a túra fáradalmait, és egyúttal erőt gyűjthetünk a következő napi túrához.

150 éve hunyt el Albrecht von Sydow

150 évvel ezelőtt, 1861-ben hunyt el az első Tátra-útikalauz szerzője, Albrecht Sydow (1799-1861) porosz földrajztu­dós. 1827-ben járta be a hegységet, s az 1830-ban, Berlinben megjelent Bemerkungen auf einer Reise im Jahre 1827 durch die Beskiden über Krakau und Wieliczka nach den Central-Karpathen, als Beitrag zur Characteristik dieser Gebirgsgegenden und ihrer Bewohner c. műve mellé – melyben részletes leírást tett közzé a hegység földrajzáról, növény- és állatvilágáról, valamint lakosságáról – egy emlékezetből rajzolt térképet is mellékelt. Az elkövetkező évtizedek számos látogatójának a fenti útikalauz szolgált útmutatóul tátrai barangolásai során, a tér­kép pedig a Tátráról megjelent első térképként vonult be a Tátra történelmébe.
Forrás: Tátrai túrák

2011. november 20., vasárnap

Helyzetjelentés a Magas-Tátrából


A szlovákok, lengyelek, magyarok s közelsége révén a németek számára is kedves Magas-Tátrát 2004. november 19-én a koraesti órákban érte el északról az órákig tomboló szélvész, mely irtózatos pusztítást hagyva maga mögött, végigsöpört a szlovákiai lejtőkön. A fenyvest 2–5 kilométeres széles és 40–50 kilométeres hosszúságban, minden képzeletet felülmúló pusztítás érte.

2011. november 19., szombat

Hét évvel a vihar után


2004. november 19-én, 15.30 és 18.00 között drámai események zajlottak le a Magas-Tátra déli oldalán és a Tátraalji-medencében. A nem mindennapos szélvihar során az átlagos szélsebesség a Kő-pataki-tónál elérte a 90 km/órát, Felsőerdőfalván a 70 km/órát, Poprádon pedig az 55 km/órát. Ezeknél az adatoknál jóval sokkolóbb a legmagasabb mért széllökések sebessége. A Lomnici-csúcson (2635 m tengerszint feletti magasságban) 170 km/óra, a Kő-pataki-tónál (1780 m) 200 km/óra, az erdő felső határán (1480 m) 230 km/óra, a tátralomnici felvonó Start átszállóállomásán (1150 m) 80 km/óra, Felsőerdőfalván (820 m) 130 km/óra, míg Poprádon (700 m) 120 km/óra.

2011. november 18., péntek

A Tátrai Nemzeti Park új zónabeosztásának tervei

Kilátás a Tarajkáról
A Csendes-völgy (Tichá dolina) és Kapor-völgy (Kôprová dolina) területeinek ellentmondásos védelmi menedzsmentjét érintő kérdések, valamint a Poprád folyó, a Felkai-, a Tar- és Bialka-patak (Velický potok, Studený potok, Białka) által felhalmozott kőzettörmelék, hordalék olyan besorolása, hogy azok ne essenek az urbanizáció, a kemizáció és a fakitermelés áldozatául  - ezek voltak a Tátrai Nemzeti Park (TANAP) új zónabeosztásának kialakításra felállított szakmai bizottság fő témái a szeptember elején megtartott tárgyaláson.

2011. november 17., csütörtök

Vándorsólymok a Tátrában

A nyár elején sikeresen kirepült a fészkéből négy vándorsólyom (Falco peregrinus) fióka. Ez egyrészt a hegymászók körében tapasztalt megértésnek is köszönhető, akik tiszteletben tartották a hegymászásra kijelölt területeken életbe léptetett időszakos tilalmakat. Az óvatlan hegymászók sajnos sok esetben megzavarják a vándorsólyom fészkelőhelyének nyugalmát, ami a fészek, vagy akár a kikelt fiókák magukra hagyását is maga után vonhatja.

2011. november 16., szerda

Webcamerák a Tátrában


Webcamera Zakopanéban (zol.pl)
A Tátra rendszeres látogatói előtt bizonyára ismertek azok a portálok, amelyeken a Tátra szlovák és lengyel oldalán működő webcamerákat érhetjük el. Úgy gondolom azonban, hogy mindig lehetnek olyan új látogatók, a Tátrával még csak most ismerkedők, akik eddig nem tudtak ezek elérhetőségéről. Nekik szeretnék segítséget nyújtani az alábbi összeállítással, amelyben a Tátra két oldalán telepített, folyamatosan (vagy legalább alkalmilag) fevételt sugárzó webcamerákat próbáltam meg összeírni.

2011. november 15., kedd

„Hazánk főhegysége” – Egy régi vita és annak utóélete


A Gerlachfalvi-csúcs
Izgága fontoskodóknak szánt rosszalló tekintetre számíthatunk, ha turista vagy hegymászó körökben feszegetni kezdjük a gittegyletet paródizáló kérdést: vajon melyik hegységünkben tisztelhetjük Magyarország legtekintélyesebbikét. Aki az elfojtott mosoly mögül ad is valami udvarias választ, az feltehetően a Mátra és a Bükk szelíd magaslatait kezdi emlegetni.

2011. november 14., hétfő

Kék jelzések helyreállítása a Tátrában

A Tátrai Nemzeti Park Állami Erdészet (TANAP) munkatársai az idei nyáron összesen 218 km kék jelzésű turistaúton állították helyre, vagy festették fel új helyre a turistaút színjelzését. „A turistautak jelzésére szintetikus festéket használunk, melynek a tartóssága természeti környezetben viszonylag rövidnek mondható. Emiatt négyévente szükség van a különböző színjelzések felújítására” – mondta Dominik Michalík, a TANAP munkatársa.

2011. november 12., szombat

150 évvel ezelőtt született Walenty Gadowski


150 évvel ezelőtt, 1861. december 8-án született Walenty Gadowski (1861-1956) lengyel hegymászó, tarnowi katolikus lelkész. 1903 és 1906 között részben az ő kezdeményezésére és költségére építették ki a Lengyel-Tátrában a Sas út nevű magashegyi turistautat (ma a Zawratról a Kereszt-nyeregig vezet), amely még ma is a Tátra egyik legnehezebb turistaútja.

2011. november 11., péntek

Csalódott turisták a Tátrában

Információs Centrum, Csorbató
A Magas-Tátra, mint tudjuk, Szlovákia legnagyobb büszkesége. Ez a védjegy azonban néhány turistaközpontban elég ironikusan hangzik. Gyönyörű természet, friss levegő, egyedülálló panoráma. A Magas-Tátra szépsége turisták ezreit vonzza évről-évre. A szolgáltatások színvonala azonban sok esetben igen alacsony, és így egyre több csalódott turistával lehet találkozni a hegyekben.

2011. november 10., csütörtök

Emléktáblák elhelyezése a Szimbolikus temetőben

Wachter Jenő emléktáblája
A Magas-Tátrában, a Poprádi-tó közelében található Szimbolikus temető a Magas-Tátra halottainak, illetve más, életük során a hegységgel szoros kapcsolatba került elhunytak kegyeleti emlékhelye. A Szimbolikus temetőben (amely a Tátrai Nemzeti Park Állami Erdészet felügyelete alá tartozik) jelenleg 320 emléktáblán 456 személy neve olvasható. A temetőben jelenleg öt, magyar nyelvű felirattal ellátott emléktáblát találunk a sziklafalakra erősítve.

2011. november 9., szerda

TATRATEA - a világ legerősebb teája

A Szlovákiába látogató turisták az utóbbi időben új csomagolásban találhatják meg az üzletek polcain a közel 10 éves múltra visszatekintő, felsőkategóriás alkohol különlegességet, a Tatrateát. A rettenetesen igényes csomagolás és logó bizony nem csak külsőleg okoz meglepetést, hanem belsőleg is.
A Tatrateát (korábbi ismert nevén Tatranský Čaj) a vendéglátóhelyeken féldecis pohárban szolgálják fel, a lendületesen lehúzott feles nyomán azonban a meglepett vendég se köpni, se nyelni nem tud. Szeme könnybe lábad, a levegő is belészorul. Ilyenkor nem árt, ha van a keze ügyében egy pohár jófajta sör, így sikerülhet a torkában lángoló tüzet eloltani. Ez a tea ugyanis 32–72 % alkoholtartalmú ital, melyet általában teával, esetleg forró vízzel hígítva szoktak inni. Az egyedi, gyümölcstea ízű ital alkoholból, cukorból, gyógynövény- és teakivonatokból valamint gyümölcspárlatokból áll, a recept természetesen szupertitkos.

2011. november 8., kedd

A Tátra-csúcs - a legszebb a Tátrában

A Tátra-csúcs (fotó: Andrej Vida)
Egy szlovák hegymászó, Andrej Vida blogjában jelent meg az alábbi túraleírás az egyik legimpozánsabb tátrai hegycsúcs, a Csorbai-tó panorámáját uraló Tátra-csúcs megmászásáról. Az alábbiakban az útleírás lefordított változata olvasható, az út során készült fotók pedig a szerző blogjában tekinthetők meg.

2011. november 7., hétfő

Megemlékeztek a hegyek áldozatairól

Több tucat emlékező jelenlétében a Magas-Tátra újabb áldozataiért is szólt a Szimbolikus temetőben található kápolna harangja október 29-én, a hegyek áldozatainak emlékére rendezett hagyományos megemlékezésen. Az egy évvel ezelőtti megemlékezés óta eltelt időben kilenc elhunytnak állítottak emléktáblát (mint köztudott, magyar áldozata is volt a Tátrának 2011. február 6-án, ő azonban nem szerepel a statisztikában, hiszen neki nem állítottak emléktáblát a Szimbolikus temetőben).

2011. november 5., szombat

160 évvel ezelőtt született dr. Déchy Mór

160 évvel ezelőtt, 1851. november 4-én született dr. Déchy Mór (1847-1917) utazó, geográfus, földrajzi felfedező, a Kaukázus egyik első kutatója, a magashegyi fotózás egyik úttörője. Korának legnevesebb magyar hegymászója 1874-ben a Magyarországi Kárpátegyesület meghívására kereste fel a Tátrát.

2011. november 4., péntek

Turista információs iroda Zakopanéban

Október közepén Turisztikai Információs Központ nyílt Zakopanéban, a Kościelisko utcában, a Régi temetővel és a fatemplommal szemben. A kislengyelországi vajdaságban összesen 35 ilyen irodát hoztak létre, amelyek a Kislengyelországi Turisztikai Információs Rendszer keretében működnek. A vajdaság uniós forrásokból fedezte a hálózat létrehozását, amely a helyi önkormányzatokkal együttműködve végzi feladatát.

2011. november 3., csütörtök

Áremelés a tátrai villamoson

2011. áprilisban olvashatták az oldal látogatói Szlovákia vasúti közlekedési díjainak várható áremeléséről szóló hírt. Az áremelés akkor technikai problémák miatt elmaradt, de november 1-től életbe léptek a korábban beharangozott új tarifák. Az új tarifarendszerben az utazásért fizetendő díj a megtett távolságtól függ.

2011. november 2., szerda

Őszi karbantartás a tátrai felvonókon


2011. november hónapban, ahogy azt a korábbi években már megszokhattuk, a téli szezon előtti rendszeres karbantartás miatt több alkalommal üzemszünet lesz a tátrai felvonókon.
A tarajkai sikló november 2. és 10., majd november 21. és december 1. között nem üzemel.
A Tátralomnic és a Kő-pataki-tó között közlekedő kabinos felvonó, valamint a Lomnici-csúcsra közlekedő felvonó november 2. és 16., majd november 27. és december 1. között nem közlekedik.

2011. november 1., kedd

Wass Albert: Gyertyaláng


Emlékszobor. Aranyló nevek rajta:
mögöttük izzó, vérpiros csaták,
mögöttük sajgó, megtört életek:
síró gyermekek és síró anyák…

Emlékszobor… ennyi maradt csupán
belőlük, és a tűzből, mely vezette
a milliókat messze golgotákra,
és feszítette millió keresztre.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...