2011. december 16., péntek

Nem akarnak aludni a tátrai medvék


Fotó: lesytanap.sk
Bár már december van, a Tátrában élő medvék a kivételesen meleg és napos ősznek köszönhetően egyelőre még nem alszanak. A Tátrai Nemzeti Park (TPN) szakembere, Filip Zięba elmondta, hogy ezzel együtt egyre kisebb távolságokra vándorolnak el, hiszen ezekben a táplálékszegény napokban nem érdemes nekik nagy távolságokat megtenniük. „Túl sok energiát veszíthetnek azzal, amíg esetleg találnak néhány szem áfonyát, ami még nem hullott le. Több zsírt veszíthetnek, mint amennyi kalóriát nyerhetnek, és ezzel az állatok pontosan tisztában vannak. De azt hiszem, már közel van a téli hibernációs időszak” – magyarázta a szakember.

A Tátra lengyel részén mintegy 15 medve él. Hogy pontosan mennyien vannak, senki sem tudja, mert ellentétben a zergékkel, amely veszélyeztetett faj, a medvéket nem szokták megszámolni. A medvék különben is nagyon mozgékony állatok. A telemetriás nyakörvvel felszerelt egyedek megfigyeléséből kiderült, hogy egy nap alatt képesek eljutni a Tátra egyik feléről a másikra, élőhelyük két, egymástól legtávolabb lévő pontjára.
A tátrai medvék általában novemberben kezdik meg téli álmukat, de előfordul, hogy erre csak decemberben kerül sor. Viszonylag éberen alszanak, ennek következtében már olyan eset is előfordult, hogy egy intenzív téli felmelegedési időszakban előbújtak téli barlangjukból, de rövid „szöszmötölés” után tovább folytatták édes álmukat. Ilyen egyedi esetektől eltekintve azonban még soha nem fordult elő, hogy a tátrai medvék egyáltalán nem aludtak téli álmot.
Néhány évvel ezelőtt előfordult, hogy egy medve – valószínűleg a szilveszteri tűzijátékoknak köszönhetően – felébredt téli álmából, és hosszú sétára indult a hegyekben. A TPN munkatársai csak a jeges sziklákon megsérült medve véres nyomait találták meg a Tátra magasabban fekvő részein. Ezt a medvét valószínűleg annyira megijesztette a tűzijáték hangja, hogy azonnal elhagyta búvóhelyét, és nyugodtabb téli pihenőhely keresésére indult.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...