Megemlékeztek a hegyek áldozatairól Hír

Nagy Árpád
Nagy Árpád
2011/11/07
Hirdetés
Több tucat emlékező jelenlétében a Magas-Tátra újabb áldozataiért is szólt a Szimbolikus temetőben található kápolna harangja október 29-én, a hegyek áldozatainak emlékére rendezett hagyományos megemlékezésen. Az egy évvel ezelőtti megemlékezés óta eltelt időben kilenc elhunytnak állítottak emléktáblát (mint köztudott, magyar áldozata is volt a Tátrának 2011. február 6-án, ő azonban nem szerepel a statisztikában, hiszen neki nem állítottak emléktáblát a Szimbolikus temetőben).

A nyolc ismert áldozat ebben az évben vesztette életét. Két esetben csontvázat találtak a tátrai völgyekben, közülük egyiknek a kilétét még mindig nem sikerült azonosítani. Az Önkéntes Tátrai Hegyi Mentőszolgálat (THS) elnöke, Jaroslav Švorc elmondta, hogy a legkorábbi időktől a mai napig összesen 1129 ismert áldozata van a Tátrának. Csak az elmúlt 10 évben 98 ember vesztette életét a hegységben. „Sokunk óhaja egy olyan év, amikor a Magas-Tátra szomorú statisztikája egyetlen névvel sem gyarapszik. Olyan évek voltak, amikor a téli szezonban senki sem vesztette életét, de hogy egész évben senki ne haljon meg, ilyenre sajnos még a Hegyi Menőszolgálat legidősebb tagjai sem elékeznek. Legutóbb 2006-ban és 2007-ben volt példa arra, hogy „csak” négy ember halt meg a Tátrában” – mondta Švorc. A hosszú távú statisztikák azt mutatják, hogy a „kegyetlen” Tátra átlagosan havonta egy áldozatot követel. Volt azonban olyan év is, amikor 20, vagy még több személy vesztette életét a hegyen. A hegyi balesetek többsége – legyen szó akár hegymászókról, akár turistákról – kitett terepen történik. Az utóbbi 2 évben 2 alkalommal sípályán történt halálos kimenetelű síbaleset.
Az utóbbi egy évben 7 új táblát helyeztek el a Szimbolikus temetőben, ezeken 8 áldozat neve és adatai szerepelnek. A Nagy-Papirusz-völgy havas lejtőjén vesztette életét J. Petr és I. Cimmer, a Molnár-fali-toronyról történő ereszkedés közben zuhant le E. Böhmová, a Téry-menedékház közelében szívinfarktusban hunyt el J. Pechan. A Téry-csúcsról történő téli ereszkedés közben zuhant le P. Šimunič, a Sátán keleti oldaláról történő szóló síelés közben zuhant le M. Samaš, a Tengerszem-katlanban hólavina áldozata lett S. Gliński, és végül nem élte túl a Lomnici-csúcs nyugati falán történt zuhanást a hegymászó R. Sikora.
Mint sokak számára köztudott, 1944 októberében a Hátsó-Gerlachfalvi-csúcsnak csapódott egy katonai repülőgép, fedélzetén szovjet és szlovák katonákkal. Egy amatőr történész kitartó kutatásának eredményeként mára sikerült azonosítani a szerencsétlenség valamennyi áldozatát. Az eddig nyilvántartott 24 áldozattal szemben a kutatások megerősítették, hogy 22 áldozata (16 katona plusz a 6 tagú legénység) volt a balesetnek, valamennyi elhunyt neve szerepel azon az új emléktáblán, amelyet az idei megemlékezés során avattak fel. Az emléktáblát a szerencsétlenül ját LI-2-es repülőgép törött légcsavarja, valamint a repülőgép hajtóművét szimbolizáló körmetszet egészíti ki. A Nemzeti Kulturális Emlékek sorába tartozó temetőben jelenleg 320 táblán 456 elhunyt neve olvasható, akik a Magas-Tátrában vesztették életüket, illetve nagyon szoros kapcsolatban álltak a hegységgel.
Kapcsolódó bejegyzés: Megemlékezés a hegyek áldozatairól
Hirdetés
Hirdetés