2011. október 10., hétfő

Havazott a Tátrában - téli körülmények a hegységben

A Giewont szombat reggel
Egy héttel ezelőtt még izzadtunk az október elején szokatlan melegben, az elmúlt héten péntek éjszaka pedig lehullott az első idei hó a Magas-Tátra szlovák és lengyel oldalán egyaránt. Ezt a hét végét a Tátrában töltöttem, így volt szerencsém megtapasztalni a szép őszi napok után szinte átmenet nélküli első havazás közeledtét.

Csütörtökön még igazán kellemes, langyos őszi időben túráztunk az Őzike-sziklára a Lengyel-Tátrában, ahonnan teljesen tiszta, páramentes volt a kilátás Zakopane felé. Aznap este, majd még pénteken reggel 7 órakor is tisztán, felhőmentesen látszottak a hegyek, a felkelő napban sütkéreztek a Gránát-csúcsok. Aztán északról megérkeztek a felhők, nem telt bele több mint 10 perc, és a hegyek teljesen eltűntek, fél 8-kor már a teljes szürkeség uralta a látóhatárt. Ilyen körülmények között az aznapi túra elmaradt, és napközben meg is érkezett az előre jelzett nagy mennyiségű csapadék. Kisebb-nagyobb intenzitással szinte egész nap esett az eső, ami sötétedés táján átváltott erős havazásba. Az éjszaka közepére aztán elcsendesedtek az elemek, reggel ismét napsütésre ébredtünk, de a Tátra csúcsait egy éjszaka alatt porcukorszerű vakító fehér hólepel borította be. Másnap már a frissen lehullott hóban mentünk fel a Kis-réti-völgyön keresztül a Giewontra, ahol kb. 20 cm volt a hóréteg vastagsága. Itt sikerült lefényképeznem a korábban csak a híradásokból ismert ködkísértetet, amiről az előző bejegyzésben olvashattok. A túrán készült fotókat Picasa webalbumomban lehet megtekinteni. Vasárnap, útban hazafelé már a Tátra szlovák oldalán, a Zöld-tavi-völgyben fekvő Zöld-tóhoz mentünk fel. Itt még vastagabb hótakaró, és még hidegebb, szeles, de a menedékházhoz felérve egyre tisztább idő fogadott. Bár a hőmérő csak mínusz 1 fokot mutatott, az erős szélben hőérzetünk jóval alacsonyabb volt, néhány fotó elkattintása után az elfagyott ujjammal nem tudtam lenyomni az exponálógombot.

Tél az Őszben a Zöld-tavi-völgyben
A híradásokból tudhatjuk, hogy a szlovák oldalon pénteken este kilenctől szombat reggelig folyamatosan dolgoztak az úttisztító munkagépek a Tátra körzetében. A legtöbb hó Felsőhági és Csorbató, illetve Csorbató és Csorba települések között hullott le, az utakat 7-8 cm-es nedves hóréteg borította. Egyes útszakaszokon a nedves hó súlya alatt kidőlt fák és letört gallyak akadályozták a közlekedést.
A hegységben 900 méter tengerszint feletti magasság felett egyes helyeken 25 cm hó hullott, a Hegyi Mentőszolgálat (HZS) felhívja a túrázni induló turisták figyelmét, hogy alapvetően megváltoztak a magashegyi túrázás feltételei. Ezért a közeli napokban csak kisebb tengerszint feletti magasságba vezető, könnyebb túrákat javasolnak, melyek során téli körülményekre kell felkészülni. 1500-1800 méter magasság között az éjszakai hőmérséklet fagypont alá süllyed, 1300 méteres magasságban a nappali maximum is csak 2-5 fok között lesz a közeli napokban. A Liptói-Tátrában lehullott hó mennyisége 8-20 cm között van, ezért ott is téli körülményekre kell számítani, és ennek megfelelő ruházatban és felszereléssel kell túrára indulni.
A Tátra lengyel oldalán a hóréteg vastagsága egyes helyeken eléri a 30 cm-t. A Gáspár-csúcson szombaton reggel 28 cm-t és mínusz 5 °C hőmérsékletet mértek, a Gąsienica-völgyben viszont 32 cm vastagságúra hízott az első hó. A következő napokban az északi oldalon is fagyos időre kell számítani, a Tátrai Önkéntes Mentőszolgálat (TOPR) első fokozatú lavinaveszélyt rendelt el.
Az első havazásról készült néhány fotót az alábbi linken lehet megtekinteni: http://www.aktuality.sk

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...