2011. július 20., szerda

Nyári napforduló a Weber-csúcson - videókkal

Keleti-Villa-csúcs
Bácskai Gusztáv barátom a Weber-csúcs északnyugati gerincének 2008-ban történt megmászásáról írt beszámolója olvasható és nézhető az alábbiakban. Guszti amellett, hogy a Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség Hegymászó-szakágának mindenese, gyakorló hegymászó, aki a Magas-Tátra számtalan csúcsát megjárta már, többek között engem is ő kalauzolt az elmúlt évben a Gerlachfalvi-csúcsra történő túrám során.

A Weber-csúcs (Malý Kežmarský štít, 2513 m) a Késmárki-csúcs vállszerű északi mellékcsúcsa, amely elsősorban a több mint 900 m-el a Zöld-tavi-völgy fölé emelkedő északi faláról nevezetes. Ezt a falat elsőként Hefty Gyula Andor és Komarnicki Gyula mászták meg 1912. augusztus 18-án. Névadója Weber Sámuel, az MKE alelnöke, aki a Késmárki-csúcs megmászása alkalmával először a csúcs akkor még név nélküli mellékpúpjára érkezett fel.
A mászásról csapat egyik tagja, Kóczián Tibor több részből álló videót készített, ennek egyes részeit a megfelelő szövegkörnyezetbe belinkelve ajánlom az olvasók figyelmébe. Úgy gondolom, a cikk írott anyaga és a videó képi anyaga együttesen képesek átadni az élményt, amit egy ilyen szép mászás nyújt az embernek. Olvassuk és nézzük tehát a történetet.

Nyári napforduló a Weber-csúcson

Rézpad-tornyok
Hét főből álló csapatunk a nyári napforduló reggelén, 2008. július 21-én, 8 óra körül hagyja el a Zöld-tavi-házat, hogy egy hosszú, de nem nehéz mászótúrán élvezze ki a Magas-Tátra keleti szárnyának szépségeit. Aznapi célunk a Weber-csúcs északnyugati gerince, amely mintegy 1000 méteres hosszúságával, és a beszállástól számítva kb. 700 méter szintkülönbséggel kitűnő bemelegítésnek mutatkozik a Villa-gerinc következő napi bejárásához. Az idő gyönyörű, jobbat nem is kívánhatunk.
A beszállást nem nehéz megtalálni, a gerinc legalsó része fölötti fűlejtőn, a Réz-pad-katlan felől megyünk be az első felszökés alá. Három kötélcsapatban kezdjük a mászást a felszökés jobb oldalán, a bal oldalon ugyanis extrém nehézségek kecsegtetnek. Itt azonban könnyű terepen, gyorsan haladunk felfelé. Ez a könnyű terep is hamarosan megszűnik, még könnyebb lesz, a jobbra kanyarodó gerincen egy kis bástyára jutunk, a még távoli Réz-pad-tornyok felszökése alá. Itt nehezebbé válik az út, de nem veszélyesen, csak éppen keresgetni kell a továbbjutási lehetőséget. Két újabb kötélhosszal a kisebbik Réz-pad-torony csúcstömbjének tövében vagyunk. Hogy megóvjuk erőnlétünket a felesleges cipekedéstől, a mi hármas partink a torony csúcsát kötél nélkül éri el, majd visszamászunk a felszereléshez. A nagyobbik torony oldalában kimegyünk a Német-létrára, erre a hosszú, széles sziklapadra, ami a Morgás-hágó alól jobbra felfelé indulva keresztbe vágja a Weber-csúcs északi falát, és a közeli Réz-pad-csorbában éri el legnagyobb magasságát. A létra folytatása a földtani rétegek mentén a két Réz-pad a Lomnici-csúcs felé, ahol Grósz Alfréd kutatásai szerint Fábri Jakab a XVIII. század második felében elérte a csúcsot is. Mi azonban más utat követünk.
Az eddig egyértelmű gerinc a Német-létra fölött, a Réz-pad-tornyok vonalának folytatásában belevész a Weber-csúcs északi falába, de mintegy 60-70 m-rel jobbra eltolva, a Réz-pad-csorbából kivehetően emelkedik tovább. Ezt választjuk, és amíg a másik két kötéltársaság eltávolodására várunk, felszaladok a nagyobbik Réz-pad-toronyra is.
A gerincfolytatás a Weber-csúcsig nem nehéz, egyenletes tempóban délután háromra fenn vagyunk. Igazi sportemberek ilyen kora délutáni órában megállás nélkül mennek tovább a Villa-gerincre. Ennek kalauzideje Komarnicki szerint 5 és fél óra, és nekem bizony leesett az állam, amikor megtudtam, hogy kemény kuruc magyarok már 1 óra 15 perc alatt is leszaladták. Szerencsére nekünk most nem kell vállalkozunk efféle produkcióra, mivel eleve bivakoláshoz pakoltuk össze tekintélyt parancsoló hátizsákjainkat. Az időjárás azonban elszomorodik a döntésünk miatt, és efölötti bánatában többször is záporozó könnyekben tör ki. Nem zavartatjuk magunkat, ki esőkabátban, ki ponyva alatt húzza ki a rövid esőket. Kellemes eszegetés után szétszóródunk a csúcson, hatalmas pihenéssel fejezve be az év leghosszabb nappalát.
Másnap szép időre ébredve 7-kor indulunk a Késmárki-csúcs felé, és 10 perc alatt ott vagyunk. Innen a több ágra szakadó gerinc mellett kicsit kanyargósan megyünk le a Késmárki-Villa-horhos közelébe. Maga a horhos olyan szűk, hogy nem férünk el mindannyian, ezért csak a kezdő páros megy oda. Lassan indul a mászás, talán a bemelegedés hiányzik. Tibivel és Gergővel egy óránál többet várunk, mire a Keleti-Villa-csúcs igen látványos gerincén feljut a másik két páros. Mint kiderült, rosszul emlékeztem ennek nehézségére. Egy korábbi mászás szép emlékei alapján nagy mellénnyel élvezetes III-asként ecseteltem a valójában V-ös nehézségeket, és ezt a tévedésemet a fiúk kissé megkopott humorral értékelték. A várakozás közben átfázunk, elunjuk, Tibi elhatározza, hogy a Keleti-Villa-csúcs északi padján kikerüli a csúcstömböt. Kezdetben nem túl nehéz, de a végén kártyavárként összerakott kőlapok között, komoly aggodalmammal kísérve óvakodik fel az északi padra, és mögötte a Felső-Villa-horhosba, ahová a többiek szellős (ijedősebbek esetleg szellentős) ereszkedéssel érkeznek. Követjük őt, és ezzel a rövidítéssel meg is előzzük a többieket.
A Villa-gerinc itt élükre állított hatalmas kőtáblákból van összerakva. Egy húszméteres példány tetején standolva vigyáznom kell, nehogy beejtsek valamit mögé, mert komoly barlangászmunka lenne visszaszerezni. Maga a Keleti-Villa-csúcs is egyetlen óriási, majdnem függőlegesen álló tábla.
A Keleti- és a Nagy-Villa-csúcs
A Nagy Villa-csúcs következik, szintén egyike a néhány nehezebb helynek. Szerencsére csak néhány méter, az is csupán szerény V-ös. Ezután a gerinc törtvonalban több toronyra szakadva ereszkedik a Villa-horhos felé. Helyismeret nélkül a legjobb taktika a zegzugos toronysort követni, az utolsó toronynak pedig a jobb oldali bástyáján lemászni. Mi azonban már fentről látjuk, hova kell lejutnunk, ráadául Sántha Gergő szemfülesen felfedez egy jó kötegnyi, ereszkedésre szolgáló ócska kötélhurkot. Gergőnek nem fűlik a foga a látványos, de jól biztosítható lemászáshoz, ezért átvágja a régi gyűrűket, újat tesz be, és kész az ereszkedőpálya. A 60 méteres dupla félkötelet szinte teljesen végigereszkedjük, aztán 4-5 méter sportos felmászással az utolsó torony jobb oldali bástyáján vagyunk, ahonann kényelmes I-II-esen érjük el a Villa-horhost. A horhosból Tibi kezdi a kötélvezetést szép kőzeten, majd a Nyugati-Villa-csúcs érdekes és nem könnyű felszökését a jobb oldalon nagy ívben kerülöm. Egyszer már másztuk közvetlenül a felszökő él bal oldali kéményében is, hátizsákkal vigyázni kell a beszorulásra. A csúcstól Gergő hosszan vezet tovább váltás nélkül, hogy ne veszítsünk időt, gyakran szinte gyalogterepen. Egy utolsó, táblás felszökésnél ismét rám kerül a sor, és végre jó hasznát látom az eddig lenézett mikroékeknek: a szívdobogtató felszökés alatt (bár mindössze III-as) csak két pici ék ellenirányú befeszítésével tudok köztest tenni, s ez nagyban fokozza a mászás közbeni komfortérzetemet.
A Villa-gerinc vége
Este 6 óra van, mire lemászunk a Villa-gerinc végén, ami várfalként ugrik ki a Lomnici-csúcs tömegéből. A felmenet a csúcsra már csak levezetés. Hamarosan megjön a Csáki-Szász páros is. Nekik ez a két nap nemcsak hegyi élvezet, hanem egyben célzott erőnléti edzés volt, ugyanis a Kaukázusba készülnek. Az utolsó két emberünket, Szalacot és Márkusz Rolandot már a csúcsbüfében várjuk meg, nekik is kikérve a frissítő italt. Még megcsodáljuk a Téry-házba utánpótlást szállító helikpotert, aztán teljes létszámban elindulunk lefelé a déli oldalon. Éjfél körül alaposan elfáradva érkezünk Tátralomnicra. Csak magamban ütközök meg Gergő összegzésén, mely szerint jókora szenvedés volt ez a két nap. Én inkább kihívásnak és próbatételnek éreztem, amit nem sokan vállalnak, és amit a Tátra ezúttal is páratlan hegyi élményekkel jutalmazott.
Bácskai Gusztáv

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...